Ha valaki matematikusként diplomázik, az azt jelenti, hogy a matematika minden területén tud alkotni?
Ez olyasmi, mint orvosként végezni. Arra jó, hogy utána szakosodjanak, beleássák magukat egy adott területbe.
Vagy pl. "informatikus". Jól hangzik, de valójában egy általános tudást takar, amivel meg lehet célozni egy szűkebb területet.
Például az ELTE matematika BSC szak matematikus szakirányán akik végeznek, azok (elvileg) képesek arra, hogy az ELTE matematika MSC képzésen később részt vegyenek:
"A matematikus szakirány olyan hallgatók képzését tűzi ki elsődleges célul, akik valamely matematikus mesterszakon folytatják tanulmányaikat, és felkészülnek egyfelől a matematika tudományának elméleti művelésére, másfelől azonban nem idegen tőlük a matematika alkalmazása sem"
Elvileg nem képesek minden területen alkotni.
Azt már nem tudom, hogy az MSC és a PHD képzéseknek mi az elvárt kimenetük.
Az előttem válaszoló jól mondja. BsC képzés átfogó ismereteket az a matematika minden területének alapjaiból.
MsC képzésen már szakirányt kell választani, ami elvileg ennek a teljesítésével az adott területen elég mély tudást szerez ahhoz, hogy ki tudja választani a kutatási területét.
Ezen a ponton jelentkezhet doktori iskolába, ahol segítséget kap a kutatásai beindításához, illetve az adott terület naprakész eredményeinek megismeréséhez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!