Magyar nyelv: mely korban élő magyarokkal tudnék még többé-kevésbé folyamatosan magyarul beszélgetni - tehát én modern magyar nyelven, elődeink meg az ő régi magyar nyelvükön?

Ha elolvasol egy 16. századi magyar szöveget, akkor igazából teljesen meg lehet érteni, max. a nehézséget az adja, hogy akkoriban nem volt még egységes helyesírás, így nehéz kisilabizálni a szavakat. Gondolj bele, az iskolában is megértetted Balassi verseit, amikor tanultátok! (Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél? stb.)

Persze nem mindent fogna fel egy hétköznapi mai ember az akkori emberek beszédjéből (de hamar belejönne szerintem, mint ahogy egy idegen nyelvet is meg tudsz tanulni beszélni és megérteni, ha folymatosan kommunikálsz azon). A nehézséget az adná, hogy egy csomó szót, kifejezést nem abban a jelentésben használtak, amiben most. Ennek oka egyrészt nyelvtörténeti (pl. utalószók, névutók, partikulák, kérdőszók stb. nem pont olyan formában voltak használva, mint ma), másrészt pedig abból adódott, hogy más életvitelük volt, így más jelentésben használtak egy csomó kifejezést. Gondolj bele, ők nem értenék azt, hogy te kattintasz az egérrel (egyből az állat egérre gondolnának), utazol a kocsival, mész a vonattal stb. Viszont az ő életükben, történelmi korszakukban is volt egy csomó ugyanilyen dolog, amit már mi nem ismerünk!

Aztán, a mai magyarban más idegen szavak is hatnak, mint akkor. Most elsősorban az angol, akkor inkább a német, latin stb. Egy csomó német és latin szót használhattak.

Aztán nem volt egységes köznyelv sem, és dialektusokban beszéltek (pl. ma is nehezen értesz meg egy csángó nyelvjárással beszélő embert), a mondatszerkezet is más volt, hajlamosabbak voltak sokkal hosszabban, kacifántosan fogalmazva beszélni (persze ez mai szemmel tűnik kacifántosnak - azaz mi már sok dolgot egyszerűsítve, rövidebb formában fejezünk ki).

Ha még régebbre mennél, akkor viszont már alig-alig értenél meg valamit. Pl. a Halotti beszédet nem hiszem, hogy olyan nagyon megérted, ami Árpád-kori, mert akkor még archaikusabb volt a magyar nyelv állapota.

Amúgy arra nem lehet válaszolni, hogy mi változott meg, ami miatt már nem lehet érteni egy mai embernek a régi magyar nyelvet. A nyelv története ugyanis egy folyamatos változás, nincs egy pont, ami előtt ki lehetne jelenteni, hogy még érted, azon túl viszont már nem érted :D

De azért még leírok néhány dolgot az Árpád-kori nyelvről, amit már egy mai hétköznapi ember nem igazán ért meg. Persze, csak ha kíváncsi vagy rá!

Pl. van az a XI. századi híres mondattöredék, hogy "Fehervaru rea meneh hodu utu rea". Ez az első magyar nyelven leírt mondattöredék, amit ismerünk. Mai magyar nyelven így hangzik: "Fehérvárra menő hadiútra."

Ezt azért nehéz megérteni, mert egyrészt akkoriban sokkal kevesebb hangot használtak a magyarok. Pl. nem nagyon voltak magas hangfekvésű hangok (legalábbis, annyi, mint ma), nem létezett egy csomó mássalhangzó sem (pl. c). A hangtani különbségek miatt a kiejtés is teljesen különbözött a mai nyelvtől. Ha meghallanád, hogy ejtették ki ezt a fehervaru dolgot, megijednél :D

Aztán minden egyes szó magánhangzóra végződött. Ez gyakori a finnugor nyelvekben, a finnben ma is minden szó magánhangzóra végződik :D Csak ez már a mai magyarból kikopott. Ezért nekünk furcsa ez a hodu utu rea cucc. Tehát egy szótagos szavak sem voltak, pl. szék stb. Nem tudom, hogy ejthették akkor, de kb. úgy, hogy szeku (mert é sem nagyon volt) vagy ilyesmi.

Aztán az akkori nyelvben nem léteztek ragok :D A magyar nyelv nem agglutináló volt, hanem flektáló nyelv! Vagyis nem mondtak ilyet, hogy székre, hanem névutóval fejezték ki a helyviszonyt: szeku rea. Nem azt mondták, hogy Fehérvárra, hanem Fehervaru rea. Nem azt mondták, hogy hadiúra, hanem hodu utu rea.

Csak később ezek a névutók hozzáolvadtak a szótőhöz, és ragokká váltak. De ma is őrzi ám ennek az emlékét a magyar nyelv! Ugyanis csak a magyar nyelvben van egy olyan jelenség, hogy egy ragnak is mondatértéke lehet.

Pl. megkérdezik, hogy hová ülsz le? Te pedig rámutatsz egy székre, és azt mondod: "Rá." És ennyi a mondat. Ebből is látszik, hogy régen a "rá" önálló szó volt (reá).

Volt már említve a nyelvjárás, de én kiemelném, mert szerintem az ország egyes pontjain a TV, a rádió előtt teljesen másképpen beszéltek.

Egyrészt a kiejtés annyira sajátos volt, hogy az ország ellentétes szegletében alig, alig értették, másrészt rengeteg tájszó létezett, Lajtorja, lábtó mondjuk a létrára és máshol másképpen nevezték.

A hit óra, az hét óra és elárulom neked, hogy kaptam útbaigazítást, amit magam sem értettem: "ára iginyes a délőn", valahogy így hangzott és leírva már jobban megfejthető, de amikor meghallottam, csak pislogtam, mert érthetetlen volt számomra.

Gyakorlatilag negyven, ötven éve kezdődött egy egységes pestiesített magyar nyelv elterjedni, azt beszéljük manapság.