Mivel magyarázható, h. családon belül egy-egy ember között nagy a hasonlóság?

Mivel a nagypapa génjei öröklődtek, benne vannak az utódokban. Talán ezt virágokkal lehetne szemléltetni legkönnyebben. Nem írnám le, ha nem probléma, adok egy linket, amit találtam (csak bele-bele olvastam, jónak tűnik, ill ott van az ábra)

[link]

Persze ez nem ilyen egyszerűen működik, de remélem a gondolatmenetre rájössz :) utána pedig olvasgass utána az öröklődésnek, keresztezéseknek, stb. Nagyon sok oldal van, ahol le vannak ezek írva(ábrákat is érdemes nézni), ill dokumentumfilmek is. Remélem tudtam segíteni

Egy másik aspektus, nekem feltűnt, hogy sok régen együtt élő házaspárnál az arcuk, kifejezésük, mozgásuk stb. annyira hasonlít, mintha lenne köztük közeli vérrokoni kapcsolat.

Ez elég bonyolult pszichikai dolgokból származhat.

Wadmalac: Most az ufós kérdéssel kapcsolatban olvasgattalak.. történelmi tudásod van, innentől a többi nem nehéz :) Az ember társas lény volt, mielőtt "lejött a fáról" (vagy megteremtették az ufók hehehe) és most is az. Fontos, hogy valamilyen csoportba tartozzon. Egyrészt ha ugyanazt az arcod nézed sokszor (párodét) akkor az szinte beleégetődik a memóriádba és amire sokat gondolsz "azzá válsz". Ráadásul csoport szinten is jó, ha hasonlítotok, valószínűleg ez erősíti az egymáshoz tartozás érzését a hasonló korúaknál is. Utódoknál meg szintén fontos: nem kell rajta gondolkodni, "kire ütött ez a gyerek"... rám vagy a postásra? Megjegyzem nemrég találkoztam egy lánnyal akinek nem lehetett az az apja akit ő "édesapám"-nak mondott és mégis hasonlított rá.

Végeztek kísérletet is: 1-2 éve együtt élők, kicsit több időt együtt élők és tizen-huszon éve együtt élők fényképeit összekeverték és a kísérleti alanyoknak ki kellett válogatni, hogy kinek ki a párja. Könnyen kitalálható ezek után, hogy a sok éve együtt élőket jóval könnyebb volt összepárosítani.

Ezt így teljesen elfogadom ,csak számomra furcsa, hogy pszichikai dolog a fizikai külsőre így kihat.

Ha ezzel egy kicsit kockázatos, de nem teljesen megokolatlan párhuzamot vonok, nem tudom többé elutasítani a teóriát, hogy pszichikai okok fizikai betegségeket indukálhatnak. Pedig ezt ugyebár nem feltétlenül fogadja el az orvostudomány.

Wadmalac, mondok akkor egy egyszerű példát. A többinél a dolog árnyaltabb, de az elv hasonló.

Aki negatív beállítottságú, mindenben a rosszat látja, szinte semmiben a jót, általában nem mosolyog. Sokat szomorkodik, révedezik, stb.

Aki pozitív, sokat mosolyog, nagyokat nevet, vidám helyzeteket idéz elő.

Az adott kedélyállapotban eltöltött hosszú idő az arcon és a test sok részén (például az anyagcserénél) más más izmokat hoz működésbe, ami más (arcon különösen feltűnő) alkatot eredményez. Az eltérő anyagcserének további következményei is lehetnek.

Eléggé természetes, hogy a jó és rossz kedélyállapot más karaktert eredményez, hosszabb szoros kapcsolatban élők között a viselkedés hasonul (a legprimitívebb ok: praktikus szempontból), és így az alkat is bizonyos mértékig.

Ismert, hogy egy pszichikai attitűd hat az anyagcserére, akár a sejt szintűre is. Sok lelki jelenségnek kimutatták már a fizikai hordozóját, ha nem is ismerik pontosan a működését. És a kémia átkozottul messzire tud hatni.

"Ha ezzel egy kicsit kockázatos, de nem teljesen megokolatlan párhuzamot vonok, nem tudom többé elutasítani a teóriát, hogy pszichikai okok fizikai betegségeket indukálhatnak. Pedig ezt ugyebár nem feltétlenül fogadja el az orvostudomány."

Én ugyan "laikus" vagyok, de a főiskolán úgy tanultam, hogy (konkrét időpontmegjelölés nélkül) "régebbi" álláspont szerint a fizikai betegségek x%-a vezethető vissza pszichikai okokra, de "újabban" még magasabb az elfogadott arány. (Szándékosan nem írtam pontos százalékot, mert számomra is hihetetlenül magas. Ezt az egyik pszichótanár mondta egyébként, szóval nem tudom, mennyire számít hiteles forrásnak. :D )

A kérdésre: Én is hallottam már azt az elképzelést, hogy nagyobb a hasonlóság a nagyszülők és az unokák között, mint a szülők és gyerekek között, de pl. dr. Czeizel szerint ez nem igaz:

[link]

Viszont ő is beszél "erőszakosabb" génekről, illetve azért ugye a nagyszülők génjeit is öröklik valahány százalékban az unokák, így lehetnek hasonlóságok.

Nálunk a családban elég sok variáció van, pl. az egyik nagynéném férjének első házasságából származó fia "kiköpött apja", de tényleg megdöbbentő szinten. A két közös lánygyermek egyike is eléggé hasonlít rá, de a másik inkább csak a testalkatát örökölte tőle, az arcvonásait az anyukájuktól, aki apám nővére. (És volt már rá példa, hogy hármunk közös fotóját látva engem hittek a kisebbik lány édestesójának, ill. már többször mondták a családban, hogy egyre jobban hasonlítok a nagynénémre... :D)

Aztán van még az a "népszerű" megállapítás, hogy az első lány mindig az apjára hasonlít, az első fiú pedig az anyjára. Ez az egyik családnál igaz (unokabátyám inkább az anyukájukra hasonlít, az öccse pedig az apukájukra), a másiknál nem (a kisebbik unokaöcsém inkább az anyukájukra hasonlított kicsiként, a nagyobbik pedig inkább az apukájukra, most meg felnőttként simán ikreknek lehet nézni őket...)

wadmalac: "nem tudom többé elutasítani a teóriát, hogy pszichikai okok fizikai betegségeket indukálhatnak." Ne is utasítsd el, ma már az orvosok nagy része sem teszi. A legtöbb betegségnél -ahogy valaki már írta- az orvosok is elismerik ezt a jelenséget. Sőt az ellenkezőjét is: hogy a test hat az elmére. Nézz utána pl. az Alexander módszernek: [link]

Alexander idős korában is jómozgású és szellemileg élénk ember volt.

Számtalanszor leírtam itt, gyakorin, hogy a félelem miatt összehúzott izmokból hogy lesz gerincferdülés, sőt csigolya összeroppanás (persze nem 1-2 nap, hanem hosszú évek "munkájával"). Nagyon sok szív és emésztőszervi betegségről már rég tudják az orvosok, hogy pszichoszomatikus. Ma már elfogadott dolog, hogy a rákbetegek nagy része azok közül kerül ki, akik szívesen szentelik másoknak az erejüket, idejüket. Nem véletlen vannak az itt olvasható tanácsok részükre:

[link]

És hogy saját példát is említsek: Szerettem volna gyereket és mivel nem lehetett az összes háj a hasamra ment. Állandóan átadták a buszon a helyet. Hiába fogyóztam, hiába tornáztam: semmi. Nagyon erős sokk hatására sikerült szinte csak a hasamról leadni 12 kg-ot és újra nőnek és nem "kismamának" lenni.

És, hogy könnyen emészthető formában előadott tudományos magyarázat is legyen: [link]