A szocialista időszakban a központi hatalmi bizottság mire és miért használta fel a magyar nemzeti és keresztény értékeket és milyen céllal engedték megírni és bemutatni az István a királyt?
1. Központi hatalmi bizottság nem volt , csak a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága .
2. A nemzeti és keresztény értékek különösen a 60-as évek végétől , az addig tiltott kategóriából átkerültek a tűrt kategóriába . Ez egyben egy kis fricska is volt a szovjeteknek azok túlhatalma ellen .
3. Az István a király-t a "nemzeti gőz" levezetésére használták , akárcsak a "Hofi" jelenséget . Kvázi-szabadságot érezhettek az azt nézők . Gyakran ezért emlékeznek nosztalgiával az akkori fiatalok arra az időre , mert szabadnak érezték magukat ( mégha ez nem is volt igaz) .
A szocializmusban én még sosem találtam rendes rációt, gyakorlatilag mindenben egyszer így, egyszer úgy álltak a dolgokhoz, minden folyamatosan, talán a csillagok állása miatt változott, ami egyik nap így volt a másik nap tilos volt, senki nem értheti meg,hogy az a rendszer mit miért tett.
Utolsó: Pedig ma olyan gyönyörű, igazán művészi filmeket is be lehetne mutatni, mint az álom.net, a holnap történt, és úgy általában, a Magyar filmgyártás csúcsát jelentő akármelyik Sas Tamás filmet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!