Miért előre halad az idő?
Úgyis feltehetném ezt a kérdést, hogy miért a múltra emlékszünk, miért nem a jövőre? Stephen Hawking Az idő rövid történetében foglalkozott ezekkel a kérdésekkel. Úgy emlékszem, ő a válaszokat a Világegyetem tágulásával hozta összefüggésbe.
De ez már a 80-as években volt. Ma mit mondd a természettudomány?
Pont a Slidersben volt egy rész, ahol az egyik világ fizikája másképp műkődött mint a többié, azaz az idő másik irányba forgott...
Mondjuk nekem kesze-kuszának tűnt, de nézd meg...





Létezik az ok okozati összefüggés. Emiatt az okból tud lenni okozat, okozatból nem tud lenni ok. Ezért nem szimmetrikus az idő.
Ami az emléket illeti, kizárt, hogy Hawking az idézett okfejtést alkalmazta az időre. Lehetett valami hasonló, amit ő teljesen másképp értett. Egyébiránt, az emlék nem egyéb, mint az ember konkrét tapasztalata valamiről, ami aztán rögzült benne. Ezért csak vele megtörtént dolgokra tud emlékezni. A jövőben megtörténő dolgokról az embernek nincs tapasztalat, így nincs is mi rögzüljön. Amiről meg tapasztalat nélkül morfondírozik, azt közönségesen ábrándozásnak hívjuk. Az embernek van ilyen képessége, vagyis az ember képes meg nem történt dolgokat kigondolni megtörtént dolgok elvonatkoztatásával, de eközben tudja, ennek semmi köze a valósághoz.










Talán mert az időnek nincs iránya. És minden tudós erre irányuló tudománya áltudomány. Anno az első gabonakörök idején is fizikusok és más tudományos szakemberek magyarázták meg, hogy a gabonaszálak miért abba az irányba hajlottak el, miért nem a másik irányba feküdtek le. Aztán persze jelentkeztek a gabonakörök elkövetői, akik nem ufók voltak, hanem vicces gyerekek...
Az ember mintázatkereső állat. A márványlap cirádái közt vagy a macska bundáján a teljesen értelmetlen foltok közt az agyunk automatikusan elkezd olyan formákat keresni, ami általunk ismert dolgokhoz hasonlít.
(Mielőtt valaki szóvá teszi, ez a kép kicsit "fel van javítva", de az alap az valós, és ez feltűnt egy mintázatkereső embernek.)
Ez egy régi és hasznos dolog amúgy, az őseink a távoli táj foltjai alapján így ismertek fel egy gyümölcsfát, vagy egy leopárdot.
A modern ember már ugyanígy van ez az elvont dolgok terén is. Az idő is egy kis "jóindulattal" olyannak tűnik, mint egy dimenzió, aminek oda-vissza iránya van. Miközben a valóságban talán nem is, csak az emberi tudat von párhuzamot az össze nem illő dolgok közt.
Ki tudja.





Valóban leeht azt mondani, hogy általánosan elfogadott teória, hogy az entrópia iránya az, ami az idő kötelező egyirányú utcáját rögzíti.
Viszont ez egy kicsit róka fogta csuka fogta róka.
Szerintem maximum azt mondhatjuk, hogy az entrópiaváltozás és az idő iránya kötelezően egyforma.
Egy másik univerzumban lehet éppenséggel a kettő együtt ellenkező irányú is.
Mondjuk az ott ugyanúgy természetes összevetési lehetőség nélkül, mint a mi irányunk.





Tudom csendben kellene maradnom, hiszem nem vagyok tanult ember és ez a téma a tudományok kategóriában van.
A kérdés viszont beindította a fantáziámat. Mindenkitől elnézést kérek előre is.
A kérdés: Miért előre halad az idő?
Szerintem a válasz egyszerű: mert az idő fogalmát az ember határozta meg. Szeretett volna egy kézzelfogható időmértékegységet amivel szabályozhatja önmagát, képleteket állíthat fel, tudományosan megfogalmazhat teóriákat, elképzeléseket, történéseket stb.
Ami bennem megfogalmazódik, mi van ha az idő eléri maximumát, felpörgetjük vagy másként gondolunk rá?
Mi van ha az egyénnek nem fontos az idő?
Mi van ha úgy gondolok az időre mint egy káosz, rendezetlenség és egyidejűleg gondolok arra hogy ez maga a tökély a rendezetettség.
Ha így közelítem meg akkor viszont láthatom a jövőt. Egyszerűen csak el kell felejtenem a tanultakat és engedni hogy az univerzum befogadjon.





Sok esetben a poétikus elemelkedettség jobban megvilágítja a lényeget, mint a sivár racionalitás. Ez az eset nem az, kedves előző.
Vagy csak nem értem, amit mondasz.





"Szerintem a válasz egyszerű: mert az idő fogalmát az ember határozta meg."
Azt igen, de attól még mehetne két irányba is, ha tudna, mint sok más tud.
De ez nem tud.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!