Egy mai terhes nőnek mennyi tulelesi esélye a természetben a modern eszkozok nelkul? Tényleg a nők és a gyerekek jelentős hányada elpusztult a régi időkben?
“A mi ujszulotjeink a legesetlenebbek az egész bolygón”
Ez nagyjából igaz, viszont gondolj arra ,hogy például talán szinte az összes ragadozónak süketen-vakon születik kölyke s mégis valahogy túlélik. Miért, hogyan? Mert általában védett helyen születnek (pl: ásott vagy talált odú, barlang), az anyjuk vigyáz rájuk, ha van falka olykor az is stb.
Szóval ne a patás növényevőkből indulj ki akiknek az utódja 1 órásan már szalad. Minden újszülött a túléléséhez szükséges ösztönökkel születik. Ez az őznek az ,hogy minél hamarább tudjon futni, az embernek az ,hogy tudjon segítséget hívni (sírás).
Az igaz ,hogy az ember koraszülöttnek számít a többi főemlőshöz képest. S ez főleg azért van ,hogy a baba még kiférjen mert nagy agyunk van. Viszont pont azért lett ilyen nagy az agyunk mert fejlődtek a képességeink. Összetartó közösségben (család, kicsit tágabban meg a “horda”) élünk, fejlett eszközeink vannak, sokat tudunk tanulni s ezt átadni a következő nemzedéknek stb. Pont emiatt a “tanulási fázis” miatt tart olyan sokat a gyerek és kamaszkor.
Minél visszább megyünk ezek kezdenek egyre jobban “elállatiasodni”, viszont mindig ott volt az ,hogy az előzőektől tanultunk. Illetve eleve abban a környezetben nőttünk fel, ahhoz szoktunk hozza. Ha egy mai átlag embert (pláne egyedül) csak úgy kiraknál a vadonba alighanem rosszabbak lennének az esélyei pont ezek miatt. Ez kb olyan mint a fogságban nevelt vadállatok akiket sokszor nem lehet csak úgy visszaengedni a vadonba. Ennek extrémebb változatai az évezredek óta háziasított állatok. Talán túlélnek úgy-ahogy, de nem lesznek egyből olyan sikeresek mint az eleve vad rokonaik.
Állítólag a hazisertes és a kutya is vissza tud vadulni talán ha egyember is tuleli az első pár hónapot akkor már tapasztal annyit hogy újra kitalalja mi kell a tuleleshez
Szóval vegulis a fő dolog az idonyeres az alkalmazkodáshoz.
Ha pl egy terhes nő 6 hónapban kerül ki egy lakatlan szigetre lenne meg 3 hónapja kitalalni hogy hogyan fog szülni talán megtanul tüzet gyújtani és követ pattintani késnek.
Elméletben szerintem sok mindent tudunk csak nincs gyakorlat.
Amúgy azt olvastam a futás kitartasunk meg ami messze kimagaslik az allatvilagbol az agyunk mellet .ennyit nem bír egyik allat se hosszútávon futni mint mi .gondoljunk bele egy edzett ember simán lefutja a maratont 47 km azthiszem semelyik állat nem bír addig menekülni.
Jobb üldözok lennénk mint a farkasok?
Akkor ha sík jól lathato terepen vagyunk és üldözobe veszek egy őzet elméletileg hosszútávon el tudom kapni?
#14 Kérdező
Ez az “egyik legjobb hosszútáv futók vagyunk” dolog is inkább csak féligazság. Pont a farkasok, kutyák azok akik például jobbak nálunk. Meg még fene tudja hány állat tudna lekörözni minket ha értené például a maraton vagy a kifárasztásos vadászat lényegét.
Talán egy őzet előbb-utóbb el tudnál kapni, de nem azért mert annyival jobbak lennénk. Hanem azért mert az őz (meg úgy általában az állatok ha menekülni kezdenek) teljes erőből szalad ahogy csak bír. Te nyugodtan utána kocogsz (nem futsz, csak kocogsz, sétálsz), megijeszted mégegyszer mire ő megint elszalad ahogy csak tud s előbb-utóbb kifárad. Viszont ha tudná mi a taktikád akkor csak simán felvenne egy náladnál kicsit gyorsabb ügetést s lazán lehagyna.
Szó mi szó, egy jó fizikumú ember jól bírja a hosszú sétákat. Viszont rövidtávon szinte minden gyorsabb nálunk. Márpedig éles helyzetben általában az többet nyom a latba, szóval még mindig inkább az agyunk az ami említésre méltó.
#13
A terhes nő a vadonban szituáció végkimenetelét meg még mindig ezer dolog befolyásolhatja amiből csak az egyik az idő. Viszont egy ilyen eset még mindig némileg távol esne mondjuk az egykori ősemberek esetétől mert ahogy írtuk ők abban a környezetben nőttek fel és voltak más ősemberek a csapatban akik segítettek. De még így sem voltak rózsásak a statisztikák, hát még egyedül.
Ja, meg amúgy meddig képzelted el sikeresnek a helyzetet? Mert maga a szülés lebonyolítása egy dolog, de utána? Még ha “csak” 6 hónapos is még mindig marha nagy kihívás csak saját magának menedéket és élelmet találnia, plusz védekeznie ragadozók és betegségek ellen. Egy újszülöttel egyedül mindezek csaknem a lehetetlent súrolják.
Nem jó a kérdés. Se régen, se ma nem voltak egyedül a terhes nők. Az ember ősidők óta közösségben élt, ahol egymást segítették.
Egyébként a 1800 évek elejéig kb. 3-ból 1 újszülött élte meg a 3 éves kort. Ekkortól kezdett javulni az átlagember higiéniája.
Azt olvastam 15 20 fős csoportokban éltek ősemberek nagynénik nagybácsik unokatestverek is együtt voltak nemcsak anya apa és a gyerekek .
De szerintem egyéniben is egy férfi vagy egy erősebb nő életben tudna maradni csak szaporodni nemtudnank.
Kihegyezet botokkal már az eloember is nem csak a mi fajtank. elejtett pl medvét vagy mamutott vagy barlangi oroszlánt akor elméletileg mi is megtudnank ölni egy oroszlánt egy kihegyezet bottal .
“szerelmespárok gyerekei a legkritikusabb 1-2 évet. És a szerelem is pont ezért csak kb eddig tart, mert az ennél hosszabb szerelem már nem jelent evoluciós előnyt.”
Ez nem így van. A mély szeretet szövetség biztosítja, hogy a túlélő gyereket fel is neveljék, minden tudást áadjanak, átörökítsenek neki. Ehhez szükség van mindkét szülőre és mind a 4 nagyszülő tudására, tapasztalatára is. Sőt, hogy több gyerek legyen a családban.
Épp ezért amatőr, műveletlen Koltai Honfoglalás c. gányolása ( szégyen, hogy ezt a témát egy ilyen kontár barkácsolta szét).
Ugyanis, amikor Grillus Dorka (Hajnal) magányosan vajúdik egy terebélyes fa tövében, senki sincs mellette, de tőle nem messze “harcol” egy tucatnyi kaszkadőr saját maga ellen.
Ilyen helyzet az őskorban sem létezett, nem hogy a középkorban. A várandós nőkre a közösség odafigyelt, a szülő nő mellett mindig ott volt az asszonyi segítség. A gyermekágyas, szoptató anyát segítették.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!