A Mester és Margaritának fejezetenként való rövidítése fenn van a neten?

Van aki a harmincas évek Moszkvájának kisérteties, groteszk a szó szoros értelmében "ördöngős" leírásáért tartja sokra; ki Ponczius Pilátus és Ha-Nocri történetéért tartja jelentős filozófikus alkotásnak; mások - a cím sugallatára is - a nagy író, az önéletrajzi vonásokkal is felruházott Mester és szerelme Margarita történetét vélik a középpontban állónak; ismét mások a különböző regénysíkok ötvözéséért, egymásban való tükröztetéséért lelkesednek; nem kevesen tartják politikai szatírának, de akadnak olyanok is, akik humoros műnek tekintik. Valószínű, hogy nagysága, vagy legalábbis annak egyik legfőbb aspektusa éppen villódzó sokértelműségében, poétikai polifóniájában rejlik.

Moszkvába megérkezik az ördög, Woland mágus személyében és a dolgok egyszerre különös fényben kezdenek csillogni; varázslatos dolgok történnek, ám az irizáló felszínt állandóan meg-megtöri a kemény, kegyetlen valóság elutasíthatatlan jelenléte, azé a valóságé, amely az ördög nélkül is érzékelhető lenne, ám rettenetességét, igazi valóját mégiscsak az ördögi rápillantás által nyeri el. De ugyanezen pillantás teszi láthatóvá viszonylagosságát, groteszkségét, fergeteges humorát is. Ha-Nocri (Jézus) története pedig éppen nem, vagy nemcsak a mítosz, a szentség oldaláról értelmezi, ruházza fel újabb és újabb jelentésekkel a regényt, de sok szempontból magát ezt a mítoszt teszi megkérdőjelezhetővé, az ördögi színekkel szemben sápadt-vértelenné, elvonttá, miközben - ragyogó regénytechnikai bravúr - a Jézus-történet a leginkább naturalista-verista rész a regényben.

A mű - sajátos módon - összegzője, átfogó beteljesítője kora regényírásának, annak csaknem valamennyi európai áramlatát magába ötvözi, nemegyszer későbbi fejleményeket is előlegezve: túlszárnyalja a húszas évek csodakereső regényeit; mítoszátiratait, mitológiai regényvariánsait; a filozófia, a valódi bölcselet irányába mozdítja el az esszéregény alakzatait; fantasztikus realizmusra vált, megőrizve az orosz irodalom nagy realista vonulatának erényeit, de közvetlenül is visszautal a romantika furcsán megcsavart arabeszkművészetére; egy regény regényét alkotja meg, de Gide kísérleténél sokkal valószerűbben és mégis nagyobb perspektívával.