A szélsőjobb szerint ki számít magyarnak?

Eléggé beszűkült látókörre vall, ha valaki szellemi szintű fogalmakat akar genetikával kiváltani.

A nemzetiségnek semmi köze nincs a génekhez. Aki magyar, az attól volt anno magyar, hogy ugyanazon uralkodó alá tartozott. A nemzetek relative zárt közösségek voltak. Minden nemzetnek saját történelme van, saját világképe, saját nyelve, kultúrája. Egy magyar ember azért magyar, mert magyarul beszél, mert a magyar ételeket szereti, mert a magyar módra gondolkodik, mert a magyar csapatnak szurkol egy olimpián, mert a magyar népzene számára a szép és természetes és pl. a szlovák népzenét tartja furcsának, idegennek, mert szomorúan gondol Mohácsra és büszke 1848-ra.

Az, hogy ki melyik nemzetiséghez tartozónak tartja magát, azt nem a születése dönti el, hanem tanult dolog. Történelmileg úgy alakult, hogy ezek a nemzetiségek nagyon nehezen járhatók át, különben nem is tudták volna megőrizni a sajátosságaikat. Európa is, a világ többi része is attól „szenved”, hogy ma nincsenek igazi nemzetek. Egy francia, egy angol, de még egy magyar is szinte ugyanúgy él. Ugyanazt nézi a TV-ben, ugyanazt eszi, ugyanúgy gondolkodik, stb… Az emberek egy jelentős része nem is találja a helyét ebben a világban, akár tudatosul ez benne, akár tiltakozna ezen kijelentésem ellen.

Minden nemzetiségnek megvannak a gyökerei. Megvan az az életmód, amit örökölt, az a környezet ahol él, és az a történelem, ami alakította a világképét. Egy magyar és egy cigány között pl. világnézeti eltérések vannak, és ennek bizony megvannak a maga történelmi okai is. Egy cigány kisebbségnek fogja tekinteni magát, hiszen nem Cigányországban él, hanem Magyarországon. Ez hatni fog a viselkedésére, a többséghez való viszonyulására, ami aztán vissza is fog hatni rá, hiszen a magyaroknak is meglesz a maguk viszonyulása a cigányokhoz.

Ha két eltérő világkép kénytelen együtt élni, ott óhatatlanul konfliktusok fognak keletkezni. Minél kevésbé ismerik egymást, annál inkább. Régen egy faluban megfért több különböző nemzetiség. Bár elfogadták, néha eltűrték egymást, de nem vették át egymás szokásait. Egy magyar máshogy ünnepelte a húsvétot, a karácsonyt, eleve más ünnepeket tartott meg, mint mondjuk egy cigány, egy román, egy szlovák vagy egy zsidó. Nincs is ezzel semmi gond.

A gond a jelenlegi szomszédainkkal, hogy olyan területen fekszenek el, ami egykor Magyarország területe volt. Emiatt félelem volt bennük, hogy egyszer ezt a területet visszaszerezzük, sőt más módon veszünk revansot. Ennek eredményeképpen születtek a történelemhamisítások, a betelepítések, az értelmetlen és szükségtelen korlátozások.

Egy szlovákiai magyar nem akar állampolgárságot. Még csak nem is feltétlenül akar határrevíziót. Amit akar, hogy ahogy ősei is magyarként éljen ott, ahol született, hogy ne kelljen félnie pusztán azért, mert ő magyar. Sokszor olyan szlovák réteggel kell együtt élnie, akiket szándékosan telepítettek oda, akiknek nincsenek az adott városban, faluban ősei, így nincs sem köteléke a helyhez, sem az ott élő emberekhez, akár szlovák, akár magyar, akár cigány. És ez a gond. Ezért hangzanak el néha erősebb kifejezések is. Bár azért a klasszikus szélsőjobb ilyen kijelentéseket nem tesz, mert pontosan tudja mit miért mond. Inkább azok adják a szájukba ezeket a kijelentéseket, akik nem értik az egész miértjét. Illetve biztos vannak divatnácik, stb…

Igen, egy Jobbik be fog szólni egy Ficonak, ha a magyarság érdeke megkívánja. Igen, fel fog lépni a cigányság egy rétegének megnyilvánulásai ellen, ha a magyarok érdeke úgy kívánja. De hidd el, soha nem fogja a Magyarországon élő szláv, sváb, román kisebbség ellen fellépni, mert ők együtt tudnak élni velünk. Igen, különböző a kultúrájuk, a szokásaik, itt-ott még a nyelvük is, de nincs velük baj. Pedig elég sok ilyen kisebbségi csoport él ám itt. Mégsem került egyik sem a hírekbe. (Talán egyszer volt arra példa, hogy egy magyarországi szlovák helységnévtáblát lefújtak a dunaszerdahelyi focibalhé után, de kb. ennyi volt. Gondolom divatnáci fiatalok csinálták, vagy ha az értelmesebbje, akkor demonstratív jelleggel, hogy „Itt is élnek ám kisebbségek, azt mégsem úgy viszonyulunk hozzájuk, mint mi hozzánk. Tessék már észrevenni.”. Hány olyan hír volt az elmúlt 10-20-50 év alatt, hogy egy magyart megvertek Szlovákiában, mert magyarul szólalt meg? És hány olyan hír volt, hogy megvertek valakit Magyarországon, mert németül, szlovákul, románul beszélt?

Tehát teljesen mindegy, hogy valakinek szlovák, magyar, cigány, török, olasz ősei voltak, vagy milyen a genetikai állománya. Az számít, hogy ma hova tartozónak érzi magát, mivel azonosul. (Érdemes ízlelgetni ezt az „azonosul” szót.)

> Hogy a szomszédos országoknak a "magyar" területei "előzőleg" magyarok voltak, az OK, de az előzőleg előtt voltak még hossssszú évszázadok

A különbség abban van, hogy élnek-e még ott azok, akik az „előzőek” örökösének tartják magukat. Igen, voltak itt más népek is, de ők már nincsenek. Asszimilálódtak, elvándoroltak. Akár tisztességes küzdelemben szereztük azt a területet, akár nem. A szlovákokkal is így van. Akár tisztességes, akár tisztességtelen módon jutottak Felvidékhez, attól még ott magyarok élnek, és magyarok akarnak maradni. Persze, hogy ellenáll a magyarság az erőszakos asszimilációnak. Már hogy a fenébe ne állnak ellent.

> mert az állataik, főképp a ló a sztyppére született, nem a Kárpátok láncaira

De azért maradt meg, mert itt is működik. Kultúrák jönnek-mennek. Amit nem kell továbbvinni, azt nem viszik tovább. Amit tovább lehet vinni, azt továbbviszik. Rengeteg dolgot vettünk át más nemzetektől, és rengeteg dolgot vett át más nemzet tőlünk. Ez így jó. De mindig volt egy szűrő. Ami nem ide tartozott, azt nem engedtük be. Ehhez képest ma mindent átveszünk, gyakorlatilag mindenféle kritika nélkül.

> Ezeket a történelmi vitákat be kellene fejezni,

Ez nem történelmi vita. A ma, jelenleg is ott élő emberekről szól.

> mindenki élne békével európai állampolgárként

Európa nem nemzet. Nincsenek közös gyökerei. Ezért nem is működik megfelelően ilyen formában. Kicsit olyan, mint a tejfölös lekváros spenót. Lehet, hogy sok tápanyag van benne, de valahogy nem az igazi.

Az a baj a multikulturális szemlélettel, hogy inkább multikulturálatlan. Nézzünk egy egyszerű, teljesen hétköznapi, profán dolgot: gasztronómia. A nagy multikulti hatására egy csomó nemzeti eledel lett nemzetközi. Döner, pizza, stb… De ezzel együtt úgy az európai városi életben meg egy csomó étel elveszett. Mi még jól állunk, bár itt is egyre inkább egyenkultúra alakul ki. Persze bizonyos ételek ki is emelődnek így egy-egy kultúránál, vagy éppen keveredve egészen új dolgot hoznak létre. (Pl. magyaros pizza) Néhány étel pont a hasonlóság miatt emelődik ki (kenyérlángos). De összességében inkább kopik ez a kultúra, amellett, hogy színesedik.

A karácsony, a húsvét is elveszíti az egyedi jellegét. Rengeteg népszokás volt, ami mára halott. Egy egyenkultúrás „vegyél ajándékot, egyél sokat, nézd a tévét” jellegű masszává válik. Persze hogy az embereknek nincs egyedi világképük, életcéljuk.

Nem véletlen, hogy még a nagy-nagy Európa szellemében is fontosnak tartják sokan – nem csak jobboldalon – a nemzeti értékek megőrzését, továbbvitelét.

A történelem arra van, hogy az ember ismerje a gyökereit, hogy lássa honnan jött, így azt is, hova kellene tartania. Látni kellene, mi működött és mi nem. Persze haladni kell a korral, de a régiektől átvéve azt, amit kell, megérteni azt, miért úgy csináltak dolgokat ahogy. A történelemből származó problémákat meg kell oldani és nem elásni őket, mert előbb-utóbb úgyis előkerülnek újra. Ehhez kell higgadtság, objektivitás, kooperáció, kompromisszum, de nem azon az áron, hogy az ember feladja a saját álláspontját.

Ha elfelejtjük a történelmet, nem tanulunk a régiektől, akkor kb. az lesz, ami ma van. Feel the Sunshine, carpe diem. Az élmények és anyagi javak hajszolása. Állandó éhség az egyszerű örömökre, az adrenalinra. Mindez érthető, nem is itt a gond. A gond, hogy nem működik. A legtöbb ember csak elveszettnek, céltalannak, határozatlannak, boldogtalannak, üresnek, reménytelennek érzi magát ebben a nagy „szabadságban”.

"mindenki élne békével európai állampolgárként "

"Európa nem nemzet"

Nem is azt írta a válaszoló, hogy nemzet, félreértetted, hanem szerintem arra akart utalni, hogy a nemzeti problémákon felül kellene emelkedni, és ha nem is mindenben közösködni kell, de a közöset kellene keresni, nem a különbséget.

#7: Meglehet. :-) Majd úgyis reflektál rá akkor.

Lehet, hogy ez a része a válaszomnak kicsit provokatív volt, afféle kísérlet a szögnek az ő zsákjából való kiugrasztásának. :-) Az biztos, hogy nagyon sokan álmodtak valami olyat, hogy az EU-ba belépve eltűnnek a határok, hogy az országok egyesülnek valami USA-hoz hasonló valamibe. De ez itt nem megy. Az EU-t nem a közös kultúra, a közös gyökerek, vagy a közös világkép fogja össze, hanem elsősorban egy mesterségesen kreált gazdasági szövetség. Nem szünteti meg és nem veszi át a nemzetek szerepét, nem írja felül, nem oldja meg a nemzetek történelméből fakadó problémákat.

A közös keresése fontos dolog. De ugyanilyen fontos annak a tudatosítása, hogy mi különböztet meg minket. A közös dolgok kevésbé feltűnőek. Pl. mi sem eszünk embert, meg a szlovákok sem. Pont ez a kérdés nem is merül fel. A különbségek viszont annál fontosabbak tudnak lenni bármilyen együttélésben, akár nemzetekről, akár emberekről van szó. Az ilyen jellegű problémák megoldásánál jó szemlélet, hogy keressük a közöst, de nem azon az áron, hogy elveszítsük azt, ami megkülönböztet, ezáltal értékessé tesz minket.

Kányádi Sándor fogalmazott meg egy nekem nagyon szimpatikus dolgot: A magyar Isten kiválasztott népe. Isten arra választott ki minket, hogy a kultúránkat továbbéltetve emeljük a többi nemzet kultúráját. Ugyanúgy, ahogy a román, a szlovák is Isten kiválasztott népe, hogy ők is ezt tegyék.

Nem adhatjuk fel azt, amit csak mi tudunk továbbvinni, amit senki más nem visz tovább helyettünk. Persze tiszteletben kell tartani más nemzetek, emberek ilyen irányú igényét, szándékát. Igen, tisztelni kell azt a szlovák, román embert, aki a saját kultúrájához ragaszkodik, és azt örökíti tovább. Ez lenne a helyes.

De a politika nem mindig ésszerű, egyenes. Olyan politikai intézkedések, sugallatok voltak itt mind román, mind szlovák félről, ami nem a saját kultúrájukról szólt, hanem a magyarság ellen irányult. Oké, a magyar állampolgárság téma nem volt éppen szerencsés, de végül is egyetlen – magyarországi, vagy szlovákiai – magát szlováknak tartó embert sem érintett negatívan. A szlovák politika erre viszont olyan választ adott, amire ugyanez már nem mondható el. Persze hogy ilyenkor előjönnek az indulatok, keményebb fogalmazások, leginkább azért, mert az ember nem tudja megérteni.

Érdekes módon az Ausztriában élő magyar kisebbséggel nincs gond. Fiumét sem sírjuk vissza. A probléma szerintem alapvetően nem a mi készülékünkben van.

Erdélyben beszéltem néhány ottanival. Semmi bajuk nem volt soha a románokkal, a románoknak sem volt semmi bajuk velük. Együtt éltek, ismerték egymást. Viszont a nyakukra tettek egy csomó román családot, akiket nem ismertek. Máshonnan telepítették be őket, olyan területről, ahogy csak románok éltek. Persze nem akárhova. Általában ezekből az emberekből lettek a rendőrök, közhivatalnokok. Még ha tudtak is magyarul, akkor sem szólaltak meg ezen a nyelven. Találkoztunk ilyen román rendőrrel is. Csak miután nem volt más lehetősége, akkor derült ki, hogy beszél ám magyarul is. Sok atrocitás, konfliktus forrása lett a sok ilyen és hasonló helyzet.

Az egész természetellenes helyzet, és nem a Romániában élő magyarság okozta, se nem a magyarországi magyarok. Ilyen módon szerintem érthető, hogy néhányak vannak annyira empatikusak, hogy felemeljék az igazságtalansággal szemben a szavukat. Én még a dühöt, indulatosságot is megértem, bár úgy hiszem a higgadtság megőrzése nagyon fontos ilyen helyzeteknél.

Visszakanyarodva: Hiába az EU gazdasági egysége, hiába a határok átjárhatósága, a munkavállalás szabadsága, ha a román hivatalnok, rendőr a magyarokkal szemben pusztán nemzetisége miatt szemétkedik, ha az adott helyen gyökérrel nem rendelkező román fiatalok bandákba verődve mondjuk magyarokat vernek. Szerencsére azért nem ez a jellemző, de sajnos gyakoribb, mint kellene. Az EU nem oldja meg ezeket a problémákat.