HOgyan kezdjünk el egy összehasonlító verselemzést?
Leírod, hogy a következő három vers összehasonlító elemzését végezted el: x, y és z. Aztán mindegyikről egy rövid bevezető. Ez a kisiskolás módszer.
A sznob módszer, hogy elmondod, a három igen fontos és csodálatos vers összehasonlító műelemzése fényt derít a versekben addig gyökerező rejtett jelentésekre, mely vizsgálata a posztmodern irodalomban népszerű intertextualitás tükrén keresztül szemlélve új értelmezési körrel ruházza fel a műveket.
Az érzelmi, hogy leírod, a versek összehasonlító elemzése számodra tanulságos volt, a látszólag igen távol (vagy éppen közel) álló versekben sok hasonlóságot (vagy épp ellentétet) fedeztél fel, például annak ellenére, hogy mindhárom a szerelemről szól, annak teljesen más aspektusait emelik ki, mintha nem is ugyanarról az érzelemről beszélnének.
A pofátlan kezdés pedig "Dolgozatomban x költeményt értelmeztem y aspektusában, miközben z szemléletét helyeztem előtérbe, ezzel újfajta jelentésköröket keresve a művekben. Megállapíthatom, hogy... [itt az összefoglalóból a főmondat, pl. "valójában mindhárom a szerelmet tárgyalja, azonban míg x-ben a szerelem a tárgy is, y-ban és z-ben a szerelem csak eszköz, melyen keresztül kifejthetővé válik egy sokkal összetettebb érzelem, a haza iránti sóvár vágyódás."]"
Egészen tág spektruma van a hatásos bevezető mondatoknak, de a legegyszerűbb mindig a "Dolgozatom során x, y és z verseket hasonlítottam össze. Mindhárom [hasonlóság, pl. a szerelemről szól], míg azonban x [keletkezés, szerző nemzetisége, vagy valami különbség], addig y [...] és z [...]", mindezt szép körmondatokban megfogalmazva. A bevezető a hatásos rizsa helye. De legfeljebb hat mondatban. :) Itt mondod el azt, amit később is elmondasz vagy négyszer.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!