Vizuális és akusztikus felidézés másoknál is ennyire különbözik?

Sokszor mondják, hogy az emberek egyik része vizuális, másik része verbális típus inkább. Én pl. előbbibe tartozom, egy előadásból vagy beszélgetésből pl. sokkal kevesebbet jegyzek meg, mint egy olvasmányból. Talán azért, mert közben szoktam verbálisan gondolkodni az elhangzottakon / olvasottakon, a magam tempójában, és ez utóbbit olvasáskor tetszőlegesen tudom érvényesíteni, míg hallgatáskor max úgy, ha az szgépről megy, és visszatekerem, amikor elsiklottam az elhangzottaktól.

De a sokszor látott / hallott emlékek felidézése meg pont fordítva megy jól: Ha felidézek egy ismerős arcot, akkor képzeletben látok valamit, ami valahogy körvonalazza az egyén talán jellegzetes vonásait, vagy nem is tudom mit, de lerajzolni ez alapján még elég nehéz lenne. Ami még tűrhetően megy, az pl. bemutatott arcok közül egyből kiszúrni, akit ismerek. Vagy pl. ha véletlenül meglátok egy ismerős városképet, néha egyből megismerem, honnan ismerős, vagy egyáltalán, hogy ismerős. Vagy pl. majdnem biztos vagyok benne, hogy ha pl. egy szőnyegboltban egy majdnem ugyanolyan szőnyeget látnék, mint ami otthon van, egyből kiszúrnám, és még azt is, hogy mi az, amiben mégis eltér, de emlékezetből lerajzolni alig menne.

De a kedvenc zenéim, vagy akár az a reklámzene, ami hetek óta idegesít, annyira rögzül bennem, hogy képzeletben bármikor vissza tudom őket hallgatni. Igaz, hogy legtöbbször inkább abból is a fő témát: ha megmarad bennem egy dallam, az végtelenítve szól, soha nem jön el a záróakkord:)

Lehet, hogy fenti ellentmondást az magyarázza, hogy teljesen más agyi tevékenység a nyers felidézés, mint a látottak / hallottak gondolati értelmezése, esetleg még zavarja is pl. az értelmezést, ha a puszta felidézés "túl jól" megy?

Ti hogy vélekedtek mindezekről? Nagyon érdekelne, hogy verbális beállítottságú egyéneknél mindez miben működik máshogy.