Mi lenne ha átfurnánk a földet és a lyukba bedobnék egy követ? :D
Magam is feltettem e kérdést egykoron, mert sokat filóztam rajta. Talán érdekesek lesznek számodra is a válaszok:
http://www.gyakorikerdesek.hu/tudomanyok__termeszettudomanyo..
Köszönöm az eddig elhangzott válaszokat.
Hasonló kérdéseknél fel volt sorolva 3x-is hogy Justin Bieber kit követ twitteren.Nem gondoltam rá hogy feltették már a kérdést, de ettől tekintsünk el.Tudni akarom hogy mit gondoltok és késsz. _:)
Utolsó:
Rossz válasz
Hasonló kérdésre már válaszoltam.
Ott azzal kezdtem, hogy nem mindegy hol fúrjuk keresztül a Földet, mert az forog. Így a lyukba beleejtett tárgy nekiverődne a lyuk falának. Ezért javasoltam, hogy a forgástengelyben fúrjuk keresztül. Persze elméletileg :) Azután csináljunk vákuumot az alagútban, mert a mélyben, - főleg a középpont környékén - már olyan eszetlen magas lenne a légnyomás, hogy a közeg sűrűsége jóval meghaladhatná a víz sűrűségét. Így piszok nagy lenne a közegellenállás. Különben is, ha már át tudjuk fúrni a sártekénket, akkor már nem jelenthet problémát megcsinálni benne a vákuumot.
A forgástengelyben való fúrás másik előnye, hogy kb. 43 kilométerrel kevesebbet kell fúrni, mint ha az egyenlítőnél tennénk. :)
Ezek után, már pendlizhet benne saroktól sarokig a beleejtett tárgy, feltéve, hogy a déli sarki oldalon engedjük kb. 20-30 métert a "talajszint fölé" emelkedni.
dellfil
A forróság miatt nagy valószínűséggel elégne a köved. Ugyanis, az esés közben akkora közegellenállás hat, hogy az hőt termelvén elégeti az anyagot.
Továbbá ha sikerült is eltávolítani a magot, annak üredéke tartalmaz még utólagosan is elegendő hőt.
Tegyük fel, hogy olyan anyagot dobtunk be, ami jól bírja a hőt, és így nem ég el.
Továbbá feltételezzük, hogy az anyag nem ütközik a furat oldalának, bár ez eléggá valószínűtlen.
Ebben az esetben a kő gyorsuló mozgással esik, majd pedig a "mag körül" csillapodó rezgőmozgást végez, majd pedig megállapodik.
A Föld középpontjában (tekintsük ezt tömegközéppontnak) az ott levő tstekre ható erők eredője zérus, tehát a kő ott marad.
Egy elméleti lyukban, (elméleti vákuummal) könnyű kiküszöbölni a "magas hőmérsékletet" :D. Mondjuk, hogy hőszigeteltük! És passz. Sőt, tovább megyek: le is árnyékoltuk a mágneses terektől. Ha kell.
Egyedül a gravitációhoz nem nyúltunk.
Még egyszer: A lyuk elméleti! :)
dellfil
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!