Mennyire igaz az, hogy egy (hierarchikus) államnak szüksége van egy ellenségre, a társadalmi kohézió érdekében?

Semennyire. Az ellenségre csak a diktatorikus államnak van szüksége. Ez lehet külső és belső ellenség is (vagy leginkább mindkettő).

Hierarchikus állam lehet teljesen békés is, ahogy többnyire az is (volt) mind.

Így igaz, ahogy előttem leírták.

Vessetek meg, de én a mai Mo-t is olyannak látom, ahol a kormányzó hatalom bizony erőteljes ellenségképzésben van, pedig hazánk (még) nem diktatúra, sőt nem is nyíltan diktatorikus irányba, hanem ún. autoriter (kb. tekintélyelvű) irányba tart, és az az érzésem, hogy nagy szüksége van arra, hogy a nép közé mindig bedobjanak egy-egy gumicsontot, amin rágódhat, és e rágódás közben a kohézió fennmarad.

Emlékeztetőül néhány gumicsont: csontvázazás, gyurcsányozás, magánnyugdíj pénztárazás, külföldi tőkézés, kicsi zsidózás (ballib=bolsi=urbánus=zsidó, gyertek át hozzánk a jobbiktól lécci!), brüsszelezés, rohattnagytőkések zsebébe megyamagyarember pénze, demirezitcsökkentünk neféjjetek-ezés, mérkell a szegénymagyarembertkisemmizni külföldibankoknak-ozás.

Azt gondolom tehát, hogy minden autoriter hajlamú rendszer szükségképpen populista, és a populizmushoz hozzá tartozik az aktuális ellenség megnevezése.