Mik azok a gyakorlati találmányok, amit fizikusok fedeztek fel?
Egy TV interjúban, amiben Egely kifogását fejezte ki, hogy lefizikusozták elmondta válaszában, hogy a fizikusok semmit sem fedeztek fel, csak kitalálnak elméleteket, amik vagy működnek vagy pedig nem. Fizikus még nem fedezett fel semmit, mondta. Azt csak mérnökök (mint ő) barkácsolók, hobbielektronikusok szoktak (pl örökmozgók)
A fizikusok valóban nem fedeztek fel még semmit? Én nem tudom. Kérdezem. Igaza lehet Egelynek?
Tény, hogy ilyen fityf*sz búgócsigákat meg örökmozgókat nem szoktak feltalálni fizikusok, az valóban a barkácsmesterek meg youtuberek területe.
Egely rossz korba született, manapság sokkal több vevő lenne a dolgaira, de ő közben megöregedett, nem abban a formában gyártja a "műveit" amit az ilyen emberek fogyasztanának, meg ez a hózentrógeres rövidujjú fizimiska se igazán piacképes már.
Theodore Edison (a "villanykörtés" Thomas Edison fia): Fizikus (MIT-n végzett), 80 találmánya van.
Guglielmo Marconi: Nobel-díjas fizikus, a rádió feltalálója.
Tesla is tanult fizikát, de nem szerzett diplomát.
Tihanyi Kálmán (magyar fizikus): nagyfelbontású színes TV, de már kitalálta a plazmatévé alapjait is.
4-es, emlékezz, mikor Bill Gates kijelentette, hogy 640 Kbyte memória mindenre elég lesz.
Hát most Te is így jártál. Kis szerencsével bekerülhetsz a nagyot mondók közé.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!