Úgy nézz ki a torinoi lepel mégis Krisztus korából származik. Akkor már csak az a kérdés maradt hogy abban az időben hogyan tudták úgy meghamisítani a leplet, hogy úgy tűnjön hogy egy nagy fényhatás érte a leplet?
A bibliai leírások alapján azt gondolom, hogy az nem Jézus leple. Bár Lukács forrása azt állítja, hogy Krisztus testét gyolcsba göngyölték (Lk 23,43), János viszont azt írja, hogy amikor benéztek a sírba lepedőket láttak ott, illetve külön egy kendőt, ami Krisztus fején volt (Jn 20,5-7). Vagyis nem egy lepelről van szó!
János még azt is írja, hogy Lázár esetében is ez volt a helyzet: pólyákkal volt körülkötve, az arcán kendő (Jn 11,40). Úgy vélem, feltehetően Jézust is így temethették el, vagyis Lukács forrása hibás, vagyis a torinói lepel nem Jézus halotti leple.
Abban az időben is léteztek festékek...
Már a lepelen lévő kép kinézete megcáfolja, hogy az Jézus, vagy bárki ember képe lenne. Mivel azt nem írják sehol, hogy egyenesre kifeszített lepel lett volna Jézuson. Ha pedig nem egyenes állapotban volt a lepel, hanem Jézusra tekerve, akkor azon az íveltség miatt sokkal szélesebb kép látszódna, úgy minimum másfélszer olyan széles, mint egy arc szemből való nézete. Ha rászánod az időt, akkor a neten lehet találni olyan képeket (most így 1 perc keresgéléssel pont nem találtam), hogy ha szemből így néz ki valaki, akkor az egy rátekert anyagdarabon milyen széles képet hagyna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!