Az ember őse is olyan hibrid lehetett, mint a kacsacsőrű emlős?

A kacsacsőrű emlősnek semmi köze a madarakhoz.

Régen ugye voltak a kétéltűek, és idővel kialakult egy olyan kétéltű, aki szárazföldi tojást is tudott rakni vízi pete helyett. Őseinek ugyanis olyan helyen kellett élnie, ahol egyre szárazabb volt az éghajlat, kevesebb a vizes, mocsaras terület, és csak azok az egyedek maradtak életben, akiknek véletlen mutációk folyamán minél száraztűrőbb tojása volt, míg a peteszerűbb tojást rakók kihaltak. Azokból az ősi kétéltűekből, akik viszont a mocsaras, vizenyős területeken maradtak meg kialakultak a mai békák, szalamandrák, gőték. Ezeknél ugyanis a vizi pete is tökéletes volt a szaporodásra, a petét rakók is tovább tudták örökíteni a génjeiket, és ha ki is alakult köztük olyan egyed, aki tojás-szerűbb petét rakott, neki volt semmilyen előnye a petét rakókkal szemben, ami miatt az egész csoportjuk ebbe az irányba változott volna.

Az első tojást rakó gerincesek sok mindenben egy mai gyíkra hasonlítottak. Ezek különváltak szinapszidákra, akiknek egy strukturális nyílás jelent meg a koponyájukon, és szauropszidákra, akiknek kettő.

A szinapszidákból lettek az emlősök, akik egyre több emlősszerű tulajdonsággal rendelkeztek pl. melegvérűség, rágás képessége, szoptatás, a szauropszidákból pedig a hüllők, a dinoszauruszok és a madarak, akik egyre több hüllőszerű tulajdonsággal pl. egységes méretű fogak, száraz, pikkelyes bőr.

A kacsacsőrű emlős és a kacsa közös őse tehát vagy 380 millió éve élt. Azért hasonlítanak egymásra, mert mindkét állatnak hasonló élőhelyhez és táplálkozási módhoz kellett alkalmazkodnia. Mindketten sekély, mocsaras tavakban kutatnak az iszapban élelem után, ehhez pedig az ideális szájszerv a kacsacsőr. Azok az őskacsák, és azok az őskacsacsőrű emlősök értek el nagyobb szaporodási sikereket, akiknél olyan DNS-mutációk alakultak ki, amik egyre specializáltabb kacsacsőrt alakítottak ki.

Mellesleg a kacsacsőrű emlős nem a mai emlősök őse, hanem egy korai emlősökből kialakult specializált faj.

A kacsacsőrű emlősnek volt egy olyan őse, aki egy mai patkányra vagy cickányra hasonlíthatott, de elevenszülés helyett tojást rakott. Na ez az állat a közös őse a kacsacsőrű emlősnek és a többi emlősnek. Az őskacsacsőrű a mocsárba költözött, az őselevenszülő meg máshova ment élni.

Az őskacsacsőrűnél nem volt gond a tojásrakás megtartása, de kacsacsőr kellett neki a hatékonyabb életbanmaradáshoz, az őselevenszülőnél probléma volt a tojásrakás, ezért az elevenszülés mutációjával rendelkezők értek el nagyobb sikereket.

Nem, a tojasrakás az összes nem-kétéltű szárazföldi gerinces ősi szaporodási módszere.

Viszont az ősi állapot a lágy héjú tojás volt. Ezt megtartotta a mai hüllők többsége, és a kacsacsőrű emlős, viszont az Archosaurusoknál, tehát a krokodiloknál, dínóknál, és madaraknál kialakult a kemény, meszes héjú tojás.

Az evolúciót úgy kell elképzelni, mintha az ABC betűit egy program véletlenszerűen rakosgatná össze. Kismillió értelmetlen katyvasz születne, de időnként becsúszna egy-egy értelmes szó is. Az értelmetlen katyvaszok mentek a levesbe, az a pár darab értelmes szó meg túlélte, és tovább szaporodott. De az utódok között is mindig volt/lesz, amihez odacsapódik, vagy amiből kimarad egy betű, s ezáltal egy új értelmes, vagy értelmetlen szót kapunk. Ha értelmes, megmarad, ha nem, leves.

Persze ez így elég félrevezető magyarázat, hiszen ha a KOS-hoz ragad egy Z, akkor KOSZ lesz. Mindkettő értelmes szó, mégsem fogja túlélni az idők viharát, mert túl nagy a változás. A KOS annyira megváltozott, hogy már nem hordozza magán az eredeti jegyeket, így pedig KOSZ-ként nem fog párt találni magának, s nem tudja továbbörökíteni a génjeit. Hacsak vele egy időben nem születik véletlenül még egy KOSZ. Tehát folyamatos változás, folyamatos útkeresés, és véletlenszerű találatok összessége.