Impresszionista stílusba kell nekem egy szerelmes verset írni, de nem jut semmi eszembe. Egy kis segítség? Holnapra kell

Tíz perc alatt ennyi telt tőlem:

Belépek, s ő ott van újra.

Telefonján táncol ujja,

Mint rebbenő pillangók,

Ezernyi kis ujjhegy-csók.

Meglepődve pillant fel,

Mély-zenit-kék hajnal kel

Szívemben, mit fénye ér,

Életemnél többet ér.

Jutalmam apró mosoly,

S én szédülök, mint kósza moly,

Mit a reggel fénye ér,

Ha a sötétből kitér.

Nekem ez az összes nyár,

Belőle csak ennyi jár.

Mégis e pár pillanat

Bennem mindig megmarad.

Az impresszionizmus pillanatnyi képet, hozzá kapcsolódó érzelmet, érzést próbál megfogni.

Versben is.

Nagy kedvenceim Tóth Árpád és Juhász Gyula, ők zseniálisan művelték ezt (meg sok mást is).

Olvass tőlük, érdemes.

Emlékezz vissza egy olyan pillanatra, amikor egy apró életképhez erős érzelmed kötődött és meg is van a vers alapja. A többi már csak szókincs, kis rím- és ritmusérzék kérdése.

Utólag visszanézve volt egy csúnya szóismétlésem, ha lett volna idóm még csiszolni, kicsit jobb lenne.

Én nem ajánlom, hogy ezt a verset egy-az-egyben átvedd és sajátként add elő, le fogsz bukni, amikor ismételni kéne hasonló produkciót, csak csapásiránynak szántam a sajátodhoz.

3. versszak tuning:

Jutalmam apró mosoly,

S én szédülök, mint kósza moly,

Mit a reggel elvakít,

S zuhanásba penderít.