Ez tekinthető etológiai értelemben megszaladási folyamatnak?

Tehát az ember az ősi időkben max 150 fős törzsekben élt.

Ez korlátozta a megismerhető emberek számát.

Illetve a viszonylag alacsony létszám mellett minden ismerősre sokkal nagyobb szeretet,empátia,és törődés jutott mint több ismerős esetén.

A modern világban azonban sokkal több emberrel találkozunk csak futólagosan,és sokkal több a mindennapos ismerősök száma is.Ez az egy emberre jutó szeretet felaprózódásához,és szintre eltűnéséhez vezet,eredménye érzelmi elsivárosodás.

Erre azért nem alakult ki negatív visszacsatolás vagy gátló felső határ,mert nem nyílt mód?

Ezt úgy értem hogy ha lett volna ilyen határ,akkor azt úgy se értük volna el az ősidőkben,hisz alacsony volt a csoportlétszám,egy ilyen határ értelmetlen lett volna.

Ma már viszont ezt elértük.

Ezt az ősember cukorhoz való viszonyából próbáltam levezetni,mert az tipikus példája a megszaladási folyamatoknak.

Valaki mondana kritikát?