Mi a véleményetek az alábbi gondolatról? Válaszolnátok a kérdéseimre?

Úgy gondolom, hogy az életnek nincs egy, minden emberre kivetíthető globális értelme, a létezésünknek nincs célja, maga a létezés is egy véletlen műve. Minden véges, minden a pusztulás felé halad, a pusztulás után pedig nem vár semmi, nem él tovább a lélek, nem születünk újjá, nem kerülünk a mennybe, se a pokolba. Ha ezt én így gondolom, ez tudatosul is bennem, akkor miért nem vetek véget az életemnek? Miért félek a halál utáni semmi gondolatától? Miért érzem ennek ellenére boldognak magam? Az élet apró, lényegtelen és felszínes örömei elegek számomra? Tudom, furcsa hogy ezt másoktól kérdezem, de ezekre a kérdésekre én magam sem tudom a választ. Egyátalán van értelme ezeknek a kérdéseknek és van értelme keresni rájuk a választ?