A Budapest kitöréséről szóló írásban találtam ezt a kifejezést: Feldernhelle (FHH) valakinek van információja arról mit is takarhat?
Ennyit találtam FHH panzer company , érdekes a téma tipikus mikrotörténelem, sokkal érdekesebb 10-20-50 emberek sorsáról olvasni mint azt látni 3000000 ezer halott, szívesen fogadnék ilyen típusú írásokat:
"A német és a magyar főparancsnokság a fedett Ördög-árok Horváth-kertben lévő szolgálati nyílásán át 500 fővel (amelyből 150 fő Dörner német rendőrezredes csoportja) a Szépilona kocsiszín felé indult, mélyen a szovjet vonalak mögé, hogy a kitörést onnan vezesse tovább.
A Felderrnhalle hadosztály harccsoportja azonban túl korán érkezve a kijelölt gyülekezőhelyre, az első hullámban tört ki, így helyébe a 271. német népi hadosztály harccsoportja lépett"
A Feldernhalle egy Münchenben található emlékmű/épület.
1923. november 9-én a bajor rendőrség itt került szembe az illegális menettel, amit Hitler és követői szerveztek. 4 rendőr és 16 tüntető halt bele az összetűzésbe. A nagyszámú sebesült között volt Göring is. Hitlert letartóztatták és börtönbe vetették.
Ennek emlékére nevezték el a katonai egységet...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!