Hogy van az, hogy némely fajok úgy szaporodnak mint az őrült, és vannak amik 1-2 egyedet hoznak világa évente?

Épp mostanában írtam ezt meg valakinek egy teljesen más jellegű kérdésre, most ide másolom a lényeget:

Alapvetően az élővilágban kétféle szaporodás stratégia létezik, a K és az R. A K azt jelenti, hogy kis utódszámot produkál (kis energiát fektet magába az utódszámba), de az utód felnevelésébe, gondozásába nagy energiát fektet. Az R ennek ellentéte, azaz sok utódot hoz létre (pl sok petét rak), de utána már nem törődik velük, és a szerencsére van bízva, hogy mennyi él közülük túl. Persze az élőlények nem tiszta K és R stratégisták, hanem vannak szélsőséges esetek, kevésbé szélsőségesek, meg köztesek. Szélsőség az elefánt mint K és mondjuk a legtöbb hal mint R. Köztes állapot például egy madár ami 4-5 tojást rak de csak az utódok fele él túl, valahol félúton van az elefánt és a halak közt. Persze madárban is van szélsőséges K startégista, ami csak 1 tojást rak és nagy energiát fordít az utód túlélésbe.

Nagy általánosságban elmondható, hogy az emlősök többnyire a K felé tolódnak a többi állathoz képest, nyilván vannak az emlősökön belül inkább a K véglet felé hajazó, és inkább az R irányába eltoltabb fajok is (pl rágcsálók), de még azok is közelebb vannak a K véglethez, mint egy ezer ikrát rakó hal.

Az ember az emlősökön belül egy jellemzően szélsőséges K stratégiát követ, de ez nem azt jelenti, hogy minden egyes ember e szerint él, és hogy minden kultúrában vagy minden történelmi korban ez így volt. A főemlősök példája alapján azt lehet gondolni, hogy a K-ösztön elég erős bennünk, de a K irányba még jobban tolódtunk kulturális okokból. (Annyira K stratégisták lettünk, hogy nyugaton már fogyunk.)

Nézzük, hogyan alakul ki mindez. A K stratégia azt jelenti, hogy az állat olyan környezetben él, ahol a környezet viszonylag állandó, és könnyen eléri az eltartó képesség határait. Ezeket K-szelektáló környezetnek nevezzük, és az jellemző rájuk, hogy mivel könnyen eléri a határait, ezért nem nagyon lehet számbelileg több utódot létrehozni, hanem talpraesett, ügyesebb utód kell, hogy az az egy erősebb legyen mint a többi, és képes legyen elvenni tőlük azt a kevés kaját/akármit. Az ilyen környezetben megéri arra fókuszálni, hogy inkább védett és erős utód legyen, mint hogy telepetézzük a sivatagot. Az R pont ennek az ellentéte, itt kaja van bőven, de az utódok túlélést nem sokban segíti az, ha nagyobbak/erősebbek, a túlélés csak a szerencsén (valamilyen külső tényezőn) múlik. Nem érdemes kevés de erősebb utódokkal vacakolni, hanem tele kell petézni a tengert és valaki csak túlél.

Előző: Azért ennyire nem igaz, hogy "minél fejlettebb, annál kevesebb utód". Van olyan rovar például, ami egészen meglepő módon kevés utódot hoz de azokat gondozza, vagyis K stratégista. Ehhez képest a halak hol vannak... Meg aztán ezeket az összevetéseket - kevés szélsőséges példától eltekintve - elég nehéz megtenni, mert hogyan hasonlítasz össze egy csigát egy oroszlánnal. Sehogy.

Az evolucioban es a taplaleklancban fenn kell maradni:ha egy allat gyenge(konnyen meghal) akkor kell a zutanpotlas.

Az ember mint a taplaleklanc csucsa,nincs rakenyszerulve igy egy par elete soran 0~3 egyent hoz vilagra.

Egy faj miel fentebb van a taplalkozasi lancban annal kevesebb egyen van belole.