Elvileg az ember anatómiájához melyik alvási pozíciónak mik az előnyei és a hátrányai?

5-ös és 7-es vagyok. Ez a harmadik hozzászólásom.

Hmmm, én pedig a lovakról nem tudtam ezt. Lehet, hogy az elefánt is így csinálná? Ennek most nem járok utána, de érdekes.

"egy cég, mint szponzor a saját hiper-szuper futócipőjében akart futóversenyre indítani egy bennszülött futót,..." - Most, hogy így irod, eszembe jut, hogy hallottam (de nem olvastam). Meglehetősen vicces eset.

Őszinte leszek a linkkel kapcsolatban: Szerintem több, mint 5 éve olvastam cikket róluk (egyébként van róluk videó vagy dokumentumfilm is) és nem emlékeztem arra, hogy pontosan melyik volt. Akkor még nem volt kritikus szemléletem, most pedig nem olvastam el ismét, csak rákerestem, gondolván, hogy rendben van a cikk. Ilyen ellentmondások (vagy félinformációk) mellett tényleg nem lehet kibogozni, de az is lehetőség, amit 9-es ír.

Akármilyen bennszülött népről is hallottam, mind egyhangúan húsevő volt és rituálékat űztek az elejtett állatból / állat körül. Ami bennszülött népeket hallottam, azok kizárólag mind vad nép volt és nem vegetáriánusok. Meg emberevők is vannak/voltak köztük. Így tehát nem tudom, hogy mennyire állná meg a helyét az, hogy állatot alig esznek. Lehet, hogy azok nem esznek állatot, akik nem futnak olyan rendszeresen, nem tudom...

De ami az életkorukat illeti, én úgy olvastam anno, hogy 100 km-es verseny távokon nem ritkák a 60-70 éves emberek.

Azért arra kíváncsi lennék, ha a táplálékunkat ugyanolyan biora lecserélnénk, akkor mennyire éreznénk meg a változást. Szerintem nem elenyésző a mértéke.

Nem vagyunk ott, nem tudjuk leellenőrizni. Én szeretek hinni az ilyenekben. Sok különleges képességű embert láttam, olvastam, hallottam már, meg magam is megtapasztaltam valamit (ez hétpecsétes titok), amitől átmenetileg soha nem látott aktivitásra lehet szert tenni (nem kábítószer). És tudok még egy dologról is, amivel az aktivitás mértéke és időtartama pluszban növelhető, de nem az olcsó kategóriába esik.

"hiszen sokmindent nem tudnak az emberek a saját szervezetükről, annak ellenére, hogy sok a felhalmozott tudás" - Ez mindig is így fog maradni, mert az emberek túlnyomó többsége sosem lesz tájékozott egységesen semmiben sem. Inkább a tévhitekben egységesek az emberek. Aztán meg az sem találja meg feltétlenül a választ, aki szeretné, mert sokszor annyira tudományos a válasz, hogy ahhoz szakember kell. Viszont sok tudományosan helytálló információ van az interneten, amiből lehet csemegézni. Angol nyelven biztosan nagyobb ismeret van, mert sokkkalta többen beszélik.

"alvás közben a fejüket a kezükkel kitámasztják" - Ilyen nincs a valóságban. Az izmok elernyednek, ha alvó fázisba kerül az ember. Ha tehát elaludnak, akkor abban a pillanatban zuhan a fejük és a kezük a földre és valószínűleg sérül a csukló is.

Ennivalóm volt, de az állandó hideg meba sok felébredés a hideg miatt rendesen megviselt.

"Hideghez való hozzászokás, hát azt az embert rossz nézni, még így nyáron is..." - Azt meghiszem! :D Én másokat néztem, s álmélkodtam, hogy havas talajon mezítláb járnak, meg mínusz nem tudom hány fokban póló nélkül készíti a videót és magyarázza a hideghez való hozzászokást... ráadásul úgy, hogy semmilyen jelét nem vettem észre annak, hogy fázna, sőt! mosolygott. "Fájt a szemem is tőle." :D

"viszont télen szeretek kinn lenni, persze melegen felöltözve, és ha mozgásban maradok, akkor nem fázom" - Ez érthető. Ez a komformitás miatt van, mert a meleget szoktad meg. Ha edződsz a hidegben (értelmesen-fokozatosan), akkor eljön egy pont, hogy egy bizonyos szintű hideget megkedvelsz. A légzés is másabb lesz akkor.

Igen, sokkal rosszabbul bírják a meleget a fagyálló emberek. De lehet, hogy alapjáraton hideg(ebb) tájakon is laknak. Én szenvedtem nyáron, amikor hozzá voltam szokva a hideghez.

Itt nem általános hozzászokást tanul a szervezet, hanem kizárólag a hideghez alkalmazkodik, a meleghez nem. Nem tudom a biológiai-fizikai magyarázatát, de valahogy úgy tudom elképzelni, hogy van egy "fix" skála, amit ide-oda tud mozogni (képzeletben). Ha a hideg felé toljuk ezt a képzeletbeli skálát, akkor a meleg toleranciája csökken, ha a meleg felé toljuk, akkor pedig a hideg lesz számunkra kellemetlenebb.

Sok éve hallottam egy sportolóról, aki foci kapus volt és valami meleg/forró tájról érkezett és itt Európában (lehet, hogy MO-on, nem tudom már) játszott. Pulóverben, hosszú nadrágban volt, míg a többi ezen az éghajlaton élő sportolók pólóban, rövidnadrágban.

Logika alapján azt gondolom, hogy nem létezik olyan, hogy mind a hideghez, mind a meleghez alkalmazkodik az ember. Életidegen. A télből a nyárba és fordítva való átmenetelkor fokozatosan, igen lassan alkalmazkodik az ember. Nem tudom, hogy milyen nyáron azoknak, akik hűtőházban dolgoznak. Szerintem a szervezetet túlterheli az átállás, mert mind a kettőhöz kell alkalmazkodni. Ez persze logikai következtetés, nem biztos, hogy így van.

Meg van az is, amikor olyan meleg van este 11-12-kor nyáron, hogy nem lehet elaludni. Erre sok éve figyeltem fel társasházban lakva, ahova a Nap telibe sütött nappal, így tehát lehet, hogy az átlagosnál melegebb maradt még nyitott ablaknál is a szoba, mert a tégla, beton, berendezések stb. megtartották a meleget és este folyamatosan adták ki magukból, így huzamosabb ideig viszonylag állandó kellemetlenül meleg hőmérsékletet tudott tartani a lakás. De aki hozzászokik, annak a szervezete alkalmazkodik a körülményekhez, így a meleghez is lehet alkalmazkodni, csak nem olyan rövid idő. És szerintem ez lehet a kulcs, hogy nem olyan rövid idő.

A mezítlábas járáshoz is lehet edződni és olyan vastag talpa lesz az embernek, hogy a tüskét sem érzi meg, sőt bele se megy. Csak 1 gond van vele: idő, idő, idő (és tolerálás). Úgy tudom (több helyről is így hallottam), hogyha egy csont eltörik és összeforr, akkor ott keményebb, ellenállóbb lesz. A mezítlábas járás toleranciáját is így képzelem el, hogy fájdalmat kell okozni. A szervezet pedig több anyagot visz oda, mert kell az ellenállás.

És logika alapján akkor az oldalfekvéshez is így kell hozzászokni: fájdalommal. Viszont! A korábbi válaszod után megfigyeltem, hogy én nem úgy alszok oldalt, hogy az fájna. A felső testem súlya nem nehezedik a vállamra teljesen, a lapockám egy része is érintkezik az alvó talajjal. Így tehát a vállamnak nem kellemetlenül kell elviselnie a felső testem egy bizonyos súlyát.

"a lábbelijük is érdekes, hogy hogyan nem liffen le a szandál talpa a lábujjak alatt futás közben, és alig tartja néhány vékony szíj a talpat." - Hmmm. Tényleg érdekes, hogy az a vékony bőr megtartja.

"Ez a civilizációs gondolati kalitkában élő embernek (meg nekem is, aki próbálok ezekből a megszokott sémákból fejben is kitörni) milyen furcsán hangzik, hogy 60-70 évesen elindulnak 100 km-t futni, és versenyen." - Mindenki abban a dologban jó vagy kiemelkedő, amit rendszeresen csinál (adottság is kell hozzá, meg még jó néhány dolog és tényező). Ha valaki gyakorol egy dolgot heti 3 x 2-3 órán át, akkor abban a tevékenységben nagyon hamar kimagasló / látványos eredményt érhet el - bármi legyen is az.

Azt se felejtsük el, hogy ők valószínűleg már sok-sok generáció óta futnak ilyen távokat, tehát a szüleik, nagyszüleik, dédszüleik szervezete alkalmazkodhatott az igénybevételekkor. Szaporodáskor pedig átadják ezeket a géneket az utódoknak. Logikailag azt gondolom, hogy az utódoknak már kevesebb erőfeszítést kell tenniük ugyanazért az eredményért. Az pedig 2 teljesen különböző dolog, hogy az ember hobbiból vagy az ételéért (életéért, életszükségletéért) fut. Az utóbbi ember sokkal többre képes.

Vannak a "világ leggyorsabb futói". Én pedig azt mondom, hogy sokakból lehet világbajnok futó, csak egy oroszlánt, medvét, farkast, prérifarkast, kutyát kell mögéjük tenni. Néhány alkalommal megtapasztaltam, hogy milyen átélni egy kutyatámadást - hűűű! Utólag milyen jó! De csak utólag. És hogy felébred az ember az adrenalintól.

Ha tehát az ember a létszükségletekért küzd, akkor jelentősen nagyobb teljesítményre képes, mint a hobbista városi futó. A hobbista futóknak nem áll érdekükben olyan mértékben megerőltetniük magukat, hogy az fájdalommal járjon és, hogy teljesen kimerüljenek. Márpedig a szervezet csak így tud rendkívüli mértékben fejlődni és az átllag jó futók fölé kerekedni. Ez tény. A kényszer tehát sokszor (de nem mindig) jó.

Igen..., elismerésért vagy szégyenérzet elkerülése végett is jól tud fejlődni az ember, de az élet-halál muszáj-harc / ösztön-harc felülírja ezeket. (Bocsánat, hogy ez az utolsó mondat satnyára sikerült, nem tudtam jobban megfogalmazni.)

"Ez a civilizációs gondolati kalitkában élő embernek (meg nekem is, aki próbálok ezekből a megszokott sémákból fejben is kitörni) milyen furcsán hangzik, hogy 60-70 évesen elindulnak 100 km-t futni, és versenyen." - Igen. Úgy tudom, hogy például Japánban az emberek nem kapnak nyugdíjat, az állam nem gondoskodik róluk. Saját maguknak vagy a hozzátartozóiknak kell ellátniuk őket idős korukban. A mostani világban ez kissé furcsán hangzik (nekem is furcsán hangzott), de belegondolva: egy normál családban ez lenne az ideális. A család felépítése jelentősen megváltozott még az 50 évvel ezelőtti állapothoz képest is. A távolságok is óriásiak lettek a családtagok között. Az akkor jelllegzetes család manapság már nagyon elenyésző.

Hány történetet hallottam, hogy a nyugdíjba került emberek néhány év múlva teljesen leamortizálódtak? Ennek oka az, hogy kényelembe, nyugalomba helyezték magukat és ezáltal nincsen meg a kellő vérellátás, a sejtek nem kapnak elegendő utánpótlást. (Saját magam is sokszor megtapasztaltam ezt annak ellenére, hogy igen távol vagyok a 60-as évektől.) Tehát az, hogy az ember rendszeresen dolgozzon, az jót tesz neki. Nyilván mértékletességgel nem túlterhelve saját magát. Idős korban nyilván visszafogottabb lesz az aktivitás. Egyébként meg lehet nézni a japánok átlag élettartamát. Hanyadik helyen is vannak? [link] Nyilván más tényezőktől is függ, de az aktivitás az egyik legjelentősebb tényező. Egyébként én magam is meglepődtem azon, hogy hanyadik helyen vannak.

Erre az idézetre még vissza fogok térni.

"Hogy egy vegyszermentes, saját termesztésű zöldség mennyivel zamatosabb, mint a vízízű supermarket-es, az a benne levő tápanyagok jelenlétét is jelzi." - Valóban. Egyik unokatestvéremékhez sokszor (30-50 alkalommal vagy még többször) jártam ki régebben vidékre. (Olyan 200 fős lakosságú település lehetett.) Egy kevés zöldséget termesztettek, de nem sokat, mert rendszerint hétvégén mentek ki, kivéve nyáron, de nyáron sem voltak kint hetekig hónapokig egyhuzamban. A növényeknek pedig ugye vízre van szükségük a kánikulában. Emlékszem, hogy egyszer az unokatestvérem a kertből hozott paradicsomot meg talán paprikát is, és én városiként csak néztem. Rendkívül furcsálltam, hogy nem kell elmenni érte a boltba. Olyan furcsa érzés volt, amit nem lehet leírni. Néhány napra "meg is zavarodtam".

És azoknak a zöldségeknek - ahogy írod: - ízük volt.

Ahogy olvastam a "az életfunkciókhoz szükséges anyagokat" szövegrészt, az a gondolat jött elém, hogy semmit sem tudunk arról, hogy a mesterséges anyagok milyen mértékben hátráltatják az emésztést vagy a hasznosanyagok hasznosulását. Tehát lehet, hogy ilyen tekintetben is gyengítenek, hátráltatnak.

"Egyébként meg sokszor láttam, hogy kertes házaknál vagy üdülőterületeken a fákon marad a gyümölcs, vagy potyog le, és senki nem hasznosítja, szerintem nagy kár érte..." - Valóban kár értük, de nem tudjuk az okát, okait. Rendszeresen laknak ott vagy csak időnként járnak ki?

Nem lehet, hogy esetleg rendkívül kukacosak vagy nem egészségesek, mert nem védekeztek ellene, mert nem jártak ki tavasszal olyan rendszeresen, amennyire kellett volna? Vagy nem tudták, hogy hogyan kell védekezni? Vagy azt se tudták, hogy egyáltalán kell védekezni?

Ha valaki tehetős, és csak nyugalom miatt vásárolt vidéken telket, akkor ő valószínűleg nem fog időt fordítani a gyümölcsszedésre, hanem elmegy és megvásárolja. Lehet, hogy létrája sincs, és fára mászni nem szeretne vagy gerinc, ízület problémája van stb.

"vagy mit szólnának hozzá... :)" - Azt gondolom, hogy azt, hogy jól teszik, ha hozzá szoknak a hideghez és felöltöznek, ha hozzájuk akarnak menni megkérdezni ezt a kérdést. :)

Ismerve az emberi megnyilvánulásokat: szerintem nem átgondolva, lekezelően reagálnának, hogy milyen puhányok vagyunk.

Fűben egyébként igen kellemes mezítláb sétálni. A fűszálak simogatják-csiklandozzák a lábfejet. Igaz, így nem különösen keményedik a talp, mert nincs kitéve terhelésnek, fájdalomnak.

Arra nem figyeltem fel, hogy mennyi üvegszilánk van. Ostoba módon én durva köves talajon próbáltam edződni az erdőt járva, de vajmi keveset próbálgattam, csak néhány alkalommal. Még az unokatestvéreméknél vidéken is edzettem magam, salakos talajon (az apjuk ugyanis még régen teniszpályát készített - azért volt ott salak). Ha fokozatosan edzi magát az ember és kellően elég időt szán rá, akkor hozzá szokik, de életvitel váltás kell, mert egyébként az ember nem járkál mezítláb a városban, falvakban. Még bolondnak is néznék. Az pedig, hogy valaki csak alkalmanként csinál valamit, attól elszokik és a szervezete lassan visszaáll a régire.

Nekem a kezem egyáltalán nincsen a testem alatt. 1 mm² sem érintkezik a testemmel. A fenekem pedig hátrébb van tolva, hogy egyensúlyban legyek.

"Végülis az nem is jön rosszul egy kapusnak, hogy ha belécsapódik a labda, akkor kicsit a nadrág vagy a pulcsi tompítja." - Ez igaz, de a plusz ruha hátráltatja a mozgásban. Ezenkívül a kapus nem sokat mozog, így tehát valószínűleg még felöltözve is fázott. Ha pedig fázik, akkor az izmok összehúzódnak és 1: Az összehúzódott izomzat és a hidegérzet (ehhez még reszketés is társulhat) nem tud olyan teljesítményt nyújtani, amilyet kellene és amilyet szeretne. 2: Jelentősen megnő a sérülésnek az esélye az összehúzódott izomzat miatt. A fázás miatt nem is megy annyi vér az izmokhoz, hogy a maximális teljesítményt tudná nyújtani. A játékos viszont erőlteti, tehát nagyon valószínű, hogy túl fogja terhelni magát.

Visszatérve erre: "És tudok még egy dologról is, amivel az aktivitás mértéke és időtartama pluszban növelhető, de nem az olcsó kategóriába esik." - Magasnyomású oxigénkamra.

"milyen furcsán hangzik, hogy 60-70 évesen elindulnak 100 km-t futni, és versenyen." - Erre még egy más dolgot is reagálok...Én a Bibliában hiszek. A Biblia leírja, hogy volt özönvíz. Erre vannak bizonyítékok is. A Biblia arról is ír, hogy az emberek több száz évig éltek az özönvíz előtt, de utána is egy darabig még 2-300 évig éltek. A Bibliában sok névnek jelentésük van. Az egyik ember nevének a jelentése "lerövidít". Ő nem sokkal az özönvíz után született. Bizonyítékok vannak arra, hogy régebben más volt a légkör összetettsége, 50%-kal több volt az oxigén mennyisége. Ezenkívül a Föld körül egy kristály / jégkupola lehetett, ami a káros sugarak javarészét kiszűrhette (meg más funkciója is lehetett). A jégkupola által (amit az akkor erősebb elektromágneses erő tarthatott fent) a nyomás is magasabb volt, amivel olyasmi lehetett az élet, mint mikor kijön az ember egy magasnyomású oxigénkamrából. Az özönvízkor ez a jégkupola megsemmisült, így mind a magas légnyomás, mind a megnövekedett oxigén mennyiség, mind pedig a Napból érkező káros sugarak javarészének a védelme eltűnt, ezzel "lerövidít"ve az életet. (A Föld mágneses ereje pedig az évszázadok alatt fokozatosan gyengült, ezzel fokozatosan tovább csökkentve az élettartamot. A Biblia arról is ír, hogy abban az időben (az özönvíz előtti időkben) óriások éltek a Földön. Az általam ismert legnagyobb emberi csonváz néhány cm híján 4 méteres volt, ráadásul több hasonló méretű emberi csontvázat találtak - 4?? Igen, négy. Továbbá találtak 18 kg-os kalapácsfejet. Ki az, aki olyan súlyos szerszámmal tud dolgozni? 60 cm-es szöcske kövületet is találtak - vajon hány száz métert tudott ugrani-repülni? Szívesen felszállnék a hátára, ha elbírna. :) 127 cm átmérőjű megkövült szitakötőt is találtak. 90 cm-es pók kövületet. stb. Nagyon irreálisnak tűnnek ezek az adatok a mai kor emberének...Most hány évig élnek az emberek? 70-80, ritka esetben 100-120. Mit gondolsz, 500 év múlva (ha egyáltalán lesz még annyi) az akkor élő emberek nem fogják-e hiteltelennek gondolni azt, hogy 2023-ban akár 120 évig is éltek az emberek, holott nálunk a maximális életkor mondjuk 60 év(re lecsökkent)?

Vajon milyen gyorsan tudott futni az a 4 méteres ember? És vajon tudott-e 25 métert ugrani? A megnövekedett légnyomás miatt sokkal több oxigént tud a szervezet hasznosítani. Ráadásul az oxigén mennyisége is nagyobb volt. Így az aktivitásuk időtartama is igen jelentősen kitolódott. (Természetesen a leírtak a növényvilágra is hatással voltak.) stb. stb. stb. Na ez az igazán furcsa a mai kor emberének.

Bocsánat, hogy napokkal később válaszolok, de a meleg, a szúnyogok, a minőségi alváshiány (a meleg miatt) és még több más tényező miatt rendkívül alacsony az aktivitásom és ezeken kívül is voltak tennivalóim. A válasz több, mint a felét már sok napja megírtam, de nem küldtem el, mert már nem sok hiányzott és úgy voltam vele, hogy egybe küldöm el. Ugyanezen ok miatt sem jeleztem, hogy később fogok válaszolni (meg nem is sejtettem, hogy 1-1-1-1 nappal eltolódik a válaszom).

Ahol én sétáltam mezítláb, ott maga a talaj volt köves, és nem zúzott kövek voltak az útra szórva. Én személy szerint még nem láttam (vagy nem emlékszem rá vagy nem figyeltem meg) olyat, hogy zúzott kövekkel tarkítanak erdőutat, de ettől függetlenül lehet, hogy valahova tényleg zúzott köveket tesznek. Lehet, hogy valóban a profit miatt csinálják, de azt is el tudom képzelni, hogy favágás miatt kövezték ki (régen vagy most), hogy a járművek simábban közlekedjenek. Vagy vadászoknak, akik autóval közlekednek. Azért rendesen ki tudják mélyíteni az utat a járművek kerekei, különösen, ha rendszerint ugyanazt az utat használják. De ami leginkább valószínű, hogy a városi emberek miatt csinálják ezt, akik nem szoktak túrázni, hanem csak egy-egy rövidebb-hosszabb sétát tesznek... tehát, hogy ne inedjenek meg a saras úttól. Vagy esetleg az erdőn keresztül menve még vannak lakások, telkek, és, hogy kényelmesen lehessen megközelíteni azt.

Igazad van a betont illetően, nem gondoltam bele. Csak az életvitel szempontot vettem figyelembe.

Nem tudom, hogy a vékony talpú lábbeli alatt erre gondoltál-e: "mezítlábas futócipő". Ha nem, erre gondoltál akkor nézz utána. Rajtam még nem volt ilyen lábbeli, de elvileg olyan érzést nyújt, mintha mezítláb futna az ember. Ha természetes (erdős) helyen használnád, akkor szerintem jól nézd meg, hogy bírja-e a köveket és más éles tárgyakat!

Ezért is volt nekem egy megerősítés ez a futó indiános cikk abban, hogy tényleg kezdjek neki, miután az új helyet már sikerült elfogadható szintre hozni - kibúvó vagy nem kibúvó, amellett elkezdeni futni soknak tűnik. Meg addig még a hogyanját is jobban el tudnám tervezni." - Az ember nehezen szánja rá magát társaság nélkül erőfeszítésre (1 ember is társaságnak minősül), vagy ami bonyolultnak, nehéznek vagy fáradtságosnak tűnik. Ezenkívül a fizikai fáradtság és fizikai aktivitás is közre működik, meg a prioritások. stb. 2 ember többre képes, mint 1. Az ember társas lény.

((Talán azért is "kellett" halogatnod, hogy megkapd a "mezítlábas futócipő" információt - ha valóban újdonság, és, ha valóban jobb, mint egy vékony talpú futócipő.))

Nem, nem futottam el a kutyatámadások idején. Két különálló dolgot akartam írni: a kutyatámadást és az adrenalint. De nem sikerült elválasztanom a kettőt egymástól. (Hangommal, testtartással, paprika spray-kel kerültem ki sikeresen az ilyen helyzetekből. Igen, olvastam védekezésekről meglehetősen sokat, de a gyakorlatok által lehet az elméletet elsajátítani. Abból pedig nem sok volt (1, 2, legfeljebb 3) azóta mióta utána jártam a kutyákkal szembeni védekezés témának. Tudatosan pedig nem akarom ilyen helyzetekbe helyezni magam, mert aztán kiderül, hogy rossz kutyát választottam. :) )

"és a másik oldala, hogy pl. futásnál egy sérüléssel is továbbfuthat az ember, mivel az adrenalintól nem érzékeli, mennyire súlyos" - Hmmm... Valóban. Ebbe még nem gondoltam bele (és talán nem is tapasztaltam meg), de tényleg így van.

Az oldalfekvésre még reagálás: Nekem az egyik (de már mindkettő) csuklóm nagyon nem bírja a terhelést. Évekkel korábban valahogy megsérült és még nem sikerült helyreállítani. Igaz, nem is sokat próbálkoztam a kezelésével. Ha tenyerelnem kell a kemény, száraz, darabos földre, akkor öklözök helyette. Lehet akármilyen a talaj, nem tudok tenyerelni, mert fáj. 2-3 éve zúzott köves talajon fekvőtámaszoztam is ököllel. Természetesen valamelyest hozzá kellett szoknom. Ez lehet nálad is, hogy a sérülésed nem gyógyult be (teljesen). Tehát jól írtad korábban, hogy nem ok nélkül tiltakozik a szervezeted.

Nyilván a pénzből megvásárolt örömforrások és a minőségibb élet (minőségi orvosellátás) jelentősen javíthatnak az életminőségen. De kényszer által többre képesek az emberek. Azért azt is figyelembe venném, hogy Svájcban 8,7 millióan laknak (a Wikipédia szerint), míg Japánban 125 millióan. Az arány miatt pedig a szememben Svájc nem összehasonlítható Japánnal, mert ennyivel kevesebb embernek sokkal könnyebb elérni közel ugyanazt az átlagéletkort. 14-szer többen vannak a japánok.

Ki többet, ki kevesebbet, de mindenki találkozik az élete során a halállal. A halál nem egy olyan dolog, amivel szemben könnyen immunissá lehet válni, ha sokszor találkozik vele az ember. Hozom a hasonlatot a kutyákkal szemben való védekezésből: Igen sokat tanulmányoztam ezt a témát és hányszor elképzeltem, hogy hogyan védekeznék ellenük és milyen szilárdan állnék velük szemben és nem félnék. Na...ez a képzelődés vagy elképzelés, amikor nem minden tényező van jelen. És nem is ugyanolyan erősséggel vannak jelen a tényező, mint egy valós helyzetbe. A valóságban "természetesen" féltem. És nem csak én, hanem mindnyájan ilyenek vagyunk. Te idősebb vagy nálam, tehát mindenképpen ismerheted az ilyen gondolatokat és helyzeteket. Megvan az oka, hogy miért féltem élőben: mert nem láttam elég példát és nem tapasztaltam meg elégszer, hogy valóban el lehet űzni a félelem adrenalinjával, a domináns testtartással és az erős hangunkkal a támadó kutyák túlnyomó részét. Ezenkívül láttam iggggen agresszív és igen erős kutyákat (kaukázusi németjuhász, amit "farkasölő"nek is neveznek) mind videókon és dokumentumfilmekben, mind pedig élőben. Egy kaukázusi németjuhásszal "találkoztam". Nem számítottam rá és igen rendesen rám ijesztett a nagy termetével a kerítés mögül a rendkívül gyors és hangos ugatásával (ilyen gyors és hangos ugatást még nem hallottam). Más - nem kaukázusi németjuhász - kutyát is megtapasztaltam kerítés mögül. Ezenkívül, ha mondjuk a gazdája otthon démonikus állapotba kerül (drog, alkohol, bizonyos típusú zene, bizonyos típusú filmek (és abban a zene) stb.), az kihat(hat) a kutyára is, így a veszélyt (a hangos és határozott kiabálást, domináns testtartást) nem látja veszélynek, ezért nem riad vissza. Pont az első esetem volt a közvetlen szomszédomnak a(z igaz, hogy kicsi) kutyája, aki rendszerint kábult volt (drogozott - mármint a szomszédom), dübörgött a "zene" napokon keresztül stb. Nem kevés embert támadott meg az a kicsike kutya - feltételezem azért, mert démonikus környezetben volt. Tehát ahogy elképzeltem, hogy milyen szilárdan állnék kutyával (sőőt! medvével) szemben, és ahogy az a valóságban nem történt meg, úgy a haláltól való immunitás is a legtöbb esetben csalfa képzelődés.

Isten nem hiába adta az emberekbe, hogy féljenek-rettegjenek a haláltól. Abból a célból adta, hogy keressék a megnyugváshoz vezető utat, és találják meg a megoldást (Jézust). Egy bizonyos szintig el lehet menni a halálfélelem tűrésében, de ha őszinte magával az ember, akkor nem talál igazi nyugalmat, egyedül csak Jézusnál. Én bármelyik másodpercben mennék, mert kész vagyok rá: Jézus által. Jézus az, aki be tudja biztosítani az embert a halál utáni életre, és csakis Őáltala lehet teljesen immunissá válni a halálfélelemtől.

Nyilván markáns különbség van az Ószövetségi és az Újszövetségi világ között. Értem, hogy sokak megbotránkoznak például azon, hogy Isten miért mondta Izrael népének, hogy öljék le ezt meg ezt a népet a csecsemőkkel együtt, holott a csecsemők nem vétkeztek tudatosan. De, ha egy másik igéből megtudjuk, hogy az a nép gyerekekeiket a molok istenének tűzön megáldozták (magyarul: tűzön elevenen elégették), akkor már nem tűnik felháborítónak az, hogy Isten azt mondja, hogy öljék le az egész népet a csecsemőkkel együtt. Azt is kell tudni, hogy a bűn kötözött ereje öröklődik. Ha tehát valaki egy rendkívül bűnös (megkötözött) ember gyereke, akkor nagyon nagy eséllyel ő maga is megkötözött lesz és a büntetése súlyosabb lesz az ítélet napján, ha meg nem tér. És minél kötözöttebb valaki, annál nehezebb annak megtérnie. Így azonban a csecsemők a Mennybe kerülnek (függetlenül attól, hogy milyen természetűek a szüleik), mivel nem tudnak még döntést hozni a jó és rossz között. Isten pedig nem kéri számon a döntésképteleneket.

Gyakran az okok nem ugyanazokban a versekben vannak, hanem másutt. Ennek is megvannak a maga okai.

Növényeket, állatokat most is termesztenek, tenyésztenek magasnyomású levegőben megnövelt oxigén (vagy növények esetében CO2) jelenlétében, sőt megnövelt mágneses térben. És szemmel láthatóan nagyobbra nőnek.

"az erdők oxigéndús levegője rendkívül jótékony hatású." - hmmm... erről már el is feledkeztem, pedig két helyen is voltam évekkel ezelőtt vidéken, ahol az étel úgy ment belém, mintha vizet innék, noha sovány voltam és nagyon nem voltam nagyétkű.

Hidrogén-peroxod: Ez nagyon érdekes, mert még 10 hónapja lehetett kapni a patikában 100ml-es 3%-os kiszerelést, most pedig nem látok a patikai weboldalakon.

Talán a lentebb lévő oldalakról lehet még rendelni. Aztán lehet, hogy közben kérnek valami végzettséget vagy céges papírt a használatuk miatt. Ki tudja, egy próbát megér. (Akkor valószínűleg a töményebbeket már egyáltalán nem lehet kapni fodrász kellék üzletekben.)

[link]

[link]

[link]

"Többen nem szeretik, mert kecske ill. birkaíze van. Dehát milyen legyen? :)" - :)) Nagyon tetszik!!

Na meg mit szólnának a magyarok a csigákhoz, amiket például a franciák esznek!

Annak a függvénye is, hogy gyerekkorban hozzá szoknak-e.

Van egy kedvenc videóm:

[link]

Akik nem ilyen környezetben élnek, annak rettenetes látvány lenne egy ilyen helyzet.

Az ilyen helyeken a gyerekek is rovarokat esznek, és nem riadnak vissza tőle, hanem élvezettel eszik. Igaz, ez már egy másik témába csap át.

Ízlés, gusztus, megszokás.

"aminek megvolt a bio minősítése, és olyan kedvező áron, mintha nem lett volna bio" - Azt gondolom, hogy a nem bio zöldségek, gyümölcsök vegyszerei drágábbak a bio zöldség, gyümölcsök szerekhez viszonyítva. Valamint a bio védekezések (egy része?) házilag is elkészíthetőek, így a költségük tovább csökkenhet. Az is lehet az oka, hogy nem tudta kinek eladni, esetleg nem volt jól meghirdetve vagy kezdő vállalkozó volt és még nem volt ismeretes. Ezek okot adhatnak arra is, hogy "rajtam kívül nem sokakat érdekelt" Nem tudom, de azért vannak, akik érdeklődnek a bio élelmiszerek után (a számukat nem tudom, még nagyságrendileg sem). Az is lehet, hogy rosszkor mentél vagy túl jól bírtad a meleget, míg mások düledeznek a melegben. Vagy csupán a nyár lefoglalta a többi embert, talán épp akkor sütött ki a Nap huzamosabb ideig tartó borús-esős idő után. Az is lehet, hogy kieső vagy nehezen megközelíthető helyen volt. De: nem tudom.

Én egyszer voltam szedd magad-ban eperföldön. Nem tudom, hogy bio minősítésű volt-e, de rengetegen voltak. Aztán lehet, hogy munkások is voltak közöttük, akik nem maguknak, hanem a cégnek szedtek.

Gyümölcs, gyümölcs! Hol a te gazdád? Mostantól én vagyok. Hamm, nyamm. :)

"azt én ha arra jártam, jól megkóstoltam :)" - Tetszik a megfogalmazás. :)

Eljött az idő, elkészültem.

szúnyoghadjárat - :))))) Bekerült a képzeletbeli top kedvelt szótáramba.

Lehet, hogy egy vékony fehér hosszú ujjú pólót érdemes lenne beszerezned.

Én mindig bőszárú hosszú nadrágban vagyok. Lábon alig kapok csípéseket, legfeljebb, ha ülök. Ülés közben ugyanis a nadrág szorosa(bba)n érintkezik a testemmel.

Aztán lehet kapni ilyen sapkát is, ami a Nap ellen is jó: [link] Szúnyogok ellen is jó lehet, mert sokszor a nyakat csípik - különösen, ha ülök. Nem megszokott sapka, ez tény. Emiatt lehet, hogy szégyellne az ember ilyet viselni.

Talán régebben olvastam a szódabikarbóna ezen tulajdonságáról, de én aloe vera géllel szoktam kezelni (mert SZBB-m nincs) és a hatás "azonnali" (néhány mp) [link] - egyes illóolajok is nyugtatják a bőrt. Talán vöröshagymát és petrezselymet is szoktak dörzsölni, de lehet, hogy azt méh, darázs, pók és más állatok csípésekor, nem tudom.

A füstöt egyes állattenyésztők hatásosan használják a szúnyogok távoltartására. Természetesen a füst(ben?) közelében kell lenni. Kapható spirális szúnyogfüstölő, ami nem melegíti számottevően a levegőt. Egy próbát megérhet. Ha bírod a szagát, akkor beválhat (szél függvénye).

Keress rá: "Szúnyogháló fejre"

Igen, nem kevés idő volt megírni (ráadásul telefonon).

mezítlábas cipő - Értem. Igaz, egyediek vagyunk és a lábfejünk is egyedi. Igen...nem biztos, hogy mindenkinek megfelel a tömeggyártott egységes alakú lábbeli. Sőt! Biztos, hogy nem.

(Szeretem a kínai árusokat: "Ez fiúnak vagy lánynak való ruha?" Válasz: "Férfi, női." :) Tény, hogy van, ami mind a fiúknak, mind pedig a lányoknak (vagy férfiaknak és nőknek) egyaránt megfelel. Mondjuk egy kerek nyakú fehér póló semleges érzést ad. De sok minden, ami az egyiknek jó (vagy, ami az egyikhez illik), az a másiknak nem jó (vagy a másikhoz nem illik).)

"Egy harmadik utat szeretnék megpróbálni, de hogy mit, az titok :)" - Megvaaan! Rendkívül nehéz katonai bakancsban szeretnél futni. Az edzi igazán a lábat! Olyan vádlid lesz tőle, hogy még a bőszárú nadrág is szoros lesz! :)

"Hát nekem futótársasági szempontból 2 opcióm van: vagy futótársaság nélkül kezdek el futni, vagy futótársaság nélkül nem kezdek el futni. Ebből tudok választani :)" - Na! Akkor 50%-kal csökkentek akkor a lehetőségeid (futó társasággal). Így már tényleg nem nehéz választanod. :)

"előtte írtad épp, hogy hihetetlen tartalékok vannak az ember izmaiban" - Ezt így szó szerint nem írtam (Vagy mégis írtam volna? Nem találok ilyet.), de logikus, hogy csak hirtelen tartalékok meglétével képes az ember hirtelen extra erőfeszítésre. Személy szerint nekem ez az egyértelmű tény kívül esett a perifériámból, és most már biztos vagyok benne, hogy nem írtam ilyet. De jó, hogy írtad, mert most elraktároztam ezt az "új" tudást. (Az adrenalinra nézve igen kicsi a tudásom.)

"és vittem falatokat a kutyának :/ :)" - Ez is jó stratégia. :) Csak költséges. Különösen, ha gyakrabban jársz arra. Bár lehet, hogy egy idő után megkedvel, és akkor már csak minden 2., majd minden 3. alkalommal kell vigyél neki enni. A végén pedig egyáltalán nem, és megelégszik a simogatással. :)

Nyilván sok összetevője van annak, hogy az egyes országokban élő emberek miért addig élnek átlagosan, ameddig. Két, korábban megírt válaszomból idézek:

"Hány történetet hallottam, hogy a nyugdíjba került emberek néhány év múlva teljesen leamortizálódtak? Ennek oka az, hogy kényelembe, nyugalomba helyezték magukat és ezáltal nincsen meg a kellő vérellátás, a sejtek nem kapnak elegendő utánpótlást. (Saját magam is sokszor megtapasztaltam ezt annak ellenére, hogy igen távol vagyok a 60-as évektől.[* - lejjebb találod a megjegyzést / kiegészítést]) Tehát az, hogy az ember rendszeresen dolgozzon, az jót tesz neki. Nyilván mértékletességgel nem túlterhelve saját magát. Idős korban nyilván visszafogottabb lesz az aktivitás."

"Ha tehát az ember a létszükségletekért küzd, akkor jelentősen nagyobb teljesítményre képes, mint a hobbista városi futó. A hobbista futóknak nem áll érdekükben olyan mértékben megerőltetniük magukat"

A "kényszer által többre képesek az emberek" szavakkal konkrétan a tevékenység és az életerő közötti kapcsolatra akartam rámutatni, ami igen jelentős hatással van a szervezet optimális működésére, ezáltal pedig az életkorra is. Ismerek két embert, mind a kettő 70 év fölött volt és azonos korúak voltak. Az egyik, az erre a korra jellemző lassú, totyogós tempóban közlekedett, a másik pedig mintha 50 éves lenne. Az első portás (azaz ülő)munkát végzett, az utóbbi kerti (fizikai, mozgós)munkát. Az első abbahagyta a munkát nyugdíjba menetelkor, a másik a kerti munkákat hobbiból saját maguknak (saját magának + feleségének) végezte.

Saját magam számos alkalommal tapasztaltam, hogyha nem tevékenykedek, akkor lecsökken az életerőm. Szeretjük a könnyebb utakat, és most már ott van a tv, a számítógép, a telefon, a tablet stb. Az ülés és az ujjak pötyögése nem tartja életben az embert. Nem a régi időben vagyunk, hogy az írógépeket püfölni kelljen.

Munkavégzéskor olykor a főnök "ott liheg az alkalmazottak nyakánál", ami nyilván nem jó érzés, de késztet arra, hogy (gyorsabban, több erőfeszítéssel) dolgozzon az ember. Ha nincsen kellően erős motiváló (vagy másképp fogalmazva: késztető, ösztönző) tényező**, akkor az ember rendszerint a kényelmet választja. Ebben az esetben pedig a leamortizálódás tisztán megfigyelhető. Az ember társas lény, ez tény. Sokan magukra vannak maradva az idős korukban, vagy, ha fizikailag van is mellettük valaki, az sokszor beszéd és tevékenység szempontjából nem (olyan) kívánatos társ. Sok, több évtizedes házastársakra is érvényes ez!

**Amikor nincsen főnök, akkor az ember saját magának a főnöke. Ilyenkor pedig az aktivitás rendszerint lejjebb esik, ugyanis nehezebben szánja rá magát a tevékenységekre miután elfárad.

Nyugalmi állapotban az ember(i szervezet) elindul a leamortizálódás útján.

Ha nincs kényszer, akkor sokszor nincs kontroll (ténykedés szempontjából) a nyugdíjas években - Már pedig mik késztetik az idős embereket? Unokák? Bevásárlás? Ezek ritka, rövid ideig tartó, nem mindennapi események. -, akkor az ember kényelembe helyezi magát - hiszen nincsen semmi szükséges tennivalója -, és szépen lassan lecsökken az anyagcsere, az oxigén mennyiségének a felvétele, ÉS!: ebből következik, hogy elsorvad az ember és elgyengül és kevésbé lesz ellenállóbb. Tehát lerövidül az élete.

[*Vézna vagyok. A véznák jobban megérzik ezt. De ez nem azt jelenti, hogy kizárólag a véznákra van hatással a ténykedés hiánya. Csupán azt jelenti, hogy a véznák érzik meg leghamarabb a ténykedés hiányát (biológiai felépítettség (például izom mértéke) és biofizikai törvények miatt). Ezért én egy mérvadó élő szenzor vagyok (véznaságom miatt - csak ismétlem magam) ebben a témában.]

Volt idő, amikor úgy motiváltam magamat, hogy az említett unokatestvéremnek megígértem, hogy minden nap el kell végezzek bizonyos kiszabott feladatokat, ha nem végzem el azokat hiánytalanul, akkor adok neki 1-2e Ft-ot (volt, amikor ezret, volt, amikor kétezret). Ha jól emlékszem, akkor egyszer 5e Ft-ot is felajánlottam, mert nagyon meg kellett tennem valamit, amihez nem volt erőm. (Ennek a módszernek az alapja az egészséges oda-vissza kommunikáció és a becsületesség.) Egyszer se kellett odaadnom neki megígért pénzt, mert rendkívül késztetett az ilyen összegű pénz elvesztésének a lehetősége. Sokszor kemény erőfeszítést igényelt megtenni a feladatokat, és többször is fontolgattam, hogy elállok ettől az "ajánlattól". Így rendszerint el tudtam végezni azokat az alapvető tennivalókat, amiket egyébként nem végeztem volna el. (Akkoriban a lakótársak (hangos beszéd, hangos tv-zés) és az alvás (berezonáló horkolás) + étel + mozgás hiánya miatt nem volt erőm és kedvem bármit is csinálni - egyébként még ennél is összetettebb volt az akkori élethelyzetem).

Az emberek hasonló """módszer""" alapján kapják a fizetésüket a munkájukért - jóóó nagy túlzással fogalmazva, de érthető, hogy mit akarok írni. Nem tudtam máshogy megfogalmazni. [És azért írom úgy, hogy "az emberek", mert jelenleg nem kapok fizetést, nem dolgozok.]

A már említett unokatestvéremmel egy túrázás alkalmával leültünk egy forgalmas túrista padra+asztalhoz. [Nem tudom, hogy mi a rendes neve - talán túrista pad? De nem csak pad, hanem asztal is, ezért vagyok bizonytalan a megnevezésével kapcsolatban.] Ettünk, meg az útvonalat terveztük meg. A túra legelején voltunk. Ha jól emlékszem, akkor nem volt más pad+asztal a közelben. Két 55-60 év feletti férfi túrázó jött oda, hogy leülhetnének-e. (Én akkoriban nagyon nem szerettem az idegenek társaságát (gyáva is voltam), de nem mertem nemet mondani, hiszen volt még hely számukra és nem tudtam volna elfogadható érvvel tiltakozni ellenük. Bizonyos szempontból embertelen is megtagadni ilyen idős emberektől, meg hát valahol túra társak is.) Leültek tehát és szóba elegyedtünk. (Na pont ettől tartottam! :) ) Elbeszélték, hogy régen többször megtörtént velük, hogy megtervezték az útvonalat, de valami közbe jött és a tervezettnél sokkal többet kellett menniük (mármint azután kellet még menniük, miután el/kifáradtak). Talán olyat is mondtak - de lehet, hogy egy más ember történetével keverem -, hogy nem érték el az utolsó busz járatot és ezért nagyon fáradtan kellett még több km-t megtenniük. És mondtak egy kulcsmondatot is, ami saját szavaimmal valahogy így hangzik: "Ha már túl voltál egy erőd feletti tevékenységen, akkor legközelebb könnyebben teszed meg ugyanazt, mert megtapasztaltad, hogy meg tudod csinálni." Ennek a mondatnak a tartalmát hosssszasan tárgyaltuk túrázás közben.

Ha jól emlékszem, akkor velünk pont azon a túrán történt meg ugyanez. [De már ebben is bizonytalan vagyok. A lényeg, hogy egyszer megtörtént.] A túránk végén voltunk és már eléggé elfáradtunk mire odaértünk a buszmegállóhoz, ami levitt volna a további járatokhoz, meg már igen késő is volt. Ott szembesültünk azzal, hogy elment az utolsó járat. Elindultunk tehát lefelé. Fáradtan több km-t kellett menni. Többször meg kellett állnom (térd porc probléma miatt). Ha jól emlékszem, unokatestvérem "kissé" bekattant és elkezdett dalolgatni :) , ugyanis másnap reggeltől dolgoznia kellett. Mire leértünk oda, ahova kellett volna mennünk a busszal, éjfél már elmúlt. És még 45-60 perc volt az út hazáig. Kemény volt, igen kemény. (Nem rúgták ki az alacsony aktivitása miatt.)

Más történet: Az egyik túrázásunk végeztével rossz vonatra szálltam, azaz át kellett volna szállnom, de eltévesztettem. Érd helyett Székesfehérváron szálltam le (Kelenföldi pu. után ez volt a következő megálló). Nagyon soká jött a vonat, ami visszavitt Érdre. [Azért "visszavitt", mert áthaladtunk rajta, noha nem álltunk meg.] Már nem emlékszem, csak halvány emlék-érzésem van, hogy legalább 1 órát kellett várakoznom a vonatra. Végig álltam és a hátizsák végig a hátamon volt, mert undorodtam letenni akár a padlóra, akár az ülésekre. Ugyanezen ok miatt nem ültem le sehova. A vonat után még busszal is kellett mennem egy 20 percet. Azt elfelejtettem mondani, hogy már akkor igen erősen éreztem a lábamat amikor felszálltam a vonatra a Déli pu-on. Ez volt az egyik legkeményebb erőfeszítésem, amikor erőm felett kellett menni. (Akkor ez az eset felkerült a dobogóra.)

Az érzéseket ugye nem tudjuk átadni, ezért megosztok egy másik történetet is, ami messzemenően megelőzi a két leírt történetet és egyben szemlélteti is az érzéseket.

Extrém éhezésem és extrém alváshiányom volt, de mennem kellett az alvóhely felé, mert ott volt a fekhelyem. Éreztem, hogy a lábam kezdeget összecsuklani, ezért terpesztve folytattam az utat. Nem volt elég, ezért elkezdtem erősen lépkedni (tehát ütögettem a lábammal a földet). Ez egy ideig javított az aktivitásomon. Pihennem kellett volna útközben, de nem tudtam eleget pihenni, mert, ha megáltam, csak 10 légzésig bírtam, utána éreztem, hogy kezdek alvó fázisba kerülni. Az út legvégén már csak 7 vagy 8 légzésig bírtam pihenni. A légzések alkalmával pedig még csak megközelítőleg sem tudtam annyi levegőt beszívni, mint egy átlagos sétálás/túrázás alkalmával. Az extrém fáradtság és extrém energia hiánya miatt sétálás közben is éreztem, hogy kezdegetek alvó fázisba menni. Ezért elkezdtem számolgatni 5-ig vagy 10-ig (az utolsó számot erősebben mondva magamban), majd újra. Ezzel (a ritmus és gondolkozás / figyelés miatt) sikerült éberebb állapotba hozni magam. Aztán az erőteljes lépkedés sem használt már, így kénytelen voltam ököllel erősen ütögetni a combjaimat, tudatosan fájdalmat okozva magamnak, hogy jobb legyen a vérellátás. Ezzel ébren és "erőben" tudtam tartani magamat. Visszaemlékezve azt tudom mondani, hogy még 1, legfeljebb 1,5 km-t tudtam volna megtenni így, azután pedig eljött volna az izmok elernyedésének az ideje, tehát az összecsuklás. Az említett hétpecsétes titkos dolog eszemben volt és szó szerint kéznél is volt, de nem mertem használni, mert attól tartottam, hogy a szervezetemet jobban megterhelem általa és túlságosan kihasználom, aminek a következményét úgy képzeltem el, hogy (minden előrejelzés nélkül egyik másodpercről a másikra) hirtelen összeesek.

Mindegyik történet bőven az erőm felett volt, és önmagamtól nem vállalkoztam volna egyikre sem. De a kényszer által többre képes az ember.

Az utóbbi történet óta számos extrém esetet tapasztaltam meg (néhány megközelítette), de egyik sem múlta felül azt.

A kulcsmondatra pedig visszatérve: Tudom, hogy képes vagyok ismét elmenni odáig (terhelés szempontjából), ameddig korábban már elmentem - ha szükséges lesz. Tehát tudom, hogy a szervezetem mit bír ki, és, hogy idő előtt nem fogja feladni.

Természetesen igaz, hogy nem mindegy, hogy milyen jellegű és erősségű kényszerről van szó. Azért sem részleteztem a kényszer jellegét és mértékét, mert ez a téma még a futó törzs kapcsán jött fel, így részemről egyértelmű volt, hogy a létszükségletért való küzdés oldaláról írok.

Az más, ha valaki szerette a munkáját és nyugdíjba kell menni. Egyébként nem kényszer, nem kell nyugdíjba mennie. Dolgoztam egy gyárban, ahol nyugdíjasok is dolgoztak. Kapták a nyugdíjat és a fizetést is.

Az valahol egy együgyűség vagy egyoldalú látás, hogy valaki nem tud meglenni a munkája nélkül. Annyi más dolog van az életben, annyi minden mást lehet csinálni ebben a szabad és modern (internet stb.) világban, a lehetőségek száma: rengeteg. Nem olyan időket élünk, mint a 90-es évek előtt. Igen, vannak, akik még 33 év elteltével sem tudnak kellőképpen elrugaszkodni attól, hogy azóta teljesen megváltozott a világ Magyarországon, és nem úgy figyelik az embert, mint anno, és nem jön a fekete kocsi az emberekért, ha olyat mondanak, amit a vezetés nem tolerál. Talán akik most 45+ évesek, azoknak mehet nehezen az internet-, a számítógép-, és a telefon kezelése. De ezt leszámítva is a lehetőségek száma, amit az ember tud csinálni: számtalan. A hobbik nem biztos, hogy elegendő életerőt és tartalmas időtöltést adnak.

Az internet megemlítése ellentmondani látszik azzal, hogy az ember kényelembe helyezi magát. Nos...nem csak a foci meccseket, gondolkozást nem serkentő videókat és filmeket stb. lehet rajta nézni hátradőlve. Ezenkívül kell kontroll is, mert az ember fölött igen könnyen elszalad az idő. [Ó! Hány százszor tapasztaltam meg ezt! Kijelenthetem, hogy nem feltétlenül jó időmilliomosnak lenni - ha nincs valami kontroll vagy értelmes cél.] A virtuális téren kívül is a lehetőségek száma biztosan megnőtt a régi időkhöz képest. [Azért fogalmazok így, mert én magam nem éltem akkor, tehát nem tudom, hogy milyen is volt az élet ebből a szemszögből.]

Saját életemből szááámtalan dologra (hobbikra) tudok visszaemlékezni [És most átgondolom.....7 fizikai és 11 nem fizikai (noha ebből 5 rendkívül megmozgatta az agyamat és felfokozta a vérkeringésemet) - mármint amik most jutottak eszembe. Közülük 6-ban teljesen kiégtem.], amit rengeteget csináltam. Nagyon nem kevés időt töltöttem egyikkel sem. Kivétel nélkül mindegyik értelmes és gondolkozást igénylő tevékenység volt. Annyit hozzáteszek, hogy nekem megadattak a lehetőségek, hogy több hobbim nem hétköznapinak mondható volt, és talán ez is lehet az oka annak, hogy szélesebben látok (meg ebben a sok lehetőséges világban nőttem fel). Lehet, hogy kivételes eset lennék és azon kevesek egyike vagyok, akik értelmesen le tudják foglalni magukat? Vagy pedig a primitív filmek és a primitív társaságok butítják le az (idős) embereket és azért nem tudnak mit kezdeni (idősen) a szabadidejükkel? Más tényezők is közre működnek...

Nyilván a lelkileg megnyomorító kényszerek nem ((sokat)) mozdítanak előre.

Azt pedig nagyon nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mindennemű váratlan kellemetlen dolog és krízis bármikor meglepheti az embert, és jellemzően nem készülnek fel rájuk. Folytatom ezt a gondolatmentet...:

"Ha olyan kényszerről van szó, ami lelki krízist eredményez, akkor teljesen igaz, hogy bizonyos lelki fejlődésen csak ilyen módon, (krízissel) lehet keresztülmenni." - Ez nem ((feltétlen)) igaz. Lehet előre is gondolkozni, azaz előre elfogadni egy várható lelki krízist. Így gyakorlatilag nem lesz lelki krízis, ha megtörténik a baj, tehát keresztül ment (korábban az elfogadás által) a(z akkor még nem létező) lelki krízisen. Keresztyén létemre én ennek a híve vagyok, hogy az ember fogadja el előre a dolgokat és amikor megtörténik a nemkívánatos dolog, akkor nem fog a lelki krízis miatt felemésztődni, mert nem is krízisként éli meg azt. Ehhez viszont tanulni kell értelmet és magasabbrendű (mint amiről az emberek szoktak beszélni) (bibliai alapú) törvényszerűségeket kell elfogadni.

"Volt itt valami olyan kérdés is (nem találom), hogy hány % - ban látod értelmesnek a munkádat ? Elég lesújtóak a válaszok." - Azért azt is figyelembe venném, hogy ennek az oldalnak a színvonala milyen...Sok esetben "a facebook népéhez" hasonlít a színvonal. (Természetesen vannak értelmes kérdezők és értelmes válaszolók is.) A színvonal pedig megmutat sok emberi tulajdonságot. Így tehát én nem szörnyülködök ezen, hiszen számomra már egy ideje nyilvánvaló tény, hogy az emberek nagy százaléka ilyen, meg olyan, meg amolyan negatív tulajdonságokkal rendelkeznek (vagy máshogy fogalmazva: ilyen, meg olyan, meg amolyan alapvető pozitív tulajdonságokal nem rendelkeznek). Mellesleg sokak számára ez az oldal hasonlít a facebook-hoz: röhikcsélők, mindent is jól tudók, nem gondolkozók, kontárok, gúnyolódók stb.

Ezen az oldalon azon a hozzászólók aránya, akik az életben elégedettek, sokkal kisebb, mint a valóságban. Sokan itt beszélik ki magukat (időnként én is), ide járnak panaszkodni, itt próbálják feldolgozni azokat, amiket egyedül (vagy társasággal) nem tudnak. Ezen az oldalon névtelenek tudnak lenni. [Én egyébként ezt szeretem ebben az oldalban, és ugyanakkor ezt is gyűlölöm az értelem-hiányos emberek miatt, mert pont amiatt, hogy anonimok, többet engednek meg maguknak és kontárabbak is. Egyszer egy kérdéshez valaki őszintén válaszolta, hogy őneki csak ezen az oldalon nagy a szája az anonimitás miatt, a valóságban nem. Álmélkodtam az őszinteségén. Legalább beismeri. Ez már az 1.(vagy 0.?) lépés a megjobbulás útján.] Ez is jelentősen felnyomja az ő arányukat. Illetve szerintem az ilyen kérdésre, mint a mágnes, úgy vonzódnak a legtöbben. ((Azt pedig csak zárójelesen jegyzem meg, hogy 10-20 hozzászólás alapján nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Márpedig (azok alapján amennyi hozzászólásokat láttam korábban más kérdéseknél,) kétlem, hogy ennél jelentősen többen szóltak hozzá az általad említett kérdéshez.)) Deee...igen, az egy átlag tendencia, hogy az emberek többsége nem kedveli a munkáját és nem tartja hasznosnak. (A szeretni és hasznosnak tartani a munkát valahol rokonok, gyakran kéz a kézben vannak egymással.)

A nemkívánatos emberek "mindenütt" jelen vannak, és látásom szerint ez jelentősen befolyásolja azt, hogy az emberek miért nem szerethetnek egy munkahelyet vagy a munkájukat. Ha pedig a kedv eltűnik, akkor a munkát se látja hasznosnak, mert nem becsülik meg a munka elvégzőjét kellőképpen. [7.-es voltam, amikor bejött a fizika tantárgy. Rendkívül szerettem. De félévkor amikor a tanárnő 3-ast adott, sokkalta visszább hagyott a kedvem, ugyanis 4-est érdemeltem volna. Tehát az emberek viselkedései és cselekedetei sokszor igen nagy hatással vannak ránk.]

Nyilván egyrészről nézőpont (jellem) kérdése, hogy az emberek mennyit panaszkodnak, más szemszögből pedig az emberek az élet majdnem minden területén meg vannak valahogyan nyomorítva, akadályozva vagy le vannak lassítva. Tehát nap, mint nap sok nem várt kellemetlen dolog történik velük, velünk.

Természetesen nem könnyű feldolgozni például azt, hogy egy embert 5 percen belül kétszer is igazoltattak a (különböző) rendőrök 1 utcával odébb. Az illető ezt idő rablásnak vélte - hiszen: 'Miért nem tudják megkérdezni őket?' -, aminek a következménye mérgelődés volt. Természetesen ez nem egy könnyen elfogadható eset, igen ritka az ilyen - kivéve, ha az ember gyanús kinézetű vagy viselkedésű (de a beszámoló alapján nem gondolom, hogy ő ilyen lett volna). Van annak tudománya, hogy az ember felkészüljön elfogadásilag egy ilyen vagy ehhez hasonló esetre. Igazából nem is tudom, hogy miért említettem meg ezt az esetet, mivelhogy ilyen rendkívül ritkán történik meg. Annyiból viszont mégsem volt felesleges megemlítenem, hogy nyilvánvalóvá váljon, hogy sokan (pontosabban legtöbben) nem ilyen rendkívül ritka eseten, hanem hétköznapi esetekben is kiakadnak, mintha ellenük dolgoznának a dolgok.

Ha valaki nem tud elszakadni a nemkívánatos légkörből, az fel fog emésztődni. Meg lehet nézni az "Emberek" kategóriát, hogy sokak milyen problémákkal küzdenek. Rengetegen igen hosszasan és igen részletesen taglalják (Ami egyébként kell is ahhoz, hogy egy idegen teljes egészében lássa a helyzetet, de szerintem ilyenkor elsődlegesen azért írnak hosszasan, hogy kibeszéljék magukat.) életük aktuális problémáját.

"de most ilyen hőségben hosszan főzni....nem csinálok még melegebbet." - Érthető. Ha majd egyszer nekiállsz készíteni, akkor le is fagyaszthatod az olyan időkre, amikor a meleg miatt nem akarsz majd készíteni.

"Én néha azt gondolom, hogy lennék már odaát, de ha felteszem magamnak, hogy hogyan kerülnék oda, hááát....." - Akkor ez egy jel, hogy elintézni való dolgod van Istennel, hiszen csak azáltal lehet felkészülni az örökkévalóságra.

Zsidók 9:22 A Törvény parancsai szerint szinte mindent vérrel kell „megtisztítani”, és a vér használata nélkül nincs lehetőség a bűnök megbocsátására sem.

A te véreddel nem lehet megtisztítani, másnak a vére kell. Az ószövetségi időkben az állatok vérének a kiontása által nyertek bűnbocsánatot az emberek. Az újszövetségi időkben (tehát amit élünk) ez már megszűnt, helyette kizárólag Jézus vére által lehet bűnbocsánatot nyerni.

Az említettem unokatestvérem nem a Biblia Istenében hisz. Egyszer (többször is, de most egy alkalmat kiemelek) megmelítettem a lelkiismeretet és ő tisztázni akarta, hogy mit is értek "lelkiismeret" alatt. Megkérdezte, hogy azt is lelkiismeretnek nevezem-e, hogy van egy rossz dolog, amit cselekedett valakivel, amit megbánt, bocsánatot is kért attól az embertől és még azok után is visszatér hozzá az emlék kínozva őt a "lelkiismeret"? Hiszen megbánta és rendezte is (anyagilag nem kellett rendeznie). Mondtam, hogy igen, mert nem csak az emberekkel kell rendezni az elkövetett helytelen cselekedeteket, hanem az Istennel is.

[Ezt például egy magasabb törvényszerűségnek nevezem (mint amiről a nem keresztény emberek beszélnek).]

"A csigához hasonlít a kagyló, szerintem kapni Magyarországon is, meg rákot is. De szerintem nem (sokkal) gusztusosabbak a csigánál, meg a kígyós videó sem." - Kagylóról tudok, hogy lehet kapni, de nincs nagy kultusza nálunk. Talán még nem ettem kagylót, de polipot igen - jajjdefinomvolt! A polip is hasonló állagú lehet, mint a csiga.

Kinek mi a gusztustalan... A kígyókat gyűlölöm, de egy akkorát szívesen elfognék, jól megtöltené a gyomromat. :)

Információ hiányában nem nagyon tudok reagálni az utolsó bejegyzésedre.

Őshonos legyen: egyetértek.

"Amúgy hiányzik egy ilyen gyűjtőoldal, ahol egyetlen helyen szisztematikusan vannak összegyűjtve információk." - Vannak ilyen bio vásárlói körök...talán az alábbi weboldalon keresztül is találsz ilyet vagy a már linkelt zoldbolt.hu oldalon.

[link]

Hidrogén-peroxid: "adnak gyógyszertárit vény nélkül, bár csak 100g-osat" - De akkor miért nem látni a patikák (Benu) oldalán?

Bocsánat, ha úgy látszik, hogy valamit (többnyire a "kényszer által többre képes az ember" témát) ismételtem, de ilyen mennyiségű szöveget telefonon nem tudok rendesen kezelni. (4.000 karakter fér egy jegyzettömbbe és nem átlátható a viszonylag nagy betűk miatt. Lekicsinyíteni pedig nem lehet olyan. Ha lehetne, akkor pedig nem látnám.)