Egy 18 éves gyerek világszemléletnek ki kellene alakulnia, ami utána már nem nagyon változik?

Ahogy a professzor urat Lacizod, pont úgy flegmázod "a világ nagy kérdéseit" Ha gyerekkorodban nem lett világnézeted sem, és hobbid sem, és már akkor is kidumáltad a dolgokat, ahelyett, hogy megcsináltad volna - akkor ez 26 évesen már nem fog menni.

Nem erre szocializálódtál.

Persze vannak csodák is.

De a Jóisten csak azok mellé teszi oda a csodát, akik a "segíts magadon az isten is megsegít" elvet vallják. És tevékenyen részt vesznek a saját életükben - és nem csak úgy megtörténnek velük a dolgok "langyosan".

Hát… Van is benne valami, de mégsem teljes így a kép.

Az embernek valóban 18 éves koráig kialakulnak főbb jellemvonása, értékrendje, szemlélete. Ezt lehet tudatosan formálni, jobbítani magunkban, de a legtöbb embernek azért nincs ilyen jellegű törekvése. Meg az embernek már csak a korából fakadóan is változik a szemlélete. A fiatalok többségére jellemző valamiféle lázadás, valaminek a jobbá tétele, úgy általában a változtatás. Idős korra meg az ember jobban ragaszkodik a jól megszokotthoz, akkor is ha nem tökéletes. Pl. fiatalon az ember jobban hajlamos lelkesedni a baloldali eszmékért, ideákért, idős korában meg sokkal inkább hajlamos konzervatív lenni. Bizonyos élethelyzetek is tudnak változást hozni, az ember mondjuk hitehagyott lesz, vagy éppen hívővé válik. Vagy egy történés miatt optimista és derűs emberből egy cinikus, pesszimista ember lesz, megkeseredik. Vagy lehet, hogy valaki 40 évesen jön rá, hogy ez az egész irodalom, amit annyira sikerült megutáltatni vele az iskolában, nem is olyan rossz dolog, rájön, hogy vannak jó versek, és most ennyi idősen már képesek rezonálni is ezek az időközben átélt élethelyzeteivel, így nagy elánnal veti bele magát az irodalom megismerésébe.

Tehát változhat az ember személyisége, habitusa, világszemlélete, értékrendje.

És mégis. Ha valaki nem analitikus szemléletű 18 éves korára, akkor valószínű később sem lesz az. Ha valaki nem keresi a dolgok misztériumát, az valószínű később sem fogja keresni. Tehát azért vannak olyan világnézeti alapok, amik valahogy az emberek zöménél mégsem változnak. Ahogy Orosz László is mondta, vannak ellenpéldák, de a többség hasonló világszemléletű fog lenni 50 éves korára, mint amilyen 18 évesen volt.

És lehet, hogy valakit mondjuk 40-50 évesen kezd el annyira érdekelni a filozófia, hogy elkezdjen komolyabban foglalkozni vele. De akkor valószínű 18 éves korában is volt erre hajlama, csak akkor még vagy nem talált kielégítő válaszokat, vagy nem akart szembenézni a kérdéskörrel, elnyomta magában ezt a szemléletet.

~ ~ ~

Az életcél az már kicsit más kérdés. Az azért jelentősen tud változni. Vagy legalábbis a tárgya. Viszont a jellege lehet, hogy nem is annyira. Lehet, hogy valaki fiatalon befutott zenész akart lenni. Később meg mondjuk az a célja, hogy bizonyos szintre feltornázza magát a céges hierarchiában. A kettő eléggé más. De az lehet hasonló, hogy ha valaki a pénzért akart befutott zenész lenni, akkor a pénzért akarja az adott posztot is elérni a cégben. Ha a hírnévért akarta az egyiket, akkor a másikat is hasonló okok miatt akarja. Ha pusztán jól akarja csinálni az adott dolgot, mondjuk meg akart tanulni nagyon jól zenélni, akkor az adott posztot is azért akarja elérni, hogy nagyon jól csinálja az adott munkakört. Az életcél tárgya ugyan más, de a szemlélet mégis hasonló.

Az inkább jellemző, hogy valakinek valamilyen addig szunnyadó érdeklődése kel életre. Az kevésbé, hogy valamilyen szemlélete a visszájára fordul. Van ilyen is, de nem jellemző.

43 évesen a régi középiskolai osztálytársakkal találkozva azért azt látom, hogy van abban valami, amit Orosz László mondott. A többségből azért erősen átviláglik a 18 éves kori önmaga. Nyilván mindenki változik, de valahogy mégis. Olyan volt osztálytársam nem volt, akire nem külső, hanem belső tulajdonságai alapján azt mondtam volna, hogy „nem ismerek rád, mintha nem is ugyanaz az ember lennél”. Aki vicces srác volt, az most is az, de még ha depressziós korszakát éli is, még azon is átsejlik az a vicces srác jelleg. Aki nagyhangú, laza srác volt, abból is ritkán lesz egy visszahúzódó csendes férfi.

Pedig a tudósok már gyerekkoruk óta élénken foglalkoztatta az a tudományág, amiben nagyok lettek. Már általános iskolában a differenciálgeomteria diszkusszióit oldogatta meg Pál Lénárd. Jean-Michel Jarre már 6 évesen 2 kézzel zongorázott. Napoleon kisikolásként hadmozdulatokat fába vésve, Schrödinger egyenleteket kapufába vésve elmélkedtek a világ azon aspektusairól, amiben nagyok lettek.

Persze ettől még te lehetsz boldog ember a magad világában. Viszont 26 évesen már kicsit idős vagy a tudományokhoz. Azt mondják, aki 33 éves korára nem fedezett fel semmit, az már nem is fog