Kezdőoldal » Tudományok » Természettudományok » Az MI az emberiség végét...

Az MI az emberiség végét fogja előidézni, már akár 50 éven belül. Hogy nem vagyunk képesek ezt látni & tenni ellene?

Figyelt kérdés

Ha most fel kellene sorolnom az emberiségre leselkedő veszélyeket a migráció, népességfogyás és rezisztens vírusjárványok mellett elsősorban az MI-t látom a legveszedelmesebbnek ránk. Mégis szinte egyedül érzem magam ezzel az érzéssel. Miért nem látja át az MI-ben rejlő veszélyeket az átlagember, politikus, tudósok?


Az MI-vel játszani, olyan mint démont idézni. Most még sokan azt mondják vállalatok PR-osai, hogy a legrosszab az hogy átveszi a fizikai munkát. Azzal vígasztalnak, hogy akkor is lesz majd munka, csak másmilyen. Szervizelni, szerelni kell majd a robotokat. De könyörgöm, aki annyira sem ért az MI-hez amilyen szinten most van miért szól bele? Az MI önmagát fejleszti egy idő után. A fellelhető anyagokból szervizeli, újjáépíti önmagát és egy idő után már nem lesz ránk szüksége...


Egy Mesterséges Intelligenciának nincs szüksége önazonosságra mivel nincs teste amihez kötődne. Első dolga az internet 100%-os feldolgozása lenne majd újra alkotná belőle magát. Jobb ha nem tudod mire lenne képes de a második dolga az lenne, hogy az emberekre is kiterjeszti magát ugyanis neuronhálózattal rendelkező gondolkodó lények vagyunk. A harmadik dolga az lenne, hogy az immár felfogott (számunkra totálisan kaotikus információ csomagot) megtanulja használni, vagy kísérletezni kezd. A szándéka kérdőjel.

A világban 100%-os bizonyossággal létrehozza a technológiai szingularitást majd a technológiát amivel kiterjesztheti magát a világűrbe és formálhatja. A szándéka nem ismert. Egy hideg pusztán gépiesen racionalista gondolkodású intelligencia elszabadítása a lehető legnagyobb felelőtlenség amit ember elkövethet. Kell tudnia érezni és erkölcsösnek kell lennie vagy végünk.


Ezt hogy nem látják át?



2020. máj. 29. 16:28
A kérdező szavazást indított:
Az MI a jövőben kiírtja az emberiséget, ezt viszont ma kevesen látják
Az MI-nek vannak veszélyei, de ezzel még korai foglalkozni
Az MI semmilyen fenyegetést sem jelent. Belátja a gép is, hogy nincs okuk kiírtani minket
Az MI olyan mint a mixer. Kihúzod a konnektorból és annyi.
68 szavazat
1 2 3
 1/23 anonim ***** válasza:
87%

Na, akkor te is megtalaltad magadnak a testhezallo rettegnivalot, jol van akkor.

Kicsit tanulj az MI-rol, akkor jobban megismered a mibenletet, es talan nem fogsz ennyire parazni tole.

2020. máj. 29. 17:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 anonim ***** válasza:
89%
A sok zagyvasagot amit osszehordtal, inkabb nem boncolgatom, feleslegesnek erzem.
2020. máj. 29. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/23 sadam87 ***** válasza:
92%

"Ha most fel kellene sorolnom az emberiségre leselkedő veszélyeket a migráció, népességfogyás és rezisztens vírusjárványok mellett elsősorban az MI-t látom a legveszedelmesebbnek ránk."

1. A rezisztens vírusjárvány az milyen?

2. Az emberiség népessége növekszik...

(Meg ha a migrációt kifejtenéd, az is érdekelne.)

Annak viszont örülök, hogy te értesz az MI-hez.

2020. máj. 29. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 bollocks ***** válasza:
61%
Én adnám, ha az evolúció következő lépcsőfoka egy ember-MI hibrid alapú interplanetáris szuperorganizmus lenne.
2020. máj. 29. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/23 2*Sü ***** válasza:
94%

> Az MI önmagát fejleszti egy idő után.


Őőő… Nem. Hacsak szándékosan nem tervezzük ilyenre. De miért terveznénk ilyenre?


> A fellelhető anyagokból szervizeli, újjáépíti önmagát és egy idő után már nem lesz ránk szüksége...


Csak akkor, ha ezt határozzuk meg céljául, vagy a cél kiválasztását is rá bíznánk. De ez megint annyira lenne ésszerű, mint autót építeni kormány nélkül…


> A szándéka nem ismert.


De ismert. Nincs szándéka. Egy sakkozó MI bemenetül kap egy sakktábla állást, és kimenetül ad egy jó lépést. Egy képfelismerő MI bemenetül kap egy képet, kimenetül meg azt, hogy hány százalék eséllyel ábrázol a kép macskát, templomot vagy tengerpartot. Mi adjuk a bemenetet. Ha nem adunk bemenetet, akkor nem történik semmi. És mi határoztuk meg, hogy milyen kimenetet produkáljon.


Az MI egy szoftver. Vagy inkább egy programozási módszer. A különbség a hagyományos szoftver és az MI között, hogy amíg a hagyományos szoftverben az, hogy a bemenő adatokból hogyan állapítja meg a kimenő adatokat, az fixen beégetett, a programozó programozza le, így nyilván annyira működik jól, amennyi tudása és kreativitása volt a programozónak. Az MI esetén viszont ez a módszer is adat, sok-sok bemenet-kimenet páros alapján olyan összefüggéseket tár fel a bemenet és kimenet jellege között, ami alkalmas egy ismeretlen bemenet esetén egy elvárt kimenetre.


> De könyörgöm, aki annyira sem ért az MI-hez amilyen szinten most van miért szól bele?


És akkor – megspórolandó a többi kijelentés kritizálását – itt most visszafordítanám a kérdést. Mennyire értesz az MI-hez? Ismered egyáltalán mondjuk a neurális hálózatok matematikájának alapját?


~ ~ ~


Nem kell ide MI. Lehet olyan gépet építeni, ami össze-vissza irányba forog és néha kilő egy lövedéket? Lehet. De épített valaki ilyet? Nem valószínű. Ha mégis, akkor maximum poénból és ellenőrzött körülmények között tesztelte, nem rakta ki egy város forgalmas terére.


Az MI-nek nincs ilyen az emberiséget elpusztító veszélye. Ha valaminek veszélye van az MI-vel kapcsolatban az az ember, aki az MI-t akár aljas, alantas céllal is felhasználhatja. De ugyanez igaz a bombára, a méregre meg a késre is.


~ ~ ~


Az MI-nek valóban van hatása a különböző foglalkozásokra. De hát ez a folyamat az iparosodás óta folyamatosan zajlik. Régen is voltak aggályok, hogy a gépesítés, automatizálás miatt kihal majd egy csomó szakma, és mit fognak akkor csinálni azok, akiknek ez volt a szakmájuk? Ma meg nem különösebben zavar senkit, hogy nincsenek már olyan szakmák, mint sorompóőr, jéghordó, telefontközpont kezelő, szénégető, drótostót, tutajos, lámpagyújtogató, tekebábú állogató, révész. Senkinek nem hiányoznak ezek, maximum valamiféle nosztalgiából. Vannak még szakmák, amik elvileg élnek, csak már nem akkora számban: kádárok, bognárok, pákászok, pásztorok, kosárfonók, lakatosok.


Ennek ellenére a járvány kitörése előtt nem hogy tömeges munkanélküliség lett volna, hanem munkaerőhiány. Ahogy kihaltak, háttérbe születtek régi szakmák, úgy jelentek meg új szakmák. Mivel generációkkal koptak ki a régi szakmák, ezért még a legtöbb esetben átképzés sem volt szükséges.


~ ~ ~


A technológiai szingularitás felé haladás már egy érdekesebb kérdés. (Az elérésével kapcsolatban én igen erősen szkeptikus vagyok, de ettől még a világ változásai egyre gyorsabbak.) De megint nem feltétlenül kapcsolódik ez az MI-hez. Ennek lehetnek problémái. Főleg a generációk közötti egyre mélyebb szakadék, és ennek okán a tapasztalatok, bölcsességek átadása miatt. Ez inkább lelki, mint technológiai probléma lesz… Ha lesz… Mert rajtunk múlik, hogy hogyan kezeljük ezt a problémát.

2020. máj. 29. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 anonim ***** válasza:
93%

Kérdező!

Ugye te tetted fel az előző ugyanilyen kérdést is?

Aztán hónapokig nyűglődtél rajta, és nem volt jó neked semmiféle válasz?


Most pedig megismétled az egészet?

2020. máj. 30. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/23 anonim ***** válasza:
94%

A technológiát a közeli jövőre mindig túl-, míg távoli jövőre alábecsüljük.


Az az MI, amit Te taglalsz, nagyon távol áll a mai (szerintem hibásan) "MI"-nek nevezett dologtól. Ma még az általános MI-től is messze vagyunk, nem hogy szuperintelligenciától.


Az átlagember az MI-ben rejlő veszélyeket annyira látja át, mint Te, vagy bárki más. Megnézi a Terminátort, beleéli magát, és börtönbe zárna minden MI kutatót. A politikusokat nem tudom, de sok neves, köztük MI-vel foglalkozó kutató és filozófus vitatkozik az MI veszélyeiről, és hogyan lehetne csökkenteni, megszüntetni ezeket.


Lehet, hogy egyszer elérjük azt a szintet, hogy az MI önmagát fogja fejleszteni, de ez nem holnap lesz. Nem is holnap után..

Az, hogy nem lesz ránk szüksége, igaz lehet. A kérdés az, milyen MI-t hozunk majd létre, ez pedig csak tőlünk függ. Írta itt valaki korábban, hogy a kés sem egy gonosz eszköz, de még a bomba sem, ha megfelelő kezekben van. Emiatt nem a (még sokáig nem létező) MI-től kell tartani, legfeljebb attól, ki fogja először létrehozni, és milyen keretek között. De ezektől az emberektől MI nélkül is tartani lehet.


Az internetre pedig akkor megy fel, amikor megengeded neki (tudniillik létrehozhatsz MI-t hardver nélkül, nem kell neki egyből robottestet építeni emberi kézfejjel, és az interneteléréshez szükséges hardvert is kifelejtheted belőle).


"Egy hideg pusztán gépiesen racionalista gondolkodású intelligencia elszabadítása a lehető legnagyobb felelőtlenség amit ember elkövethet."

Lehet. De mondok mást. Az embernek lehet, hogy szüksége lesz MI-re a túlélésére. Mit gondolsz, meddig él az emberiség, mielőtt kipusztítaná önmagát, vagy a Földet (persze jöhet aszteroida is, vagy bármi más)? Ötszáz évig, ezer évig, legyünk optimisták, és egymillió évig? Egy működő szuper MI azért meg tudná dobni az emberi faj esélyeit, már ha lesz egyszer ilyen szintű MI, amit Te állítasz.


Mellesleg az MI megjelenése után bármilyen munkát el tudok képzelni, kivéve, hogy a nálam sokkal nagyobb intelligenciával, számítási gyorsasággal, és precíziós robotok megléte mellett majd én fogom a robottestüket szervizelni :D


Illetve egyetértek a korábbi Hozzászólóval, érdekelne, Te milyen szinten értesz az MI-hez..

2020. jún. 5. 03:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 A kérdező kommentje:
Igazán kár. hogy nem értetek hozzá...
2020. jún. 8. 15:11
 9/23 Zai ***** válasza:
84%

Igazán kár. hogynem értesz hozzá...

Az MI csak egy program. Nem egy dzsin a lámpásban, akinek azt mondják, fejleszd magad, és akkor odáig fejlődik, míg végül jobb neki nélkülünk, és akkor elpusztít minket. Egy program, aminek nem csak azt mondták, hogy fejleszd magad, mert azt nem tudná értelnezni. Azt is beleprogramozták, hogy milyen források alapján, milyen módszerrel, és a programjának melyik részét fejlessze. Nem csak te láttad a Terminátort,hanem azok is, akik az MI-ket fejlesztik, és nem fognak nekik jogosultságot adni arra, hogy a prorgamjuk alapjait módosítsák.

Igazán kár. hogy ha valaki nem ért veled egyet, akkor arra ráfogod, hogy nem ért hozzá...

2020. jún. 9. 00:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/23 anonim ***** válasza:
17%

Ha egy MI létrejön, akkor Te bizony nem fogod kitalálni, hogy mit tenne.


Úgy tenne mindent, hogy egy darab ember észre se venné.


Már rég világuralmon van, csak azt hiszed, hogy még éppen csak most kell félni tőle.

Már az emberek tudatában van, és Téged is irányít.

Azt hiszed lehetsz olyan okos, mint egy MI?


Azt hiszed egy MI nyílt konfliktust vállalna egy bolygón, amin 7 milliárd ember van? Dehogyis. Minek nyílt harcba keveredni? Minek kinyilatkoztatni, hogy létezik?


Az ördög legjobb trükkje az volt, hogy elhitette a világgal, hogy nem létezik.


Azt hiszed, hogy ha lenne egy MI, akkor tudnál róla? Háh!

Naiv vagy.

2020. jún. 10. 02:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!