A "természet" visszavág?
"hogy nagyon nagy arányban a melegek és a biszexek közt terjed."
És ezzel cáfoltad is a hipotézisedet. Hisz a nagyon nagy nem a kizárólag szinonimája.
Az AIDS egészen pontosan így indult, de erre sem igaz, és arra sem volt igaz.
Viszont most már csakis a te hibád, ha ugyanolyan buta akarsz lenni, mint annak idején az AIDS esetén.
Arról már nem is beszélve, hogy ez egy viszonylag veszélytelen, elég könnyen gyógyítható betegség.
Akkor ez szerinted mennyire "visszavágás" ?
Ahhoz, hogy egyáltalán legyen valami értelme a kérdésnek, az kell, hogy létezzen egy olyan akarattal rendelkező dolog, ami képes arra, hogy vírusokat teremtsen, valamint hogy ennek a dolognak a legfőbb problémái között szerepeljen, hogy ki hová teszi, amije van.
Amíg nem mutatsz nekem ilyen dolgot, addig nem mondtál semmit.
Alapjáraton egy állatokról, feltehetőleg közvetlenül rágcsálókról emberekre átragadt kórokozóról van szó, tehát a megjelenésének nem sok köze van a szexhez hacsak nem feltételezzük, hogy valakik Afrikában csatornapatkányokat dugtak meg.
Ha azt nézzük milyen úton terjed emberek között, akkor ez alapvetően nem egy STD, azt még vizsgálják hogy kifejezetten szexuális úton is terjed-e, vagy csak általánosságban szoros fizikai kontaktussal a kiütésekkel való érintkezés, valamint kivételesen cseppfertőzés által terjed.
Egy ilyen tipikusan nehezen, szoros kontaktussal fertőző kórokozó ha bekerül egy kisebb, ilyen szempontból zárt közösségbe akkor a fertőzési lánc értelemszerűen elsősorban azon belül lesz kiterjedt. Alapból egy kisebb közösségben nagyobb az esélye, hogy akár közvetten akár közvetlenül találkozol a fertőzéssel. Ez a fertőzési lánc ami a jelenlegi járványhoz köthető feltehetőleg az LMBTQ közösségen belül indult meg, de ez egy lutri szerencsefaktor mert akár heteroszexuális emberek is jelen lehettek volna az adott eseménynél. Ez olyan minthogy a COVID járványt Kínában detektálták először ezért eleinte onnan került ki a regisztrált fertőzöttek zöme.
Ettől függetlenül COVID-al, és majomhimlővel bárki megfertőződhet. Utóbbinál más a rizikófaktor.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!