Lehet, nem nekem találták ki a társadalmi tudatosságot?
Több, mint egy éve megígértem egy blog adminjának, hogy írok egy vendégposztot a politikai spektrumról, ami a "political compass" továbbgondolása lenne (a teszt-része nélkül), mert rájöttem, kettőnél egy kicsit több dimenzió kötődik egymáshoz (olyan is, aminek közvetlenül nincs köze a politikához).
A cél annak a bemutatása lenne, mik alapján lehet besorolni különböző ideológiákat, vagy mozgalmakat. Pár hónap után rájöttem, hogy nem leszek kész túl hamar, mert sok az anyag (a saját piszkozatom már 30 oldalas, 1,5-ös margóval), és sokszor túlanalizálom a dolgokat.
Önmagában nem azzal van a baj, hogy ne tudnám befejezni, inkább egyre kevésbé tűnik úgy, hogy lenne bármilyen értelme. Nemcsak magának a cikknek, hanem pl. a társadalmi problémákon/folyamatokon való elmélkedésnek. Nem relativizálni akarok (bár az tény, hogy a társadalomtudományokban jóval nagyobb a bizonytalanság, mint a természettudományoknál), szokott lenni saját véleményem, viszont egyre kevésbé lelkesedek magáért a véleményalkotásért (kivéve persze, ahol könnyű: ami egyértelműen utópia, vagy ami mindenképpen komoly kárnak/kockázatnak számít), úgy érzem, kiégtem.
Szeretek egymástól nagyon eltérő véleményeket olvasni, és gyakran gondolkozom azon, egy adott paradigma "hívének" mi lenne a véleménye valamiről, vagy hogyan magyarázna másképp valamit, mint egy másik paradigma követője. Minél kevésbé értek egyet valamivel, annál inkább fontosnak tartom, hogy utánanézzek, ha a forrást hitelesnek látom. Egy idő után viszont ez nagyon fárasztó, főleg a mindennapi teendők mellett. Teljesen elszívta az életkedvem, és úgy vettem észre, egyre cinikusabb vagyok.
Arra gondoltam, nemcsak a vendégposztot kéne hagynom, hanem maga a társadalmi feszültségekről való filozofálgatás sem való nekem. Csak sokan mondják, hogy mindenkinek kötelessége minél jobban képben lenni ezekben a dolgokban.
Én viszont úgy érzem, ha még egy tanulmányt, vagy cikket el kell olvasnom, szeppukut fogok végrehajtani magamon.
Szóval a kérdés, hogy baj, ha bizonyos dolgokban inkább csak a megérzéseimre hagyatkozom?
válasza:Előre leszögezem, nem vagyok szakértője a témának. Lehet, hogy hülyeség, amit írok, de én valahogy így gondolom.
Lehet sokféle tengelyt kitalálni. Érdemes is lehet ilyen témával foglalkozni, de mielőtt nagyon elvetnéd a sulykot, érdemes azt átgondolni, hogy egy-egy tengely milyen eszméből, ideából, értékrendből indul ki. Nem véletlen az, hogy nem nagyon szoktak sokféle tengelyt említeni, már a két tengely megkülönböztetése is több, mint amit a hétköznapokból megszoktunk. Általában meg szoktunk elégedni egy baloldal-jobboldal tengellyel.
A politikai iránytű két tengelyt különböztet meg. És ennek még van értelme. Pl. be lehet hozni a valláshoz való viszonyt, lehet egy ateista-keresztény (vagy más kultúrkörben más vallás is ide helyezhető) tengelyt is, de ha jobban belegondol az ember, ennek a viszonynak forrása ugyanaz, mint ami a autokratikus-liberális tengelyét adja. Vagy az egyént helyezed felülre, és akkor liberális nézeteket vallasz, vagy azt vallod, hogy van az egyénél fontosabb eszme, entitás, amihez az embernek alkalmazkodnia kell. Innen már csak egy lépés a vallásosság. Oké, még egy ateista autokrata konstelláció elképzelhető, de valahogy a liberális és vallásos szemlélet ütik egymást. Nem véletlenül kötődik a vallásosság mindig a az autokrata oldalhoz.
Vagy be lehet hozni egy nacionalista-globalista tengelyt is. Itt is el lehet jutni addig, hogy nyugodt szívvel be lehet ezt a tengelyt is dönteni az autokratikus-liberális tengelybe. Végül is itt is arról van szó, hogy az egyén felett van egy fontosabb elv, eszmény, a nemzet, ami mégis csak felette áll az egyén szabadságának, korlátozza azt.
Persze vannak sajátos világképek, ahol nem feltétlenül úgy dől be egy tengely a másikba, ahogy azt az emberek többsége elképzeli. Kérdés, hogy mennyire számottevőek ezek a világképek, mennyire érdemes megkülönböztetni mégis a két tengelyt egymástól, kiderül-e több ezen tengelyek számontartásából.
~ ~ ~ ~ ~ ~ ~
> Teljesen elszívta az életkedvem, és úgy vettem észre, egyre cinikusabb vagyok.
Valahogy velejárója ez a tudásnak egy ideig. Az ember minél jobban megért valamit, annál kifinomultabb véleménye van a témáról, annál bölcsebb az adott témában. Ilyen módon sokkal hányavetibbnek, ostobábbnak látja azok véleményét, akik nem mélyedtek el a témában annyira, nem akkora perspektívából látják ugyanazt. Sokkal jobban irritálják a hülyeségek. (Remélem én azért akkora hülyeséget nem írtam, ha mégis, akkor kíváncsi lennék, mit nem gondoltam jó.)
De ez egy ideiglenes állapot kell, hogy legyen. Minél jobban elmélyedsz egy témában, annál fontosabbnak tartod, hogy mást is elmélyíts. Az ostoba véleményekre már nem úgy nézel, mint irritáló valamire, hanem lehetőségre, hogy valamire rá tudj mutatni, valamit meg tudj tanítani az illetőnek. Ha ez sikerül, akkor az jó érzéssel fog eltölteni. Ha nem, akkor találsz majd erre alkalmasabb terepet. Minél jobban rálépsz erre az útra, annál jobban el fogod sajátítani a meggyőzés, a megértetés mikéntjét, és annál több sikerélményed lesz. Már nem úgy gondolsz az egészre, hogy az emberek hülyék, hanem úgy, hogy a munkád képes emelni az emberek összességét.
Meg gondolom meg is csömörlöttél talán a témában. Pihentesd. Kicsit tedd félre, foglalkozz mással. Sakkoz, túrázz, Minecraftozz, főzz, nézz agyament sorozatokat, faragj egy lovat fából, vágd ki az erdő összes fáját egy heringgel, stb… Bármi megteszi, ami nem erről a témáról szól. Aztán mikor visszatérsz a témához, újra lelkes leszel és energikus.
> Szóval a kérdés, hogy baj, ha bizonyos dolgokban inkább csak a megérzéseimre hagyatkozom?
Így is, úgy is a megérzéseidre fogsz hallgatni. A legnagyobb sakkmester is a megérzéseire hallgat, csak ezek a megérzések egészen mások, mint egy kezdőé. A megérzések ugye tetteket szülnek, azok következményeinek átlátása felismerésekhez vezet, összességében egyre többet tudsz meg a sakkról, ami persze a megérzéseidet is át fogja hangolni. De mindig a megérzéseidre fogsz hallgatni, csak egyre gyakrabban fognak ezek jó irányba hatni.
„Valahogy velejárója ez a tudásnak egy ideig. Az ember minél jobban megért valamit, annál kifinomultabb véleménye van a témáról, annál bölcsebb az adott témában. Ilyen módon sokkal hányavetibbnek, ostobábbnak látja azok véleményét, akik nem mélyedtek el a témában annyira, nem akkora perspektívából látják ugyanazt. Sokkal jobban irritálják a hülyeségek. (Remélem én azért akkora hülyeséget nem írtam, ha mégis, akkor kíváncsi lennék, mit nem gondoltam jó.)”
Igazából jókat írtál fent, csak kiegészítem, és válaszolnék az utolsó mondatban felvetett kérdésre:
Az alap az 1-2. tengely. Azt jelképezi, hogy a gazdaság mekkora részével fonódik össze az állam. A bal oldalon (a koordináta-rendszer baloldalán) ez államosítás és különböző befolyásoló intézkedések képében történik, a jobb oldalon pedig inkább a korporatizmushoz kötődő dolgok segítségével, céges támogatások, stb. Ez az államra vonatkozik. Az adott régiót igazgató hivatal egy külön lépcsőfok.
Legalul teljesen megszűnik az állam, ez az anarchia és az utópista ideológiák helye. Persze utópiák (vagy disztópiák) az egész bal-és jobb szélen (nem feltétlenül egyenlő a „szélsőballal” és „szélsőjobbal”!) előfordulnak, pl. a minimál államot megálmodó minarchizmus.
Az izoláció mértékét egy külön dimenziónak veszem, mert az izolacionizmus, mint politika mögött nincs feltétlenül erős állam. Egy törzsnek* (nem muszáj a jelenben gondolkodni) ugyanúgy lehet célja az elszigetelődés, mint mondjuk az edo-kori Japánnak.
A kulturális tengellyel való kapcsolata pl. az intervencionalizmus mértékében, a gazdaságival való kapcsolata a protekcionizmuséban mutatkozik meg.
*Persze szokásjog törzsek esetében is létrejöhet, és mindenképp létre is jön, ha a létszáma átlép egy határt.
A vallási szokásokkal kapcsolatban igazad van, be lehet sorolni őket a tradíciók alá. A nacionalizmust, ahogy te értetted, pedig valóban, szintén hozzá lehet tenni a liberális-konzervatív tengelyhez.
Ez utóbbit el lehetne nevezni mondjuk „szociokulturális tengelynek”. A gazdasági tengely (vagyis a 2.) ennek egyfajta tükörképe. Pontosabban egyre balra egyre nagyobb valószínűséggel azonosul a kulturális egalitarizmussal, illetve egyre jobbra egyre nagyobb valószínűséggel a kulturális individualizmussal (így középen térhet el leginkább a kulturális tengely a gazdaságitól).
A kulturális tengely az 1. tengelynek szintén tükörképe valamennyire: Egyre feljebb (egyre erősebb államnál) egyre nagyobb valószínűséggel azonosak, egyre lejjebb (pontosabban egyre lejjebb-és jobbra, az individualizmus miatt) egyre több elvi lehetőség van az eltérésre (pl. libertárius monarchia; erős szokásjogok, viszont kevés dologba, vagy akár többe, de azokba nem önállóan beleszóló állam stb.). Ez utóbbi összefonódás jelképezi a beleszólás mértékét, tehát a „demokráciát”. Ez sehol nem lehet tökéletes. Baloldalt a kollektivizmus befolyásolja a személyi szabadságot, jobboldalt az individualizmus az egyenlőséget. Ez a szabadság és egyenlőség szokásos ellentéte. Egy kivétel mégis van, a panarchizmus, ahol mindenki talál magának tökéletesen megfelelő közösséget.
Az utolsó tengely (még nincs neve) pedig azt jelenti, hogy szervezetileg (ide értve akár szervezettség nélküli egységeket is, pl. egy kommunát) hány lépcsőfok van az állam, a birodalom, vagy a föderáció alatt, és ezek mennyire önállóak (végső esetben teljesen, és csak a múlt köti össze őket), vagy centralizáltak (végső esetben az alegységek csak névlegesek, maga az irányítás teljesen a központból érkezik).
Ezek a tengelyek mind összefüggenek, de akkor sem ugyanazt jelentik. Másrészt az utópiákat, a libertarianizmust, a parlamentarizmus előtti rendszereket és különböző, speciális eseteket csak így lehet elhelyezni. Harmadrészt, ha az ember több részletre figyel, nehezebben manipulálható. Vagy inkább: Jobban képes megválogatni, hogy ki manipulálja.
Visszatérve az irritáló dolgokra, nem maga a felületes vélemény szokott zavarni, csak, ha valaki olyan magabiztosan állít valamit ezeknél a témáknál, mintha egy fizikai egyenletet számolt volna ki, vagy, ha látványosan nem érdekli a paradigmájának a falszifikálhatósága (használják egyáltalán ezt a fogalmat a társadalomtudományoknál?). Az is bennem van, hogy minek foglalkozni ezzel, ha másnak nem okoz gondot, hogy jóval kevesebb mérlegeléssel döntsön.
„Így is, úgy is a megérzéseidre fogsz hallgatni. A legnagyobb sakkmester is a megérzéseire hallgat, csak ezek a megérzések egészen mások, mint egy kezdőé. A megérzések ugye tetteket szülnek, azok következményeinek átlátása felismerésekhez vezet, összességében egyre többet tudsz meg a sakkról, ami persze a megérzéseidet is át fogja hangolni. De mindig a megérzéseidre fogsz hallgatni, csak egyre gyakrabban fognak ezek jó irányba hatni.”
Igaz. Mindig a megérzés az első. A kérdés, hogy emellett ki mennyi tapasztalatot vesz figyelembe valamilyen összefüggés megállapításánál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!