Hogy telt a középkori ember élete?
Ha mondjuk lehetőségem lenne, hogy elutazzak az 1300-as évekbe és belecsöppennék egy parasztcsalád életébe, mit tapasztalnék?
Mennyit dolgoztak? Mi volt a szórakozásuk? Tisztálkodás, nők és gyerekek helyzete? Milyen volt a halálképük a járványokat tekintve? Miről beszélgettek általában?
Bármi, amiről tudtok vagy gondoljátok érdekel.
Meg tudnánk mondjuk egy pár hónapra szokni illetve túlélnénk-e? Tudnánk-e velük beszélgetni?
Sokat aludtak. Nem nagyon volt mivel világítani meg drága is volt. Sötétedést átaludták.
Most gondold el novembertől-márciusig este 6-tól reggel 8-ig aludni kellett. Milyen király ez már?
Dolgoztak, mint a güzü. A többségnek nem volt saját földje, hanem a bírók, ispánok, stb. földjeit művelték meg, esetleg mellette a saját kis földjüket. Így tudták befizetni az adót. Állataik voltak, de kevés volt a teljesen saját vagyon. (A saját megtakarítás később jelent meg, ld. polgárosodás.)
A mulatság este kezdődött a munka után, amikor az emberek átmentek pl. a fonóba (ahol az asszonyok dolgoztak), vitték a zenészeket, és ott tették a szépet a fehérnépnek, vagy a csárdába, ahol főleg ittak. (Vagy vegyesen, esetleg felváltva.) Pihenés csak vasárnap volt, akkor templomba mentek, de az állatokat akkor is kellett etetni, szóval ugyanúgy hajnalban keltek.
Fürdés vízzel zajlott, ritkán dézsában, néha patakban, de általában csak mosakodás volt a kútról húzott vízben.
(Ezen kívül ld. még: tatárjárás.)
Ne hidd el #1-nek amit írt.
Hisz már az ókorban is voltak mécsesek. Gyertyák is már régóta amikor eljöttek az 1300-as évek.
volt mivel világítani nem aludták át a sötét órákat dolgoztak akkor is. A learatott terményeket tisztították rostálták például.
Eszközeiket javítgatták vagy újakat készítettek.
Pl kifaragták fából ami kellett.
Kérdésekre:
- Sokat dolgoztak, többnyire saját magukért tették, így nem is bánták hogy napi 16-18 óra meló volt.
- Szórakozások: Minden Vasárnap templom. Húsvét, Pünkösd, Május1, szüreti bál stb...
- Nem nagyon tisztálkodtak. Reggelente (Ha nem is naponta akkor csak Vasárnap.) egy vödör friss kútvíz kis mosdáshoz az egész családnak. Ebben még talán a "Jöttünk Láttunk Visszamennénk" is nagyjából korrekt volt. "De hát a múlt hónapban fürödtem a folyóban..." szöveggel.
- Nők Gyerekek helyzete: Sanyarú.
Nőnek nem nagyon volt szava. Ha nagyon pofázott képen törölte az ura és nem volt rendőrség akit hívhatott volna.
Gyerekek az élet iskolájába jártak, dolgoztak a földeken állatokkal stb. Igen magas volt a gyermekhalandóság... Kb született 10-15 megmaradt felnőtt korra 3. Hamar leírták aki meghalt, nem sokat síránkoztak.
- Vallásosság megadja a választ a halálképükre.
- Sok mindenről beszélgettek, többnyire hasonló dolgokról is mint mi. Tetszik -e az a fiú/lány a faluból? Hozzámennél-e/elvennéd-e?
Ezen kívül termésről állatokról időjárásról.
De a hírek is így terjedtek, részben már ha nem a főtéren kidoboltatta az úr vagy a király. Szóval fontosabb volt a napi kommunikáció mint manapság mert más nem volt.
- Magyarországon nagyon nehezen de megértenénk egymást velük. Nyilván külföldinek és nem született Magyarnak gondolnának...
Bár a vándorokat meg kifejezetten nem nézték jó szemmel. Akár el is zavarhatnának, megölhetnének vagy a várbörtön várna az utazóra.
Ha pedig elszólod magad kényes kérdésekben vagy a mai számukra hihetetlen dolgokról kezdenél mesélni akkor a papok az inkvizíciónak adnának át, kínhalál és boszorkányper lenne belőle.
- A munkát mint béres túlélnénk. De legjobb lenne némának tetetni magunkat.
"Tudnánk-e velük beszélgetni?"
Mármint hogy értenénk-e őket? Nézd meg az Ómagyar Mária Siralom szövegét, az kb. abból az időből származik.
"Így tudták befizetni az adót. Állataik voltak, de kevés volt a teljesen saját vagyon. (A saját megtakarítás később jelent meg, ld. polgárosodás.)"
Ez csak részben igaz. Az adórendszer kb úgy nézett ki hogy 10% egyházi 10% a földesúrnak és munkaszolgáltatás is a földesúrnak meg dézsma.
De ha %-osan is kiszámolnánk hogy az évi össz munkájuknak hány %-át adózták be akkor az jönne ki hogy kevesebbet adóztak mint mi manapság. Sokkal kevesebbet!!!
Igaz cserébe nem is voltak hidak, utak, csapvíz, villany, oktatás, kórházak stb...igaz ami igaz már nálunk sincs a több adó mellett sem...bocs a politikáért.
"A mulatság este kezdődött a munka után, amikor az emberek átmentek pl. a fonóba (ahol az asszonyok dolgoztak), vitték a zenészeket, és ott tették a szépet a fehérnépnek, vagy a csárdába, ahol főleg ittak. (Vagy vegyesen, esetleg felváltva.) Pihenés csak vasárnap volt, akkor templomba mentek, de az állatokat akkor is kellett etetni, szóval ugyanúgy hajnalban keltek."
Tökéletesen leírtad hogy a XVI.-XVII. századtól kezdve hogy buliztak. De a XIV. században vagyis az 13XX-es években még nem folt sem fonó, se csárda, de vándorzenész is kevés. A cigányok és cigányzenészek is csak a XV. században kezdtek bejönni.
Az említett két kor közt volt vagy 200-300 év meg egy törökkor, legalábbis itt Magyarországon. De a világ is sokat változott a Reneszánsz korszaka volt ez máshol.
Az 1300-as években főleg a pestis járványok miatt a vallási fanatizmus dívott.
1302 ről ezt írja a wiki
"szeptember – Károly Róbert serege a Vencel párti Buda ellen vonul. A pápai legátus Bécsbe menekül és kiátkozza Budát. Erre a budai papság átokkal sújtja Károly Róbert híveit, a pápát és a pápai követet."
aztán vannak még események, evekre bontva.
Azt tudom, hogy nem közvetlenül a kérdéshez tartozik, de a politika, a külpolitika akkor is rendkívüli módon befolyásolta a mindennapi életet.
Az Anjouk korára jellemző az, hogy hazánk egy kereskedelmi útvonal volt, ezért azokon a helyeken, ahol ez megmutatkozott, jelentős eltérést adott a szokásos életformától.
A nemesfém bányászattal nagyhatalmi státusza volt Magyarországnak és ez megnyilvánult minden szinten, az aranykorát élte a Magyar Királyság, különösen Nagy Lajos alatt és ez szintén kihatott minden téren a hétköznapokra.
Ha érdekel, itt nem csak a történelem főbb eseményeit taglalják, hanem akár érintően, de az egyszerű emberek sorsáról is vannak információk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!