A tudomány jelenlegi állása szerint, az ember hogy jött létre, tehát olyan tudományos bizonyítékok, amelyek nem változnak meg, tehát amire lehet építeni és ami később csak összetettebb lesz (tehát tudomány, a vitát hanyagoljuk mindenképp)?
Konkrétan a mai ember érdekel?
Vagy az, hogy az ősi majmokból hogyan kezdett el az ember kifejlődni?
A férfi és a női nem még nagyon sokkal az ember előtt keletkezett, sőt: még jóval a majmok előtt.
Tényleg érdekel, hogyan alakultak ki?
Nincsen róla teljesen pontos tudásunk, és még ráadásul vannak vegyes fajok is, amelyek váltogatják a szaporodás módját, plusz vannak olyan fajok is, ahol nem kifejezetten nő vagy férfi nemmel bírnak, és mégis tudnak szexelni. Például baktériumok.
"hogy teremtődött a férfi és a nő"
Ha erre vagy kíváncsi az a Bibliában van leírva.
A hímek és nőstények már jóval az ember előtt kialakultak, az ember ezt mintegy készen kapta.
#4 a baktériumok nem "szexelnek", ivartalan szaporodással, úgynevezett hasadással szaporodnak.
Szerintem a kérdezőt az emberi evolúció érdekelheti, de lehetséges, hogy még nem találkozott az evolúció fogalmával sem, ezért használ olyan szavakat, hogy "hogyan jött létre" "hogy teremtődött".
Kérdező, az ember egyáltalán nem teremtődött meg, hanem az élet évmilliárdos fejlődése során kialakult, természetes folyamatok által. Ugyanúgy, ahogy az összes többi állat. Az élet legegyszerűbb formájából egyre különfélébb és komplexebb élet lett, amíg végül elérkezünk az emberhez. Az ember őse, amiből kifejlődött pedig emberszabású majom volt, ami ma már nem él, azóta kihalt. Annak is volt egy őse, és annak is, és így tovább. Ha érdekel a téma; evolúció, ajánlom, hogy olvass utána, vagy kérdezz konkrétan arról itt GYIK-on.
(tekintve, hogy valószínűleg elemi tudás hiányzik a témakörben, nem akartam olyan dolgokba most belemenni, mint természetes szelekció, adaptáció, random mutációk szelekciós nyomás általi kiválasztódása stb...)
"a baktériumok nem "szexelnek"
Ha nem értesz hozzá, akkor miért írsz?
A szaporodási képesség a legősibb.
Az már azoknak a lényeknek is volt, akik még nem tekinthetők élőlénynek (például nem tudtak táplálkozni sem).
#7 szerintem te a konjugációra gondolsz.
Idézet: "A konjugáció azonban nem képez új organizmusok generációját. Ez genetikai anyagcsere révén is megtörténik, de a ivarsejtek cseréje nélkül. Ezért a konjugációt nem tekintik a szexuális szaporodás módszerének."
Persze átvitt értelemben lehet szexnek nevezni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!