A szénsav (buborék) miért marad meg a vízben, és miért jön ki, ha megrázzuk?
Nem erre gondolok.
Arra, hogy nyitott üvegből, amikor nincs nyomás alatt, miért nem jön ki rögtön az összes buborék, miért csak órák alatt.
És attól, hogy megrázzuk, miért jön ki sok, és gyorsan?
A levegő oxigénjéhez semmi köze a dolognak, ez nem kémiai reakció. Különben is, a szén-dioxidban van bőven oxigén, annál tovább lehetetlen oxidálni.
A válasz: a szén-dioxid vízben nehezen oldódik. Ez olyan, mint az ammónia gyártása: ott speciális körülmények (legalább a nyomás nagy, talán a hőmérséklet is) között is egy egyensúly alakul ki a kiindulási anyagok, a hidrogén és a nitrogén, valamint az NH3 ammónia között. Olyanok az anyagok tulajdonságai, hogy nem szeret az összes teljesen átalakulni.
De mint mondtam, ez az oldódás nem kémiai reakció, csak annyiban hasonlít az ammónia-gyártásra, hogy a vízben való oldódása nem megy végbe teljesen. Ha nagy a nyomás, akkor könnyebben belemegy a vízbe, ahogy alacsonyabb hőmérsékleten is. Ha pedig melegíted, szeret kimenni belőle. Akkor is, ha kevered, ezért tudod kikeverni a szénsavat az üdítőkből. Vagy ha megrázod. A zárt palackban azért nő meg a nyomás, mert valamennyi CO2 még úgy is kijön a vízből, hogy közben az üvegben maradt kis levegőnek a nyomását megnövelje (ez nem nőhet akármeddig, mint mondtam, mert a nyomással könnyebben oldódik). (Mellesleg többnyire azok a műanyag üdítőspalackok a kemények, amikben szénsavas üdítő van.
Szia.
A buborek(gaz) csak akkor marad meg a vizben ha a folyadek nem erintkezik a levegovel.
En arra gondolok,hogy amikor az uditobe gyarilag toltenek gazt,ami kulonbozo lehet,de abban a gazban levo osszetevo megtalalhato a korulotte levo kornyezetben,altalaban a levegoben, gyartaskor miutan feltoltottek az uditot, ami tartalmazza ezt a gazt, lezarjak. Majd miutan hazamesz es felnyitod a kupakot az uditoben levo gaz keresi az utat hogy kapcsolatba keruljon a kornyezeteben megtalalhato onmagaval,ugy ertem a gazbuborekok elkezdik keresni a lehetoseget,hogy megtalaljak magukat es ennek egyetlen modja van, pl a nyitott palacknal vagy kitoltott pezsgonel a folyadek es a levego erintkezese az ajto a talalkozashoz.
Ezt a 'kapcsolat keresest' felgyorsithatjuk peldaul razassal,de ekkor mesterseges mozgas energiat adunk a gazreszecskeknek,buborekoknak a razassal,'megzargatjuk oket, siettetjuk oket'nem pedig hadjuk ,hogy a termeszetes,nyugalmi modon lepjen kapcsolatba a kornyezeteben talalhato onmagaval. Ilyenkor a nagy mozgasi energia hatasara a buborekok,amikor mozognak a felszinre , 'toljak' maguk elott a folyadekot es ezert van az ,hogy nem csak a gazok,buborekok 'tavoznak' a palackbol hanem nemely folyadek is.Peldaul unneplesekkor latvanyos ez az akcio. :)
Hasonlo jelenseg figyelheto meg amikor kitoltod az uditot vagy folyadekot a poharba csak 'forditott' iranyban....ahogy elkezded kitolteni a folyadekot mozgasienergiat adsz a buborekoknak a gravitacio segitsegevel, de megsem akkorat mint amikor szandekosan 'megrazod' a palackot es ahogy kitoltotted az uditot latod,hogy egy ideig elkezd 'pezsegni' az udito az udito es a levego erintkezesenel, majd miutan 'lenyugodtak' a buborekok vissza all termeszetes allapotaba es olymodon folyatatja tovabb a kis kalandjat. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!