Az extrovertáltabb embereknek túlműködő jutalmazó rendszerük van?

Nem feltétlenül. A dopamintermelés nem egy konstans folyamat, ami egyik embernél kevesebb, másnál több. A dopamin akkor szabadul fel, ha jutalmazva érzed magad, nem állandóan. Tehát lehet az is a gond, hogy a társadalmi pozíciók megszezése nem motivál, nem érzed magad igazán jutalmazva egy társadalmi pozíció eléréséért, ezért nem kezd el dolgozni a jutalmazó rendszered, nem érzed a megelégedettség örömét miután elérted. Így aztán nem is nagyon fogsz teperni magasabb státuszért, hiszen nem érzel örömet mikor eléred, akkor minek is tepernél?

Ettől még más tevékenység, vagy cél motiválhat, okozhat örömet, dopamintermelést, amiért megéri küzdened, és lehet, hogy ez a cél meg a magas társadalmi pozíciót elérőt nem motiválná, nem indítaná be a dopamintermelését. Akkor meg ő lenne alulműködő jutalmazó rendszerrel megáldva? Végeredményben igen, de ez nem egy fix meghatározás. hanem nézőpont kérdése, hogy mikor tekintjük alul- vagy túlműködőnek a jutalmazó rendszert.

"Az introvertált emberek valamiért az egyedül végezhető hobbikat preferálják,"

Nem lehet, hogy inkább az van, hogy azokat az embereket nevezzük inkább introvertáltnak, akik az egyedül is végezhető dolgokat kedvelik? Vagy olyan dolgokat kedvelnek csinálni, amit egyedül is lehet (vagy akár érdemesebb is)?

"Talán ezekért az örömökért más hormon(ok) felelős(ek)? Vagy ugyanazok?"

Van egy rendszerünk belül, ami örömérzettel tud eltölteni minket, de feltételekhez van szabva a működése. Ha valami olyat teszünk, aminek a következménye számunkra tudottan előnyös, örömet okoz, akkor lép működésbe ez a rendszerünk, és érezzük az örömérzetet.

Az már társadalmi szokások, beidegződések, és egyéni adottságok, örökletességek valamilyen bonyolult egyvelege, hogy mely tevékenységek indítják be az egyes emberek jutalmazó rendszerét és melyek nem.

A személyiségnek nincs különösebb kapcsolata a jutalmazó rendszerrel, legalábbis felnőtt korban. Gyerekkorban lehet mondani, hogy a környezet jutalmazó, büntető, befogadó vagy kirekesztő volta formálja a személyiséget, de később már alapvetően nem.

Abban esetleg lehet valami, hogy egyes emberek jobban ki vannak éhezve a dopamin löketre, de ott sem túltermelődésről van szó, inkább a megszokott alapszint más. (Ld. extrém sportolók, hullámvasút imádók, stb.)

Mérhető különbség van az agy kémiájában extro es introvertáltaknál és már magzatkorban latható a különbség.

Az extrovertált agya több stimulációt, ingert igényel, akkor kerül olyan álapotban az agya mint az intro ha egyedúl van

Az egyiket a társaság tölti fel és az egyedül lét farasztja. A másikat pont forditva.

Nem igaz, hogy az extrovertàlt jobban törekszik státuszra vagy egyébb világi érvényesülésre. Az se igaz, hogy az intro mélyebb kapcsolatokra vágyik.

Extro es introba is van ilyen is meg olyan is. A különbség csak amit fent írtam.

Nem, a pszichopata megint más. Ott az érzelmi sivarsagbol következik az unom.

Több preferenciája is van a személyiségnek azon tul, hogy extro es intro.

Egy másik az erző es gondolkodó.

Harmadik erzékelő-intuitiv.

Pl. lehet valaki extro es erző es vagyni fog tartalmas mely kapcsolatokra. De lehet extro es gondolkodo es lehet csak a karrier erdekli.

Ugyan igy egy intro gondolkodo lehet kozombos az emberekkel. Gondolj egy olyan intro filmbeli karakterre mint Robert De Niro Az ír-ben.

Vagy egy mélyerzésű extro karrakter Robi Williams Az éjszaka a muzeumba.

Persze ez is kisarkitasa a dokognak mert erző se lesz automatikusan empatikus, csak erzekeltetni akartam a dolgot.

Minden ember komplex es nem lehet az embereket ilyenek alapjan kategorizalni, megitelni.