Miért alakult úgy, hogy az Egyesült Államokban az indiánok aránya 1 %, meg pár tized% mesztic, Mexikóban pedig 30 % indián és 60 % mesztic?
Köszönöm a választ, igazad van.
(Nem gondoltam át a dolgokat, csak most láttam egy statisztikát, ami feltűnt.)
Viszont még így is furcsa a két arány, az USA lakosai között szerintem mindennek tükrében is indokolt lenne vagy 10 % indián.
Ezt jól látod, csakhogy amíg Északon az átlagosan néhány száz (azért vannak kivételek) fős kis törzsek a puszta létezésükért küzdöttek, mielőtt az életben maradottakat terméketlen, félreeső rezervátumokba kényszerítették, addig Délen a félig-meddig evangelizált őslakosság áttért a paraszti kultúrára, munkát vállalt, sokasodott. Igaz ugyan, hogy semmiféle joggal nem rendelkezett, de az élete és élettere biztosítva volt.
Továbbá Mexikó erősen központosított, kvázi-monarchia (alkirályság) jellegével szemben a későbbi USA nagy területein még a törvényt sem ismerték.
Érdekes téma, javaslom, ásd bele magad.
Teljesen mások voltak a két terület 1492 előtti indián társadalmai, a mai USA-Kanada területén volt talán 1,5 millió őslakos, az összehasonlíthatatlanul kisebb Közép-Mexikóban pedig minimum 5, egyes becslések szerint 20 millió volt. Utóbbi területen egy viszonylag jól szervezett, társadalmilag tagolt, kiterjedt birodalom volt, az aztékoké, amit rövid idő alatt hódított meg Cortez Spanyolországnak, így a betelepülő spanyolok részben rátelepedtek a helyi társadalomra új elitként (Peruban ez még jelentősebb sajátosság volt egyébként), ebből jön a két népcsoport keveredése is.
Az USA területén az angol, francia stb. telepesek viszont teljesen elzárkóztak az indián társadalmaktól (amelyek sokkal kevésbé sűrűn lakták a területet), gyk. kizárólag két módon érintkeztek: kereskedelem és háború. Nem keveredtek, és nem is épült rá az európai társadalom/állam az őslakos populációra, hanem egyszerűen kiszorította őket a keleti részekről, fokozatosan nyugat felé tolva őket.
Köszi neked is!
A fehérek előtt miért volt ilyen gyéren lakott az északi, kedvezőbb éghajlati adottságú terület, összehasonlítva a mexikói száraz és hegyes vidékkel? Csak a törzsek közötti háborúk miatt?
ááá, Ungarn! Gulaschsuppe, Hortobágy!
Mexikó nemcsak a kaktuszokkal tarkított sonorai sivatagból áll, kérdező!
Olvass, olvass, olvass!
Nem csak, de főleg. :)
Legalábbis, sok a félsivatagi terület, ami jelenleg már használható a modern öntözés miatt, de a történelmi időkben nem volt valami hasznos, és minimális volt a népesség.
Utánanéztem az előző kommentem előtt.
De nem is az kérdés, hogy Mexikóban miért volt viszonylag magas a lakosok száma, mert az még belefér a fejembe, hanem hogy északabbra miért volt olyan kevés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!