A világegyetem a bolygók stb-stb miért alakultak ki? Mi értelme van, és van valahol vége?
Érdekelne,hogy minek ez az egész világegyetem, mi értelme van,ha nincsen rajtuk élet?
És amikor a Földön se volt élet,a földnek is mi értelme volt?
Mik ez az egész űr?
Nincs értelme, se célja.
Egyszer valahogy elkezdődött a világegyetem. Hogy pontosan hogy, azt senki sem tudja. Ez jelen álláspont szerint végtelen. Ebbe ne menjünk bele, ez nem a te agykapacitásodnak való.
Aztán volt itt anyag. És a tér szerkezetéből adódóan az anyag darabok összeálltak. És egy idő után, a tér szerkezetéből adódóan összeálltak bolygókká, csillagokká, és egyéb objektumokká.
Ezután létrejöttek a szerves molekulák, majd ezekből az első élőlények. És innentől kezdve, valami az ember számára egyenlőre sem teljesen tiszta okból kifolyólak, az élet törekedett a fennmaradásra. Ehhez alkalmazkodnia kellett környezetéhez, fejlődnie kellett. A nagy fejlődés eredménye pedig a földön élő jelenleg legintelligensebb létforma, az ember. (Mondjuk az emberek nagy részét nem lehet intelligensebbnek nevezni mint egy macskát, de az evolúció megtette ami tőle telt, a többit az emberek cseszték el. (De aztán majd az ember fejlődik, lesz belőle valami más. Már ha addig ki nem írtja magát.)
Összességében véve ennyi lenne, nagy vonalakban. Az ember sem ismeri még ezt az egészet pontosan, illetve nem is lehetne neked kifejteni minden ezzel kapcsolatos dolgot. Legyen elég ennyi.
A világűr a semmi, és ez is épp olyan felfoghatatlan, mint a végtelen, meg, hogy a világnak nem kell legyen célja, vagy értelme. Főleg haszna leginkább.
A világűr az a hely, ahol a valamik kölcsönhatásban vannak a többi valamivel.
A világűr az a valaminek, ami a sötétség a fénynek - de a világűr nem a sötétség. A sötétség a (a szemünkbe jutó) fény hiánya. Ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!