Mennyire hitelesek, helytállóak, alkalmazottak manapság Freud, Jung, Adler, vagy akár Ferenczi Sándor elméletei?

Bizonyos értelemben mindegyik elméletet meghaladták valamely területen, illetve mindegyik fejlődésébe beleszóltak más irányzatok is.

Az dinamikus szemléletű szakemberek kiképzése során Ferenczi és Freud alap tantárgynak számít, függetlenül attól, hogy a modern analízis vagy a tárgykapcsolat-elmélet hol tart a fejlődésben. Nélkülük ugyanis a modern elméleteket megérteni igencsak problémás, nem is beszélve a terápiás gyakorlatról. Minden dinamikus irányzatban (ahol a tudattalan szóba kerül) ott van Freud és Ferenczi, köszönhetően annak, hogy az alapokat ők fektették le, az alap technikákat ők ismerték fel vagy alakították ki. Freud elmélete nélkül nehéz megérteni azokat a helyzeteket, amikor a szexualitás szóba kerül, Ferenczit többek között a korai traumával foglalkozó irodalom máig nyilvántartja.

Adler ott van a gyerekekkel foglalkozó irányokban, de ha olyan emberrel dolgozik valaki, akinél az alacsony státusz, fizetés, hatalom, kisebbségi érzések szóba kerülnek, jó ismerni a nevét. Jungot manapság kezdik újra felismerni, az álmok, hallucinációk, téveszmék nehezen érthetőek meg nélküle, de a post-jungiánus irodalomban ott vannak a pszichoszomatikus megbetegedések és a valláspszichológia is. Utóbbi a pszichés ellátás nagy vakfoltja nélküle. A művészetterápiák, szimbólumterápiák, pszichodráma és táncterápia is az ő munkáiból nőttek ki, még ha ezeket a konkrét módszereket nem is ő dolgozta ki.

Az alap elméletek lassan vagy ötven-száz évesek. Természetesen mindegyik meghaladott valamilyen szinten. De mindegyiket alkalmazzák a gyakorlatban, általában keverve, mert az ember túl összetett ahhoz, hogy egyetlen elmélettel le lehessen fedni a működését. Maximum a hangsúlyok tolódnak el, a problémák összetételétől függően.

A terápiák hatásvizsgálata szerint a dinamikus terápiák hatása tartós, és minél tovább tart egy terápia, a hatás annál tartósabb lesz. De a hatás miben léte egyelőre nem tisztázott teljesen (tudtommal), többek közt azért, mert egy dinamikus folyamatot sokkal nehezebb elemeire bontani, mint mondjuk egy kognitív terápiát, és a mérés-értékelés is bajosabb.