Hogyan nézhetett ki egy történelemóra az ókori Görögországban?

Ha tanítottak történelmet, akkor:

Mítoszok az emberek eredetéről, egyébként a teljes mitológia és mondakör, bár ezt hallás után már mindenki kívülről fújhatta.

Prométheusz tüzet adott az embereknek, megtanította őket beszélni, és megtanította őket a mesterségekre. Ezért Zeusz megbüntette.

Tanultak a trójai háborúról, a héroszokról, az olimpiáról, az adott városállam társadalmi fejlődéséről némi ideológiai körítéssel. Más, jelentősebb államokról is tanulhattak, ugyanezzel az ideológiai körítéssel. Lehetett szó a görög világ terjeszkedéséről, gyarmatosításról. Persze nem tudták, hogy ókornak fogják hívni azt a korszakot, amit ők a legkiemelkedőbbnek tartottak.

Egészen más volt a történelemfelfogás akkor, mint ma. Tehát a görögök számára a mi fogalmaink szerint értelmezett "történelem" nem létezett.

Eleve nem úgy fogták fel az emberiséget, mint mi, hogy van egy története ennek az egésznek, vagy civilizációknak stb. A görögök számára a "világ" az csak a saját poliszuk világa volt, max. a görögség világa. Ami ezen kívül esett, az náluk a periféria volt, a barbárok történetével egyáltalán nem foglalkoztak, illetve ha mégis, csak annyiban érdekelte őket, amennyiben az valahogy kapcsolatba volt hozható a görögökkel.

Illetve a másik, hogy ha még foglalkoztak is a múlttal, egybe vették más dolgokkal. Tehát ha leírtak egy népet (pl. az egyiptomiakat), akkor a mítoszoktól kezdve az isteneken át, a kultúrán keresztül mindent elmondtak a népről, és ebbe ágyazták bele a múltjukat, már amit tudtak róluk. De összefüggő, egzakt történetet nem tudtak alkotni pl. az egyiptomiakról, nem is törekedtek erre.

A legfontosabb ebben az, hogy más volt a múltról való felfogása a görögségnek, mint nekünk. Ők ugyanis a múltat nem úgy fogták fel, mint mi, hogy az egy kutatható, megkonstruálható dolog, hanem szerintük a múlt csak addig múlt, amíg emlékszik rá valaki. Tehát az a múlt, amit valaki el tud mesélni a saját életéből. A többi az számukra nem volt egzakt, tehát pl. a népi emlékezet megőrzött egy csomó mondát, mítoszt a görögség múltjáról, és ezt szabadon kezelték, tehát pl. a Trójai háborúból is egy tök jó sztorit kerekítettek ki, amit teleszőttek mitológiai elemekkel és egy szerelmi történettel... Tehát nem az volt számukra fontos, hogy mi történt, hanem az, hogy valami olyan történetet alkossanak a múlt felhasználásával (amit ilyen-olyan emberek mesélnek), ami a saját életük számára tanulságos. Ez azt jelenti, hogy a múlt számukra csak példás történetek tárháza, és nem egy önmagában létező valami, ami objektíven megtörtént. Ezért a görögöknél nem létezik ilyen, hogy történelem, a történetírást nem is tartották tudománynak, igazából a filozógiához, esztétikához stb. képest lenézték (és főleg a matematikához, csillagászathoz képest), csak amolyan alacsonyrendű firkálgatásnak tartották elég sokáig, az irodalom alacsonyrendű vállfajának (kb. mint ahogy mi a ponyvát tartjuk a szépirodalomhoz képest).

Na tehát, az első történetíró, Herodotosz, aki a görög-perzsa háborúkat írta meg, az is úgy kezdi a művét, hogy egy csomó földrajzi, néprajzi, kulturális leírást közöl a görögökről, perzsákról, mindenféle mítoszt leír... Igazából a művének egy tetemes része ezekről szól, valamint leír egy csomó dolgot, amit az utazásai során tapasztalt... Csak ezután kezd bele magának a háború leírásába, de ezt is csak úgy teszi, hogy azt írja le, amit saját maga tapasztalt, illetve ahol épp nem fordult meg, azt másoktól kérdezte meg. Tehát azokat az eseményeket, aminek nem volt részese, mások által elmesélt történetek alapján írta meg, a hézagokat pedig a képzeletével, fantáziájával töltötte ki.

De hasonlóan járt el Thukütidész is, ő is csak azt írja meg, amit az öregektől hallott, amit az öregek láttak és éltek át, valamint más emberek, akik a peloponnészoszi háborút személyesen megjárták - az ő beszámolóik alapján. És ő is az ellentmondásos adatokat, hézagokat a fantáziája segítségével toldozgatta-foldozgatta ki. Szóval ez nem a mi értelmezésünk szerinti "történelem", ezek a szerzők még arra törekedtek, hogy inkább a jelen számára fontos tanulságokat vonják le az öregek hibáiból, innen is származik az a mondás, hogy "a történelem az élet tanítómestere".

"Akhilleusz például a görögöknek valós történelmi személy volt, ahogy a trójai háború is."

Utóbbi mondjuk szerintünk is valós :)