Milyen katonai rendfokozatai voltak a Bocskai felkelés idején a hajdúknak?

Nagy vonalakban semmiben. Vagy legfeljebb annyiban, hogy irreguláris zsoldosok voltak, azaz szabad vitézlő rend, és azt szolgálták, aki megfizette őket. A hajdúság sosem volt nagy mozgási szabadságú könnyűlovasság, a lovashajdú sose lett huszár. A hajdú számára a ló csak szállítójármű, az irreguláris "megütések" kivételével a hajdú gyalogosan harcolt. A hajdúfegyverzet is elsősorban gyalogsági fegyverzet, és a kor színvonalűán a hajdú felszerelése, fegyverzete és taktikája egészen érthetetlen a nyugatiak számára: a rejtőszínű ruházat, a bekormozott artccal való éjszaki rajtaütések, az orvlövészek, a csapda-leshelyek, az "üss és fuss" taktika , amely ma úgymondanánk, korszerű és kiváló, akkroiban egy nyugati hadvezér és lovag számára megdöbbentő barbár viselkedés.

Más kérdés, hogy pontosan e taktika miatt a hajdú nem si volt való igazán nagy mezei ütközetekben, zárt rendben való harcra, alacsony fegyelmi helyzete miatt ilyen esetekben mindig megfutott. Kiváló volt azonban várostromban.

A Bocskait megelőző korban, míg a hajdúkat kollektíve le nem telepítették (nemcsak Bocsaki, de Báthory Gábor és Bethlen Gábor is végzett hajdútelepítést), a szabadhajdúk (elkülönülve a várkatonaságot alkotó zsoldban álló hajdúktól) szabadcsapatokban életek. Ezek inkább hasonlítottak rablóhordákhoz, mint zárt katonai egységhez. Egy hajdúkompánia 40-200 hajdúból állt, ezek önálló, zárt, védett (rendszerint mocsárban, erdőben épített kisebb palánkerődítményben, de sokszor csak ideiglenesen megerősített táborokban) éltek, és ha nem kaotnáskodtak, marhakereskedelemből (a hódoltsági és erélyi területeken megvásárolt marha németországi paicra hajtásából és eladásából) éltek, maga a "hajdú" szó is a "hajtó"ból ered. Ez akkoriban nemcsak a farkasfalkák miatt nem volt egy kényelmes ülőfoglalkozás.) és útonállásból, illetve a hódoltsági területeken folytatott rablásból éltek. Természetesen , mint bármikor fogható, a nyugati zsoldosoknál sokkal olcsóbb zsoldosok, bárkinek a zászlaja alá odaálltak, aki megfizette őket, nem egyszer a törököt is szolgálták.

A hajdúparancsnokokat akkoriban természetesen hadnagynak vagy kapitánynak nevezték. Ezek egy-egy hajdúcsapat vezetői voltak, az elöljáró kapitányok több csapatot is összefogtak, és adott esteben 2-3000 embert vezettek. Magasabb létszámú katonai egységet hajdúkapitány nem vezet, mert ahhoz képzetlen, Bocskai korában is maga Bocskai vagy valamely erdélyi , tapasztalt hadvezér (pl. Székely Mózes) áll a hajdúk élén. Ismerünk kiváló hajdúhadvezéreket, pl. Egri Istvánt vagy Németi Andrást, de azért őket taktikai téren nem lehett Wallensteinekhez vagy Gusztáv Adolfokhoz mérni.

Az alacsonybab rendfokozatú parancsnoki megnevezések a hajdú körében is azonosak voltak a korabeli magyar katonai gyakorlattal, azaz a legalacsonyebb vezénylő pozíció a főlegény (2-3 ember parancsnoka, ma úgy mondanánk, őrvezető), általában két-három ilyen kisebb csoportot vezetett a tizedes, a hadnagy és a tizedes között pedig a strázsamestert (őrmester) (strázs = őr, szlovákul) találjuk. A gyalogos parancsnokokat ekkoriban még gyakran nevezik vajdának, (vojvoda, megincsak szláv szó), illetőleg fővajdának, ezek megegyeznek a lovassági hadnaggyal.