Kezdőoldal » Tudományok » Természettudományok » Az emberiség jövője az űrutazá...

Az emberiség jövője az űrutazásban lesz?

Figyelt kérdés

Jelenlegi technika mellett is sok ezer évbe telne,hogy a környező csillagokat és az ottani bolygókat meglátogassuk és ideális feltételek mellett valamelyiken letelepedjen az emberiség. Abban biztos vagyok, hogy képesek leszünk

majd sokkal gyorsabb hajtóműveket csinálni így gyorsabb lesz az utazás úgy kb. 100-200 éven belül. Na de mennyivel? A fénysebesség hány százalékát tudnánk elérni? 1-2%-át vagy akár 5-10 %-át is? A legközelebbi csillag is 4 fényévnyire található,a többi pedig 5-10-15 fényéven belül van. Még ha a fény 10 %-át is elérnénk pl 2100-ra,akkor is leghamarabb 40-50 év mire a Proxima Centaurit elérnénk, és úgy 100-150 év mire a környező csillagokat. Eléggé lehangoló számomra ez a tudat,hogy az én életemben,de még a gyerekeimében sem valószinű,hogy az emberiség útjára tud indítani egy ilyen küldetést. Talán az unokáim gyerekei vagy azoknak a gyerekei már megérhetik az űrhajók elindítását. Valószinű azt már ők sem érik meg mikor azok célba érnek. Majd az ő unokáik esetleg. De amikor célba is érnek és elérnek az idegen exobolygókig, mire az onnan érkező információ fénysebességgel eljut a Földre,majd vissza a válasz,hát az is egy évtizedes dolog lesz vagy több.


Rengeteg kérdés jut eszembe, hogy miképpen lehet majd megvalósítani az ilyen hosszú vagy még hosszabb (több száz éves) utazásokat és az elutazó embereknek milyen élete lesz. És az ő leszármazóiknak. Ugye eleve bizonytalan a túlélés, egy rakás technikai probléma bejöhet, és ha sok ember lesz egy űrhajóban,akkor milyen konfliktusok lesznek hosszútávon,milyen személyiségváltozások stb. Az ott megszülető emberek hogyan tudják majd elfogadni,hogy soha nem láthatják a Földet, és lehet,hogy megszületnek az űrhajón és még a célba érés előtt meghalnak. Szóval van ennek olyan emberi része,ami igencsak elgondolkodtató. Lehet,hogy az utódok egyfajta "lázadást" hajtanak végre, és átveszik az irányítást,hogy visszautazzanak a Földre.


Tegyük fel sikeres találnak egy lakható bolygót,amit ugye be kell népesíteni. Azért belegondolva ez sem olyan egyszerű. Kellenek olyan emberek,akik profi szinten értenek a számítástechnikához, aztán elektroműszerészek,mérnökök, matematikusok,fizikusok. Mi van a növényekkel,állatokkal? Azokat is el kell látni, érteni kell az állattenyéstéshez,növénytermesztéshez valakiknek. Az épületeket meg kell valakiknek építeni és még lehetne sorolni...mindenki nem érthet mindenhez,vagyis úgy kell eleve a legénységet összeállítani,hogy legyen benne minden szakmának a képviselője,lehetőleg több is. De mire az utazás véget ér és meghalnak az elindulók,a gyerekeiknek hogyan adják át a tudásukat? Mindent nem lehet megtanulni úgy,hogy elmesélik azt vagy elolvassák pdf-be az anyagot ha értitek..


Szóval most hirtelen ezek jutottak eszembe így pár óra youtube-os univerzumos dokumentumfilmnézés után,ha van kedve valakinek továbbgondolni az írjon.



2017. jún. 10. 17:44
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem kezdjük a Naprendszer bolygóival. Tanuljunk meg járni mielőtt futni akarnánk. Más csillagok bolygóinak a betelepítéséhez ugye az kell, hogy egy egész terraformáló apparátust juttassunk oda. Nem látom ennek az esélyét. Ha nem tudjuk valahogy kijátszani a fénysebességet, akkor teljesen kizártnak tartom.
2017. jún. 10. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 EagleHUN ***** válasza:
100%

#1 -es, rengeteg Sci-Fi ben ezt úgy oldották meg hogy hibernálják az odautazókat. Így nem kell fénysebesség!


De a többiben teljesen igazad van. Először a naprendszer és csak utána más rendszerek!

2017. jún. 10. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
100%
úgy tudom, a mai technikával mintegy 30 ezer évig tartana egy Föld-helyzetű bolygóhoz való utazás... Ráérünk még tervezgetni...
2017. jún. 10. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
100%

Kérdésre válaszolva, igen.

Elérhető és teljesen más trükkös "technikával" megvalósítható a csillagközi utazás lehetősége.

Azért írom a technikát idézőjelben, mert nem az általunk készített eszközre lesz szükségünk ennek megvalósításához mert a miénk erre alkalmatlan, és az is marad.

2017. júl. 13. 02:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 EagleHUN ***** válasza:

Szondák küldésére már vannak tervek:

[link]


Egyéb lehetőségek:

[link]

2017. júl. 13. 09:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem, ha el is jutunk valaha egy exobolygóra, oda nem emberek fognak utazni, hanem intelligens gépek, esetleg olyan kiborgok, akiknek nem probléma mondjuk 100 évet étlen-szomjan amolyan "felfüggesztett módban" tölteniük, és nem okoz nekik problémát a földitől különböző légkör, nyomás, gravitáció stb. Így adott esetben nincs is szükség terraformálásra.


Persze ez tényleg nem a te életedben lesz, de szerintem ne legyél lehangolt emiatt. A te életedben elég valószínű, hogy emberek fognak utazni a Marsra. Szerintem ez elég izgalmas önmagában is. Ha majd a Naprendszeren belül rutinszerűen tudunk közlekedni akkor lesz értelme azon gondolkodni, hogyan jussunk el más csillagrendszerekbe. Ez több száz év még szerintem.


A másik dolog, ahogy fent is írták, hogy muszáj lenne valahogy átjárni ennek a fénysebesség dolognak az eszén. 20 fényév a galaxisban az semmi. Olyan, mint neked a sarki közért. De gondolj bele, ha küldesz 20 fényévre egy emailt, "Szia, hogy vagy?" 40 év múlva jön meg a válasz. "Kösz, jól". Így nem lehet értelmesen se kommunikálni, se kereskedni. Persze az is lehet, hogy addigra megoldjuk a halandóság problémáját is, és a 40 év nem is lesz olyan sok idő. Felfoghatatlan szerintem, hogy mi minden megváltozhat, és meg is fog változni mondjuk 200 év alatt.

2017. júl. 13. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:

Ennek a bevezetőjét ajánlom, hogy értsd, mire gondolok:

[link]

2017. júl. 13. 10:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
67%
Majd ha nagy sz@rban lesz az emberiség akkor űrutazunk innen (néhányan). Mint a II. világháborúban amikor szükségünk volt egy elméletben megvalósítható atombombára és rövid időn belül fényévekkel megelőztük magukat és atomot robbantottunk, sőt hidrogént akkorát hogy a szeizmikus mozgás körbejárta a földet is. Egyelőre a pénz és a fogyasztás az úr és nem a jövőnk, a tehetségünk.
2017. szept. 19. 01:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
50%
Annyiban pedig biztos vagyok hogy az utazást nem a klasszikus formában fogjuk megvalósítani, mert az zsákutca. És van jobb módszer erre.
2017. szept. 19. 01:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 EagleHUN ***** válasza:

"Majd ha nagy sz@rban lesz az emberiség"


Elég nagy már most is, hidd el:

[link]


[link]

2017. szept. 19. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!