Hogyan jöhetett lére az ősrobbanás, ha még idő sem volt? Ez a paradoxon lehetetlenné teszi a folyamat elindulását
Az elemi részecskék minden mozgásához, folyamatához is idő kell. Ha csak bármi is történik, ahhoz időre van szüksége mindennek a világon, mert különben az örök jelenben ragadna. A fizikában ezt "t"-vel jelölik. Folyamatok is csak akkor léteznek, ha van időbeni deriváltjuk azaz változásuk. Az idő szükséges minden létéhez, máskülönben minden megállna és az örök jelen pillanatában lenne örökkön örökké
hogyan jött létre az ősrobbanás, ha nem volt még idő sem? Ugyanis a tudósok szerint az ősrobbanás után jött létre maga az idő is. Ha pedig nem volt idő, akkor az örök jelen pillanatában kellene lennie mindennek még most is. Mégis miért áll ki a tudomány emellett ezen paradoxon ellenére is?
"Ugye azt még te is érted, hogy a tér nem volt az ősrobbanás előtt. Evidens, hogy utána kellett létrejönnie."
Nem is olvasod a válaszokat, ugye, csak hajtogatod a magadét? Rágd át magad pl. az #5-6 válaszokon, azok rövidek.
"Ez előtt az állapot előtt tehát a standard modell elmélete szerint még idő sem létezett" [link]
"azt mondhatjuk, hogy az idő az ősrobbanáskor kezdődött. Az ősrobbanás előtti események egyszerűen nincsenek definiálva," írta korábban Hawking. [link]
"Az Ősrobbanás idején nem létezett sem tér, sem idő" [link]
"Minden - a tér, az idő és az anyag - a közel 13,7 milliárd éve lezajlott ősrobbanásban keletkezett" [link]
Remélem Hawking és a többi tudós az ELTÉ-n oktatókkal együtt nem ismerik rosszul az elméletet. Mojjo tanítsd őket..
@12: A magyar wikipédia és egy index cikk sajnos nem fog meghatni. Mind Hawking, mind az ELTE releváns oktatói tisztában vannak azzal, amit leírtam, hidd el. Sajnálatos, hogy sok ismeretterjesztő cikk és könyv és videó terjeszti ezt a tévhitet, de ezzel sajnos nem tudok mit kezdeni.
Ha gondolod, nézd meg a két videót, amit adtam, tényleg nagyon jók, és hasznosak lesznek eloszlatni ezt a kavarodást. Ennél többet nem tudok tenni sajnos.
Most mit nem értesz azon, hogy több idő és tér van?
Ezt neked melyik rész zárja ki?
Hogy az ősrobbanás közvetlen környékén mi lett, mi nem lett, mi hogyan változott, senki nem tudja, ezért ilyen kijelentéseknek nincs helye a tudományos világban. Az egy teljesen más dolog, hogy sokakat foglalkoztat a probléma, mert valamiért érdekesnek találják. Megszokták, hogy mindenre van válasz, erre is, hanem kapnak, kreálnak. Az nem számít, lehetséges-e.
Azonban a tudomány nem ilyen. Megfigyel és értelmez. Ennek érdekében modelleket alkot, azokat összeveti a megfigyeléseivel, ha összhang van, elméletté válnak. De – szemben a fantáziájukat szabadjára engedőkkel – minél kevesebb információ van valamiről, annál óvatosabbak. Természetesen a határterületekről (például az ősrobbanásról) is kell mondani valamit, ezek a hipotézisek, amelyek részben vagy egészben bizonyításra várnak. A tudományban csak a bizonyított dolog „igaz”, minden más csak feltevés. Természetesen a tudósok ezekről is beszélnek, amiket laikusok imádnak félre érteni.
Ebből következik, hogy számos fizikai jelenség, így az ősrobbanás esetén bizonyos tulajdonságok (például tér és idő) nem értelmezhetők (Hawkingra senki ne hivatkozzon! maximum a magyar fordítására, ami semmit nem bizonyít. De még az eredeti írás sem feltétlenül. Nem biztos, hogy a szerzőnek eszébe jutott értelmezni egy-egy szavát. Pedig annak lehet több jelentése, mondjuk a hozzáértés függvényében). Aki azt mondja, az ősrobbanás idején a tér és idő nem létezett, hamisat állít. Fogalma sincs, mit mond. Maximumazt mondhatná, akkor a tér és idő nem volt értelmezhető (vagyis nincs bizonyított – megfigyelt – tulajdonságuk, azaz semmise állítható róluk). A nem értelemzett és a nem létező nagyon két különböző dolog.
Természetesen bárki megteheti, hogy figyelmen kívül hagyja vagy tévesen értelmezi a tudományt (és képviselőit, mondjuk egyetemek professzorait, neves kutatóhelyek méltán idézett tudósait). De ezzel mindössze létrehoz egy belterjes közösséget, amelynek véleményével felelős ember nem foglalkozik, amint ezt észreveszi.
@17: Egyébként én megértem a kérdezőt. Ha laikusok vagyunk egy témában a legjobb, amit tehetünk, hogy szakemberek állításait vesszük biztos pontnak és megbízható helyekről tájékozódunk. Egy Hawking könyv, vagy a csillagaszat.hu portál pedig pont ilyen.
A másik oldalon meg egy random gyk-s fórumozó van. Vagy veled együtt kettő. Alapvetően igaza van a kérdezőnek, ha nem nekünk hisz. Épp ezért rendkívül rossz és kontraproduktív, ha ismeretterjesztő könyvek, portálok valamiért téves infókat közölnek, vagy épp a fordítások során kerül beléjük ilyesmi. De néha nem fordítási hiba, hanem korrektül kifejteni túl bonyolult, nehezen megfogható lenne a dolgokat, és még csak annyira érdekes sem lenne, mint ahogy a pongyola, vagy direktben rossz megfogalmazás hangzik. És a helyzet teljesen elkeserítő, mert nem csak az ősrobbanás körül van káosz az ismeretterjesztő művek félremagyarázása miatt, hanem n+1 ilyet lehetne még említeni. Pl most így hirtelen fejből: a távoli galaxisok vöröseltolódását 10 ismeretterjesztő műből 9 a doppler-effektusnak tulajdonítja, miközben köze sincs hozzá. Neves tudósok által írt művek is. Olyanok által írtak, akik pontosan tudják, hogy nem dopplerről van szó.
Szóval valami valahol nagyon félresiklott és ez nem valami jó.
A kérdezőnek azért adtam két videót is, hogy legalább ki legyenek balanszolva a megbízható források által mondottak. Az egyik videóban pl a Fermilab egyik munkatársa beszél, részecskefizikus, és véletlen nem is ferdít. Ennél többet nem lehet tenni. De ismételten: sajnos megértem, ha ilyenkor nem random fórumozóknak hisznek, és ennek kellene lenni a jó útnak. Szégyen, hogy mégsem az.
Kérdező!
Most valóban találtál egy paradoxont.
Az ősrobbanás ELKÉPZELHETŐ, hogy egy másik téridőből keletkezett: akkor nincs paradoxon. Valahogyan elindult az ősrobbanás, ott kezdődött a mi téridőnk, előtte meg volt egy másik, másféle.
AZONBAN, ha az ősrobbanás valahogyan az időtlenségben kezdődött, akkor jelenleg halvány fogalmunk sincs, hogy egy idő és tér nélküli valamiből HOGYAN volt képes kialakulni egy téridő?
Márpedig elképzelhető, hogy így történt.
Erre idáig csak egyetlen szabályt ismerünk: HA egy ilyen helyen egyáltalán valami megtörténhet - akkor az tuti biztos, hogy meg is fog történni. Hogy mikor, azt persze nem tudjuk, ha nincs idő.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!