Beleakadtam egy töri feladatba, és nem megy, még a kérdést sem értem igazán, valaki tud segíteni?
A Kérdés:A reformáció három tanult irányzatának követője vagy. Mutasd be egy
vitában melyek az elképzeléseid a megújulásról! (10-12 mondat)
A válaszokat nagyon köszönöm előre is!
Itt végig kell gondolni, hogy miért kellett megújítani az egyházat, és azt, hogy ezt a reformáció hogyan tette meg.
A katolikus egyház egyrészt latinul misézett, egyszín alatt áldozotatta az embereket, sokszor a Bibliának ellentmondó, egyházatyák által írt dogmákat hirdetett, a papok viselkedés erkölcsi értelemben eléggé megkérdőjelezhető volt, a műveltségük is hiányos volt, és az egész egyház arról szólt, hogy minél több pénzt csaljon ki az emberekből (lásd: búcsúcédulák) és senkit nem érdekelt az emberek lelki üdve. A katolikus egyház egy hierarchikus szervezetként működött, a 16. században a hatalom, a gazdagság, a reprezentáció egy fontos színtere, sok püspök, érsek fel sem volt szentelve pappá, csak családi kapcsolatok révén jutott a zsíros állásába, szeretőket tartott stb. Maga a pápa vadászott, szeretői voltak, háborúzott a többi itáliai hatalmasságokkal, páncélban járt, ugyanúgy viselkedett, mint egy világi uralkodó. Ha valaki megkérdőjelezte a katolikus egyházat, akkor azt az inkvizíció elfogta, és eretnekként máglyán elégette.
Ehhez képest a reformáció irányzatai minden egyes dolognak az ellenkezőjét próbálták tenni. Megkérdőjelezték az egyház reprezentációs jellegét, helyette az egyszerűségre, puritánságra törekedtek, ami inkább a dolgos, városi polgárság világszemléletének felelt meg. A munkát Istennek tetsző dolognak tartották, a magamutogatást, felesleges rongyrázást ördögtől valónak. Nem csoda, hogy szembefordultak a pápával, az egész katolikus hierarchiával, a szerzetesrendekkel stb. is. Az egyházat úgy gondolták el, hogy fő célja az emberek lelki üdvének elérése volt, de nem úgy, hogy az emberek megvásárolják a jegyet a mennyországba (ahogy a pénzsóvár katolikus egyházban volt), hanem tényleg lelki gondját viselik az embereknek. Ehhez az embereket meg kellett ismertetni a valódi bibliai elvekkel, a krisztusi üzenettel, ehhez azonban az kellett, hogy anyanyelven szóljanak hozzájuk. Ezért anyanyelvre fordították le a bibliát, valamint gondot fordítottak az emberek képzésére, hogy magánúton is tudják olvasni a Bibliát, ne csak azt kapják, amit a templomban be akarnak nekik magyarázni a papok. A protestantizmus szerint a hit Isten és az ember között van, a lelkész csupán segít ebben a kapcsolatban... Ezért bevezették a kétszín alatti áldozást, iskolarendszereket hoztak létre, hogy minél több ember legyen tanult, olvasott. Fontosnak tartották a lelkészek nevelését is, számukra is rengeteg teológiai iskolát hoztak létre, így sokáig a protestáns papok sokkal műveltebbek, olvasottabbak, hit dolgában járatosabbak voltak, mint a katolikusok. A protestantizmus alulról építkezik, a közösségek maguknak szervezik meg a hitéletet, az emberek maguknak választják prezsbitereken keresztül a lelkészt, és nem a pápa dirigál mindenki felett. És lehetne még folytatni, biztosan tanultátok az iskolában a protestáns irányzatok jellegzetességeit. Én leginkább a reformátust írtam le.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!