Kezdőoldal » Tudományok » Természettudományok » Ért valaki a genetikailag...

Ért valaki a genetikailag modifikált vírusokhoz?

Figyelt kérdés

Tanultam biológiát, de nincs kifejezetten genetikára orientált szakértelmem, ezért kíváncsi vagyok, hogy valaki ki tudja-e fejteni a kérdésemet. Már annak is örülnék, aki részletesebben tisztában van a transzdukcióval.

Valamelyik nap sétáltam Budapesten, és az egyik körútnál épp piros volt, tehát megálltam a zebra előtt, szemben velem pedig egy teherautó, amire piros betűkkel volt feltüntetve, hogy fertőző anyagokat szállít, és ilyen biohazard jelekkel volt kimatricázva az egész autó, sőt az is rá volt írva, hogy 2 méter távolságot kell tartani. Kb félpercig állhattam egy méter távolságban tőle, mikor észrevettem.

Utánanéztem, mert soha életemben nem találkoztam még ilyennel a közutakon. ADR-nek nevezik a veszélyes anyagok szállítását. Megnéztem egy listát a fertőző anyagokról, amiket szállítanak. Eboláktól kezdve mindenféle vírust, de ott szerepelt az is, hogy genetikailag modifikált vírusokat is szállítanak (az ottani leírás alapján: amik a természetben nem fordulnak elő, és káros hatással lehetnek az élőlényekre, beleértve az embereket). Úgyhogy picit áttanulmányoztam ezt mindenféle angol és külföldi tudományos fórumokon: konkrétan arról van szó, hogy génsebészetileg modifikálnak egy vírust (tegyük fel egy adenovírust, vagy bármilyen más kompatibilis vírust) hogy az vektorként funkcionálva beinszertálja az adott idegen gént (attól függ, milyen tulajdonságot kell megnyilvánítani) egy élőlény genomjába. Ezáltal megváltozik az adott személy genomja. Konkrétumokat nem tudok, és leginkább emiatt írtam ki a kérdést. Számomra ez nagyon sci-fi jellegű volt, de sajnos ilyen a valóságban is létezik. Pl képesek ilyen genetikailag modifikált vírussal egy inzulin-termelő gént inszertálni a cukorbeteg genomjába. Természetesen egereken kísérleteznek, mivel illegális és etikátlan embereken kísérletezni többféle okból (mondjuk a mutációk és egyéb beláthatatlan következmények miatt is). Szóval, számomra ennél csak csernobil parább ezen a világon.

Most az van, hogy picit félek, mert egy olyan autótól álltam egy méterre, ahol potenciálisan szállítva voltak ilyen vírusok. Még akkor is, ha tudom (legalábbis bízom benne), hogy megfelelően volt elszigetelve, nem szivárgott semmi, stb.

Szóval a kérdésem, akinek van kompetenciája és ki tudná fejteni konkrétabban, hogy ez magyarországon mennyire elterjedt módszer, mennyire veszélyes, megköszönném. Nyilván nem lenne ekkora felhajtás, hogy két méter távolságot kell tartani, ha veszélytelen lenne.

Ettől is ugyanúgy szorongok, mint a klímaváltozástól, és mert nincs erről beszélve meg nem tapasztaljuk nap mint nap, attól még reális. Plusz egy picit paranoiás vagyok, mi ha nem volt megfelelően elszigetelve és valami a ruháimra kerülhetett.

Köszi előre is a válaszokat!



2019. szept. 6. 20:17
1 2 3
 1/27 hollófernyiges ***** válasza:
100%
Nyugi, ezt már 40 éve csinálják rutinszerűen és még nem volt baj belőle. Egyrészt főleg tenyésztett bacikkal dolgoznak és ami emberre kicsit is veszélyes lehet, azt megfelelő biztonsági szintű laborban tartják, az utcára nem engedik ki. Másrészt ezekből a vírusokból kiszedtek mindent, amivel szaporodni tud, éppen azért hogy a bevinni akart gének beleférjenek.
2019. szept. 6. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/27 A kérdező kommentje:
Pont azt olvastam, hogy az emberre veszélytelen, vagy kevésbé veszélyes tenyésztett baktériumokat szállító autókat nem jelölik meg matricákkal. Közterületen közlekedik minden veszélyes fertőző anyag, baktérium, vírus, gmo vírus, ami matricával jelölt. Gondolom, nem lehet mindent laborokban előállítani
2019. szept. 6. 20:32
 3/27 A kérdező kommentje:
Akarom írni, közterületen közlekedik minden veszélyes fertőző anyagot, baktériumot, vírust, gmo vírust szállító autó, ami matricával jelölt.
2019. szept. 6. 20:33
 4/27 anonim ***** válasza:
100%

A két méter a többi autósra vonatkozik leginkább, nem a random járókelőre.


Nem azért kell két méter, mert amúgy ömlene belőle a környező levegőbe a bacival fertőzött levegő, hanem azért mert nem szerencsés egy ilyen rakományt szállító járműnek semmilyen járművel sem ütköznie.


Veszélyes anyagok szállításánál is kinn van a figyelmeztető jelzés a többi autósnak (pl savas, lúgos folyadékokat szállító kamionokon)


"de sajnos ilyen a valóságban is létezik"


Miért sajnos? Az utóbbi 40 év talán egyik legelőremutatóbb eljárása a génterápia lesz ha végre elterjedté válhat majd.

A vírusvektoroknál kevés jobb ötlet volt szerintem az utóbbi évtizedekben, szerintem zseniális hogy meghackeljük az amúgy is genetikai parazita életmódra specializálódott szervezeteket hogy segítsenek rajtunk.


"picit félek, mert egy olyan autótól álltam egy méterre, ahol potenciálisan szállítva voltak ilyen vírusok. Még akkor is, ha tudom (legalábbis bízom benne), hogy megfelelően volt elszigetelve, nem szivárgott semmi, stb"


Rohadt drága cuccok ezek, a gyártó-kutató labor nem szívesen bukna rengeteg pénzt azzal hogy egy lyukas kartondobozban szállít tízmilliós vagy afölötti értékű rakományt.

Plusz kedve sincs senkinek jó kis birságot kapni a gondatlanság miatt.


Szóval ha egy óvatlan pillanatodban nem tépted fel a teherautó oldalát, és nyaltad végig az egész benti teret, akkor nem nagyon kell félned.

Egy indiai nyaralástól nagyobb eséllyel leszel beteg mint egy ilyen teherautótól.

2019. szept. 6. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/27 anonim ***** válasza:
100%
(btw: Hogy legyen min este paráznod. A kutya se nézi, hogy a mindenféle trópusi országokba kiruccanó és hazajövő emberkék milyen bacikat, vírusokat hoznak haza. Nem készítenek mindenkiről laboros elemzést, hogy hátha hazahoz valamit. Elvileg kéne védőoltás, de vannak akik nem adatják be. Azonban vannak olyan betegségek, amik ellen oltás sincs, pl a malária. Azt is simán hazahozhatja valaki, aki nem szedett a kiutazása előtt 3-4 hétig atovaquon/proguanil hatóanyagú gyógyszert. És haza is hozzák néhányan...)
2019. szept. 6. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/27 anonim ***** válasza:
100%

Itthon Adenoasszociált vírusokat használunk rutinszerűen. Nem pathogén, emberre nem veszélyes.


Kb a folyosón is beadhatod az állatba maszk nélkül. USA egyetemen így használták kollégámék.


Esetleg Biosafety Level 2 ha nem pathogén rabiest (veszettségvírust) használnak.


Érthetően ezek a vírusok annyit fertőznek, és akkora expressziót okoznak amennyi bejut a szövetbe.


Tehát ember kb egy litert kéne injektálni, bármi hatása legyen :D és mi történik? Max fluoreszkál pár sejted UV lámpa alatt, mert általában erre használják.


Plusz a biohazard anyagok a laborokból gyakran elpusztult állatok maradványai, vagy műtéteknél használt eszközök hulladéka. Emberre ez egyáltalán nem veszélyes, még ha megeszed akkor sem (virológiailag), inkább hepatitist kaphatsz.


Ne parázz ezen... évtizedek óta használják rutinszerűen.

2019. szept. 7. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/27 A kérdező kommentje:
Injektálni? És beinhalálni?
2019. szept. 7. 15:38
 8/27 anonim ***** válasza:
100%

Csak szemléletesen mondom, hogy be kell szúrni egy üvegkapilláris pipettával az agyba, mondjuk 200 nanolitert és akkor megfertőzi az idebsejteket


Fizikailag lehetetlen beinhalálni, mert ahhoz speciális hordozó kéne.


...de megnyugtatásul, ezekből a vírusokból minden lehetséges masinéria ki van pakolva, amivel arra kényszeríthetnek egy sejtet, hogy őrült tempóban elkezdjen vírusokat gyártani.


Tehát ezt jelenti a patogenitás. Csak és kizárólag 200 nanoliternyi 10^12 titer vírus partikulum fertőz meg adott sejtet és ennyi.


Egyébként ha meg is szúrod vele magadat, akkor sem történik semmi, mivel a véráramba jutva esélyük nincs. Eseltef lokálisan pár idegsejted fluoreszkálni fog.


Lényegében semmi hatása nincsen az emberi szervezetre. Maximum aki sokat dolgozik vele annál megváltozhat pár vérkép jellemző, esetleg autoimmun betegség kialakulása növekedhet...de erről nagyon kevés infó van, és csak a kutatókat érinti.


Dióhéjban, ha be is adod magadnak injekció formájában, sem tud "szaporodni" parazitaként. Ha netán ki is jutna valamilyen formában, akkor sem okoz halálos betegséget. Egy közönséges nátha ezerszer több kárt okoz, felrobbantja a sejtjeidet és toxinokat termel a véredben.


Ez maximum beültet valami fluorofor fehérjét, és a szórakozóhelyen zölden fog villogni a retinád UV alatt :D csajozáshoz tökéletes.


Már ha a szemedbe szúrsz egy tűvel 10 ml vírust 😃

...

Egyébként az Addgene-től, Salk intézettől vagy a Penntől bárki rendelhet vírusokat akinek van engedélye. Azok is ilyen autókon jönnek, de még ebben se vagyok biztos. Lehet futárcsomagban jön szárazjégen. Majd utánanézek.

2019. szept. 7. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/27 anonim ***** válasza:

Vagyis nem mondom, hogy nem lehet beinhalálni egy maszk nélküli kutatónak, amíg felszívja a csőből... de ezek elszívófülkék és fertőtlenítő UV lámpa alatt történnek. Ha pár vírus ki is jut, belélegzi valaki... semmi hatása nincs.


A rabies (veszettség) a veszettség már egy fokkal neccesebb, ott oltássorozatot kell kapnia a kutatóknak és biosafety level 2 kell.

Szigorúbb szabályokkal.


Egyébként az sem patogén, de azért jobb a biztonság.


Azért használják, mert a veszettség vírus idegnyúlványokon keresztül terjed.

A konstrukció pedig olyan, hogy megfertőz valahol egy sejtet az pedig továbbadja egy szinapszison túlra (de ki van belőle editálva, hogy tovább terjedjen)


Tehát ha beszúrod a retinádba, akkor az látóidegeden keresztül felmászik az agyadba, és ugrik egy szinaptikus kapcsolatot a thalamusodban ott tovább fertőzve a sejteket.


Ezáltal feltárhatóak az anatómiai és funkcionális kapcsolatok az agyban. Lépésről lépésre.


Így kideríthető, hogy az emberi retinában van 20+ féle csatorna (szín, kontraszt, mozgás, élek stb) és milyen "drótokon" jut el az agyba és hol kapcsplódik át az infó.


Nagyon izgalmas. Megér pár védőoltást meg UFO ruhát :d

2019. szept. 7. 16:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/27 A kérdező kommentje:

És csak fluoreszkáló gént használnak? Azt hittem endocitózissal felveszi a szervezet. Azt írták még, hogy befolyásolhatják a reprodukciót is.

Ha nem veszélyes, akkor miért vinnék ilyen telematricázott autóban? Elvileg ha veszélytelen, akkor nem szükséges ekkora óvintézkedés.

Ebola vírust is vihettek benne, de az kevésbé zavar mint egy génmanipulált 💁🏼‍♀️

2019. szept. 7. 16:02
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!