Van ilyan, hogy inerciarendszer valójában?

Itt az az érdekes, hogy milyen pontosan számolsz.

A Földön van egy adott gyorsulásod a forgás miatt, de ez nagyon kicsi erőt jelent. Kérdés, hogy te mekkora hibát fogadsz el a 0 erőhöz képest.

Ez hasonló dolog, mint hogy a Föld ugye gömbölyű. Csakhogy egy épület tervezésénél ezzel még nem foglalkozol akkor sem, ha több 100 méter hosszú, mert ez a hiba még elég kicsi.

De például, ha Budapest kerületeit vennéd felülről, egy-egy pontos fényképen, és aztán megpróbálnád összeilleszteni - ez már nem jönne össze.

Minden ponton be tudsz rajzolni egy függőlegest - és, ha elég messze mész, észre fogod venni, hogy a függőlegesed már eltér a kezdetitől.

Azt tekintheted inerciarendszernek, ahol ez az eltérés még elhanyagolható.

Az előző válaszokhoz biggyeszteném még hozzá azt, amit anno a Kvantummechanika kurzusunk elején mondott az oktatónk:

"aki a fizikát műveli, az tudja jól, hogy semmi sincs úgy egészen". :)

Ez vonatkoztatható a fenti kérdésre is.

> Azt értem, hogy közelítőleg lehet róla beszélni, de elviekben, és most Newtoni értelemben, lehet róla beszélni? Létezik? Kimérhető? Megállapítható? Muszály az egész Univerzumot belevonni, hogy megállapítsuk, vagy nincs is értelme teljesen precízen elvben beszélni ilyenről? Ezért is van az általános relatívitáselmélet valójában. Vagyis anélkül, hogy most képleteket vezetnénk le a görbült téridőre, elviekben is fikció lenne egy Newtoni világ, mert önellentmondádos?

A newtoni világ nem önellentmondásos. Teljesen oké, hogy van egy nagy globális inerciarendszer, és benne vannak a bolygók meg a csillagok.

Szerintem az irányai kimérhetők pörgettyűvel, de maga a rendszer nem mérhető ki, még csak közelítőleg sem. Totál benne van a Newtoni mechanikában hogy van egy naaagy és nehéz objektum a látható univerzumon kívül, és mi naagyon naagyon gyorsulunk felé.

Az inerciarendszer egy fogalmi konstrukció, amely a Newton-törvények érvényességének segítségével jelöli ki azokat a vonatkoztatási rendszereket, amelyekről lényegében az általános és középiskolás fizikatankönyvek szólnak. Az eredete az a felismerés, hogy a mechanikában a nem gyorsuló rendszerek a természetleírás szempontjából a legegyszerűbbek, és ezeket hívják inerciarendszereknek.

Hogy mit tekintesz annak, az a konkrétan vizsgált jelenségkör vagy effektus szempontjából kell értelmezni. Egymással ütközö biliárdgolyók fizikájának tárgyalásához nem érdekel minket sem aFöld forgása, sem a Nap körüli keringése, ezért az asztalt, amin mindez történik inerciarendszernek lehet tekinteni. De pl. a passzátszél jelenségének megértéséhez éppenhogy lényeges a Föld forgása, mert itt a Coriolis-erő elsődleges szerepet játszik. A fáról lehulló alma gravitációsan gyorsul, de pl. egy mikrofluidikai chip csatornáiban áramló folyadék leírásának szempontjából teljesen mindegy, hogy itt a földön, vagy egy keringő űrhajóban használják a chipet súlytalanságban.

Tehát mindig a lépték dönti el, hogy az adott rendszert lehet-e inerciarendszernek tekinteni. A fizika nem egzakt tudomány, hanem modellekkel dolgozik, és egy adott modell teljesen kielégítő lehet akkor is, ha szigorúan véve nem pontos.