Egy nukleáris katasztrófa után, hova tűnik el a sugárfertőzöttség, ha az adott területen, már nem mérhető ilyen aktivitás?

A probléma az, hogy a veszélyes sugárdózis is kissé túl óvatosan van megállapítva. Nem végeztek kísérleteket csak arra, hogy egyszerre mekkora dózis a veszélyes és ebből számolgattak, hogy kisebb dózisból mennyi idő alatt kapható ugyanakkora terhelés, viszont ez közel sem ad olyan pontos értéket, az azóta végzett kísérletek szerint a tartósan kisebb dózisnak hatékonyan ellen tud állni az élő szervezet. Csakhogy az emberek félnek az atomenergiától, pedig vannak annál veszélyesebb de rosszabbul szabályzott dolgok is. Ennyit az alattomosan betegítésről.

Azon kívül, ha a sugárzás annyira felhígul, hogy már nem káros, esetleg belesimul a természetes háttérsugárzásba, már tényleg nincs mitől tartani.

Egy radioaktív atommag éppen azért radioaktív mert nem stabil, hanem elbomlik. Más atommá alakul át. Éppen a bomlása során bocsájt ki magából sugárzást. Néhány bomlás után viszont stabil atommaggá alakul, tehát nem bomlik már tovább, és nem is sugároz.

Az alacsony dózisok miatt pedig felesleges aggódni. Mindenkit mindenkor ér sugárzás. Sőt az élet a mostaninál jóval nagyobb háttérsugárzású környezetben alakult ki. A természetes háttérsugárzásból kap az átlag magyar úgy 2-2,5 mSv dózist évente. Vannak helyek a Földön, ahol a természetes háttér jóval nagyobb, akár 4-5-szöröse is a mienknek. Úgy tűnik, hogy az ott élő emberek sem betegszenek meg gyakrabban rákban vagy akármi másban. A hatás mindenesetre olyan kicsi, hogy statisztikai eszközökkel nem kimutatható.

Tehát hogy hova tűnik:

Egyrészt lebomlik, és nem sugároz tovább, másrészt, ahogy az előző is írta felhígul.

Nem egészen értem, mire akarsz kilyukadni. Azt kérdezed, hogy miért van ilyen kevés U-235?

Először is, azt tudni véljük, hogy minden olyan atommag, ami nehezebb a vasnál egy valaha volt csillag felrobbanása során keletkezett. Nem tudom, hogy melyik elem milyen gyakorisággal, de logikusnak tűnik azt feltételezni, hogy minél nehezebb egy elem annál kevesebb keletkezett belőle már eleve.

Ezek az anyagok elkezdtek kóvályogni a világűrben, helyenként összecsomósodtak, és így alakultak ki újabb galaxisok, csillagrendszerek, bolygók, közöttük a Föld is, ahol élünk.

Na most az elég nagy rendszámú elemek eleve radioaktívak. A legnehezebb elem, aminek még van stabil izotópja, az ólom (82-es rendszám) Minden egyes atommag, aminek a rendszáma nagyobb, mint 82, kivétel nélkül radioaktív.

Itt is csak nagy vonalakban igaz, de jellemzően minél nagyobb egy atom, annál instabilabb, annál gyorsabban bomlik, annál rövidebb a felezési ideje.

Itt egy izotóptábla felezési idők szerint színezve:

[link]

szóval amit írtam az durva egyszerűsítés, de pl. 100-as rendszám felett már nincs olyan atommag, aminek a felezési ideje néhány óránál hosszabb lenne.

A Föld úgy 4,5 milliárd évvel ezelőtt alakult ki, de az őt alkotó anyagok nyilván ennél is sokkal előbb keletkeztek. A Földön ma található radioaktív anyagok egyrészt azok, amelyek felezési ideje sok milliárd év, tehát itt vannak velünk a Föld kialakulása óta, másrészt ezek bomlástermékei. (Most a mesterséges eredetűeket hagyjuk)

A Pu-239 felezési ideje pl. 24 000 év. Emberi léptékkel elég hosszú, de csak egy szempillantás a bolygókeletkezés milliárd éves távlataihoz képest.

Az U-235 felezési ideje 704 millió év, az U-238-é 4,4 milliárd (!) év.

A Föld kialakulása óta az U-235 felezési idejének több mint hatszorosa telt el, ami azt jelenti, hogy az akkor meglévő U-235-nek ma már csak a 1,5%-a van meg.

Ezzel szemben a 238-as izotópnak még csak egyszer volt ideje lefeleződni.

Visszatérve a kérdésedre: Azért van kevés, mert eleve viszonylag kevés keletkezett, másrészt azóta a legnagyobb része elbomlott.