Hogyan zajlik a Mensa felvételi teszt?
Azon kevesek közé tartozom, akik kétszer is voltak tesztíráson.
Elsőnek a közeli főiskolán hirdettek tesztírást, gondoltam elmegyek, kipróbálom magam.
Mensa tag lettem, de mivel jópár évvel később a megyei napilap egy kis versenyt, játékot hirdetett, amiben a napilapban lehozott száz leggazdagabb ember után megpróbálták megkeresni a megye 100 legokosabb emberét, ezért volt szerencsém újra kitölteni a tesztet. Merthogy a 100 legokosabb ember megtalálásához is egy hivatalos Mensa tesztet kellett kitölteni, meg egy nyelvi tesztet, és a kettő eredményéből számítottak pontszámot. Mivel ennek jelképes ára volt, így bevállaltam a teszt újbóli megírását. (Hál'istennek ez is sikerült.)
Mindkét alkalommal hasonlóan zajlott az egész, bár mivel a második alkalommal nagyon sokan voltak, így egy kicsit más íze is lett. (Talán kevesebb kérdés hangzott el az előadás alatt, illetve kevésbé volt aktív a hallgatóság.)
Mindenesetre a dolog menete:
Fogod, kinézel egy már meghirdetett időpontot, vagy jelentkezel a Mensa honlapján, és értesítenek, hol lesz tesztírás.
Odamész, kifizeted a tesztírás költségét, majd beülsz egy padba (általában iskolákban szoktak tesztet íratni, mert ott van elég szék, asztal, stb…). Lesz egy kis előadás, amiben bemutatják, hogy mi a Mensa, a történetét, a Mensán belüli lehetőségeket. Valamint bemutatják az intelligenciát, az IQ-t, a mérésének történetét, annak problémáit, stb… Mindezt vicces, szórakoztató és interaktív, beszélgetésre, kérdések feltevésére is alkalmat nyújtó formában. (Persze ha olyan a vérmérsékleted, nem kell részt venned ebben az interakcióban.) Utána elmondják, hogy hogy néz ki a teszt, mennyi időd van, hova kell írni a válaszokat, mit szabad, mit nem szabad. Ezután jön a tesztírás. Ha végeztél, akkor leadod, és hazasétálsz. Esetleg a tesztírás után is van lehetőség diskurálni. De kb. ennyi. kis előadás, majd tesztírás. Pár héttel(?) később megkapod postán az eredményt, és ha megütötted a Mensa tagsághoz szükséges szintet, akkor egyéb információkat a tagsággal kapcsolatban.
Egy jó próba a tesztírás előtt: [link]
Ha ezen jó eredményt érsz el, akkor érdemes hivatalos tesztírásra jelentkezned. Ha nem, akkor is megpróbálhatod persze, de a fenti teszt nagyon hasonlít a hivatalos Mensa tesztre, és egészen korrekt eredményt ad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!