Mit jelent "A magyar nép zivataros századaiból"? (Himnusz alcíme).

A himnusz eredetileg szent éneket, énekes imádságot jelent.

Mivel Kölcsey a műben nagyjából áttekintést ad a magyar nép történelméről, tehát a "zivataros századokról" ezzel már az alcímben is a múltra utal.

Azonkívül politikai okai is lehettek ennek. a cenzúra az alcím nélkül esetleg arra gondolhatott volna, hogy Kölcsey a jelenen kesereg, esetleg "nem tetszik neki a rendszer". Az alcím hozzáadásával lehetett arra hivatkozni, hogy csupán azt írta le, hogy mondjuk 100 évvel ezelőtt hogyan imádkozhatott egy magyar emer, és semmi köze nincsen a jelenhez.

Ennek megértéséhez a Himnusz műfaji sajátosságaival tisztában kell lenni. A Himnusz (így nagy betűvel) egy himnusz (így kis betűvel), és egyben jeremiád, pontosabban a jeremiádokat veszik alapul. Hogy mi az a himnusz, mint műfaj, arra a Wikipédia egész jó meghatározást ad:

"A himnusz vallásos jellegű, Istent vagy isteni hatalma(ka)t dicsőítő, hozzá(juk) segítségért fohászkodó, imaszerű ének. Tárgya és alkalma tehát eredetileg valamely istenség vagy az Isten dicsérete, megnyerése és magasztalása."

[link]

Ugyanígy kell adni egy meghatározást a jeremiádról:

"A jeremiád panaszos hangvételű epikolírai műfaj, a gyászdal-műfajcsoport jellegzetes típusa, melynek elnevezése a tévesen Jeremiásnak tulajdonított ószövetségi könyvre utal (Siralmak könyve), mely Jeruzsálem pusztulását panaszolja. A műfajt komor hangulat, hazafias és vallásos tematika jellemzi. A középkori irodalomban a gyászdal, illetve az elégia egyik válfaja volt. A jeremiádot különösen a reformáció idejének prédikátor énekszerzői kedvelték. A török hódítás alatt születtekaz ország sorsát panaszló énekek."

[link]

Kölcsey e két műfajt ötvözte a Himnusz megalkotásakor. Ezek jellegzetességei meg is találhatóak a Himnuszunkban. Először is megszólítja az istenséget, és egyben segítséget kér tőle:

Isten, áldd meg a magyart

Jó kedvvel, bőséggel,

Nyújts feléje védő kart,

Ha küzd ellenséggel;

Utána felfedezhetőek az istenség hőstettei:

Őseinket felhozád

Kárpát szent bércére,

Általad nyert szép hazát

Bendegúznak vére.

S merre zúgnak habjai

Tiszának, Dunának,

Árpád hős magzatjai

Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein

Ért kalászt lengettél,

Tokaj szőlővesszein

Nektárt csepegtettél.

Zászlónk gyakran plántálád

Vad török sáncára,

S nyögte Mátyás bús hadát

Bécsnek büszke vára.

Itt nem véletlen a E/2 szám: végig Istenhez beszél, őneki tulajdonítja ezeket a hőstetteket. Mint mondtam, ez a himnusz műfaji követelményinek maximálisan megfelel.

És itt jön a lényeg: a jeremiád. A jeremiádról akkor még a fentieken túl néhány kiegészítés. Először is az eredete. Valóban Jeremiás prófétáról kapta a nevét, és Jeruzsálem pusztulása állt a jeremiádok középpontjában. Az ókori zsidó kultúrában megfigyelhető jelenség, hogy a zsidóság az őt ért csapásokat Isten büntetésének tulajdonítja: mivel a zsidó nép elfordult Istentől, ezért Isten is elfordult a zsidó néptől, és ezért a zsidóságok különféle csapások érték. Ez a műfaji hagyomány továbbélt, és más formában bár, de a magyar költészetben is felbukkan, méghozzá a török megszállás alatti időkben. E szerint a magyarság elfordult Istentől, és tulajdonképpen a törökök Isten büntetése ezért cserébe. Ezt a műfajt emelte be Kölcsey a Himnuszba:

Hajh, de bűneink miatt

Gyúlt harag kebledben,

S elsújtád villámidat

Dörgő fellegedben,

Most rabló mongol nyilát

Zúgattad felettünk,

Majd töröktől rabigát

Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain

Ozmán vad népének

Vert hadunk csonthalmain

Győzedelmi ének!

Hányszor támadt tenfiad

Szép hazám kebledre,

S lettél magzatod miatt

Magzatod hamvvedre!

Ezek a sorok adnak magyarázatot az alcímre, és indokolják annak szükségességét és jogosságát. Jól látható, a

Hajh, de bűneink miatt

Gyúlt harag kebledben

sorokban a magyarság elfordulása Istentől. Ezt persze Kölcsey gyönyörű költői formába csomagolta, de ismerve a jeremiádot, mint műfaji sajátosságot, látható e sorok üzenete.

Utána a magyarság szenvedéseit sorolja, kezdve a tatárjárástól, és hosszasan kihangsúlyozza a török megszállást is. E sorok igen érdekesek. Egyszerre teljesítik a jeremiád és a himnusz követelményeit. Vagyis a szenvedések hosszas sorolása egyfajta kegyelemért való könyörgés Istennek (ez a himnusz sajátossága), miközben egyértelműen hangsúlyozza, hogy ez Isten büntetése a magyarok bűnei miatt (ez a jeremiád sajátossága). A török megszállás hosszas hangsúlyozása is a jeremiád költészet előtti tisztelgés, hiszen mint említettem, azon költemények mind a török megszállásról szóltak.

A következő két versszak már elszakad ettől, és csak a szenvedéseket sorolja. Ez már a romantika hatása, és a romantika megjelenése.

Bújt az üldözött s felé

Kard nyúl barlangjában,

Szerte nézett s nem lelé

Honját a hazában,

Bércre hág és völgybe száll,

Bú s kétség mellette,

Vérözön lábainál,

S lángtenger felette.

Hogy teljes legyen a kép, a mű végén ismét a himnusz műfajának tesz eleget, és megismétli az istenséghez való könyörgést.

Nos, ha megértjük a Himnusz műfaji sajátosságait, akkor az alcímhez is közelebb jutunk. Arról van szó tehát, hogy egy himnusszal, de egyben egy jeremiáddal állunk szemben. A himnusz műfaj az, ami keretet ad a költeménynek, hiszen alapvetően ez egy istenséghez szóló fohász, és ennek megfelelően könyörgéssel kezdődik és könyörgéssel zárul. Ugyanakkor megtalálhatóak benne a jeremiád sajátosságai, mely szerint a magyar nép elszakadt korábban az istenségtől, és ez a fajta elszakadás hozta el "Isten bosszúját", vagyis a zivataros évszázadokat.

Ugyanakkor a Himnusznak van két sora, mely utal rá, hogy a magyarság ismét visszatért Istenhez, és megbánta az elfordulást:

Megbűnhődte már e nép

A múltat s jövendőt!