Az ember áll a tápláléklánc csúcsán?
Bolygó szinten igen, az ember áll a tápláléklánc csúcsán.
Azonban emberek által lakatlan területeken, a tápéléklánc csúcsán levő állatok sem minden esetben vadásszák le az áldozatukat. A csúcson csak a legsikeresebb vadász áll. Aki néha alul marad.
Az ember, mivel nincs termeszetes ragadozoja. Vagyis nincs olyan allat, amelyiknek a termeszetes zsakmanyallata az ember lenne.
Az most mas kerdes, hogy a fehercapa vagy az oroszlan megeszi ha talalkozik a fegyvertelen emberrel, mert nem ez szamit (a gazella is van hogy felnyarsalja az oroszlant, megse lesz felette a lancban).
Az oroszlánnak sincs természetes ellensége, szóval nem csak az ember van ilyen helyzetben. És még sok ilyen faj van.
Ha bolygó szinten nézzük a táplálékláncot (amit nem szoktak, de most tegyünk így), akkor egy igen kusza gráfot fogunk kapni, aminek a "tetején" nagyon sok faj lesz. A földtörténet során gyakran borultak ezek a rangsorok, amikor például egy földnyelv létrejöttekor elszigetelt területek között tudtak állatok vándorolni.
Az "modern" embert ráadásul nem is igazán beleilleszteni ebbe, mert hagyományos értelemben már nem része a természetnek, nem a természetből veszi ki a szükséges javait, hanem a gazdaságból. A gazdaság pedig nem része a táplálékláncnak. Ha klasszikus módon próbáljuk eldönteni a kérdést, akkor különböző környezetekbe kellene helyezni egy populációt, és megnézni, hogy ott lesz-e természetes ellensége (és hogy életben maradna-e). Lesz, ahol a csúcson lesz (akár más állatokkal együtt), és lesz, ahol nem. Valószínűleg globálisan a csúcson lévő állatok közé kerülhet, de csak azért, mert lesz olyan környezet, ahol ilyen helyet vívott ki magának.
Olyan ez, mint mondjuk a sportban az országos bajnokok csoportja. Ők mind a csúcson vannak, de a természetben nincs bajnokok ligája, nincs olyan élettér, ahol a csúcson lévők találkoznak.
lehet hogy véletlenszerűen kiválasztott egyed meghalna az esőerdőben mert mondjuk kiváló elméleti fizikus de lehet hogy lándzsát dobni nem tud és ideje egyedül nem lenne megtanulni mert addig meghal
ha magát az emberi fajt nézed azzal nem lenne gond ma is élnek csoportok az esőerdőkben akik egy szál ágyékkötőben rohangálnak egy köpőcsővel a majmok után és nagyon jól elvannak
Kezdjük ott, hogy a táplálékláncokat csak lokálisan lehet értelmezni. És még úgy is sokféleképpen. Igen, lehet olyan táplálékláncot összerakni ,amiben az ember van fölül.
Ez mondjuk a brazil őserdő bennszülöttjeinél már nem feltétlenül igaz.
Attól, hogy egy faj sikeres és elszaporodik, még nem biztos, hogy a tápláléklánc csúcsán van. (Pl. egerek, időszakosan.) Vagy fordítva is igaz. (Pl. oroszlánból nincs túl sok.)
Az ember nagyon sikeres, belakta az egész Földet, alkalmazkodik minden helyzethez, de ettől még nem lesz csúcsragadozó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!