Minek kell ejteni a "c"-t az "aquaticae" latin szóban?

Igen. Ez az ingadozás megvan a többi újlatin nyelvben is egyesszám-többesszámban: olaszban amico (amíko) - amici (amícsi); DE: amica (amíka) - amiche (amíke).

A klasszikus latinban is palatizáltabban ejthették magas hangrendű magánhangzó előtt (kb. /kj/, de ez csak megközelítés, önálló hang, ami nincs a magyarban) a c-t, bár akkor még az ae diftongus nem hangzott é-nek (sőt, megsúgom, sohasem hangzott é-nek, hanem hosszú/rövid e-nek, amit később a hangsúly és a szótag nyíltság határozott meg). Az ajozás valószínűleg már a klasszikus latinban elég archaikus lehetett, és biztosan nem színtiszta aj-nak ejthették (az ólatinban talán, de nem véletlenül A+E a diftongus, nem pedig A+I), hanem egy olyan diftongusnak, ami már-már nyílt e-nek hangzott.

Ugyanez a helyzet az oe kettőshangzóval, ami pedig totálisan nem hangozhatott ő-nek, hanem pontosan é-nek, de nem oj-nak, hanem az O+E egybeejtésének, ami már az é-hez hasonlít.

----

Az ae kiejtését bizonyíthatják a görög átírások is (Καῖσαρ -> Caesar), bár a görög kiejtés is teljesen felborult, mire a rómaiakkal érintkeztek volna, rengeteg ambivalens átírás miatt.

A Kaiser-ből viszont egyáltalán nem szerencsés az ai-t levezetni, mert a német hangeltolódások elég újak (még az angolhoz képest is). A legelső ófelnémet nyelvemlék keisar-t említi meg, ami valószínűleg az akkori vulgáris latin kb. kjeszar-nak az igazodása a germán kiejtéshez.

Wulfila gót bibliájában kaisar van, amit valószínűleg szintén nyílt e-nek ejtettek a gótok (Erzsébet - Eliszabet - Ἐλισάβετ - Aileisabaiþ).