Milyen megoldási kísérletek születtek a gazdasági világválság megoldására az egyes országokban?

Előzménye, okai [szerkesztés]

Az első világháború befejeztével, a gazdasági kimerülés, az anyagi és emberi erőforrások pusztulása, a fedezet nélküli pénzkibocsátás és a kereskedelmi kapcsolatok szétzilálódása miatt gazdasági világválság jelentkezett. Ennek következtében jelentős mértékben megnőtt az infláció és a munkanélküliség, valamint a közszükségleti cikkek hiánya. A békeszerződések ráadásul nehezítették a talpraállást, a világpiac jelentős mértékben beszűkült. A háború okozta teljes károkat Németország és szövetségeseinek kellett fizetnie (1921-ben a jóvátételt 33 milliárd amerikai dollárban állapították meg), az angolok és a franciák ebből törlesztették – volna – tartozásaikat az Egyesült Államok felé. Az USA-ban 1921-ben, míg Európa több országában a húszas évek közepe felé sikerült helyreállítani a károkat, ám a fellendülés csak rövid ideig tarthatott.

Kirobbanása [szerkesztés]

A háború után a világgazdaság vezetését az USA vette át, de nem volt tisztában a megváltozott gazdasági szerepével. A kialakult új gazdasági rendszerben az egész világ az USA rövidlejáratú kölcsöneitől függött, de ő továbbra is csak a belső piacaira koncentrált és folyamatosan változtatta a hitelpolitikáját. Végül 1928 januárjában a Federal Reserve (FRS vagy Fed, az USA jegybankrendszere) úgy értékelte, hogy a részvénypiaci árak túlságosan magasak és túlzottak a spekulációk is, így 3,2%-ról 5%-ra emelte az alapkamatot. Ennek hatására az USA-ba áramlott a tőke, erre válaszul a többi országban is felemelték az alapkamatot, ami deflációhoz vezetett. Mindezt tovább tetézte az 1929. augusztusban kezdődő gazdasági recesszió. Világszinten túltermelés alakult ki, s hatalmas mennyiségű cikk vált eladhatatlanná, ráadásul megindult az ipari forradalom harmadik hulláma is. Ezek után 1929. október 24-én, a „fekete csütörtökön” megkezdődött a részvénypiaci recesszió is, sokan innen számítják a válság kitörését. Ekkor – mindmáig tisztázatlan okokból kifolyólag – a New York-i tőzsdén eladási láz tört ki, a részvények árfolyama hihetetlen mértékben zuhanni kezdett. Az igazi mélypont október 28-án jött, ekkorra 19%-os (hozzávetőlegesen ötven milliárd USA-dollárnyi veszteség) csökkenés mutatkozott.

Bankválságok az Amerikai Egyesült Államokban [szerkesztés]

Az Federal Reserve rendszer 1913-as létrehozása után a legnagyobb amerikai bankok nem érezték felelősségüknek betölteni a végső hitelezői feladatokat, mivel ez a központi bankok feladatkörébe tartozik. Így több csődhullám söpört végig az Egyesült Államokon a válság alatt. Az első csődhullám 1930. októbertől – decemberig tartott, ami bankpánikhoz is vezetett és végső hitelező hiányában nagyon sok bank csődjét jelentette. A következő csődhullámot a restriktív költségvetési politika okozta és 1931. júniustól decemberig tartott. Végül pedig a válság mélypontján végigsöpör egy harmadik csődhullám is 1932 decemberétől 1933 márciusáig. Ekkortájt a munkanélküliség az USA-ban 2%-ról 25%-ra nőtt.

A csődhullámok következményeként egyes államokban nem maradt talpon bank, Herbert Hoover elnök drasztikus adóemelési programja pedig a bankok betétállományának csökkenéséhez, ezen keresztül pedig a pénztömeg beszűküléséhez vezetett.

Válságkezelés az Egyesült Államokban [szerkesztés]

Eleinte sem az általános (mint például az általános takarékoskodás), sem pedig a rendkívüli (például kávéval fűtötték a mozdonyokat) intézkedések nem segítettek.

New Deal [szerkesztés]

Ez a szakasz még csonk. Segíts te is a kibővítésében!

1933. március 4-én hirdette meg a hivatalába frissen beiktatott Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök új gazdasági-társadalmi irányvonalát, a New Dealt. Kemény kézzel rendbe tették a válságba került amerikai gazdaságot.

A gazdasági recesszió már Calvin Coolidge elnöksége alatt kezdetét vette, a helyzet azonban Herbert Hoover alatt fordult válságosra. Az 1932-es választásokon diadalmaskodó Roosevelt átfogó válságkezelő programot kínált a kilábalásra, a New Deal három R-je (relief, recovery, reform) a társadalom perifériájára szorultak és a válság által legsúlyosabban érintettek számára is megváltást ígért.

A politika világában mágikus számnak tekintett első 100 nap alatt az elnök gyors megoldásokat foganatosított a legsürgetőbb területeken. Négynapos bankzárlatot rendelt el, új banktörvényt vitt keresztül a kongresszuson, megtiltotta az arany kivitelét az országból. A bankok újbóli megnyitását engedélyhez kötötte, így helyreállította a bankokkal szemben megcsappant bizalmat. Az inflációs gazdaságpolitika jegyében leértékelték a dollárt.

A munkanélküliség megszüntetésére létrehozták a polgári tartalék hadtestet (CCC), a munkások táborokban laktak, ingyen étkezést, szállást, egyenruhát és napi 1 dollár zsebpénzt biztosítottak számukra. A program keretében erdőket ültettek, utakat, hidakat építettek, folyószabályozást végeztek. Megalakult a közmunkaügyi hivatal is, melynek feladata a közmunkák szervezése volt.

A mezőgazdaság fellendítése érdekében csökkentették a vetésterületet és az állatállományt, a farmereket kárpótolták és haladékot kaptak adósságaik visszafizetésére. Az iparban megteremtették a tisztességes verseny feltételeit, meghatározták a maximális munkaidőt és a minimális munkabért. Trösztellenes törvényeket fogadtak el, jelentősen megnyirbálták a vállalatok jogait és kiváltságait.

A láthatatlan kéz politikáját a cselekvő állam koncepciója váltotta fel, megkezdődött a társadalombiztosítási rendszer kiépítése, a munkások védelme állami feladat lett. A szociális intézkedések jegyében elkezdődött a munkanélküliek segélyezése, létrejött a Szövetségi Gyorssegélyező Hivatal (FERA).

Roosevelt a társadalmi támogatottság érdekében nagy gondot fordított az amerikaiak tájékoztatására is. A "kandalló előtti beszélgetéseket" egész Amerika figyelemmel kísérhette a rádióban. Szintén remek ötletnek bizonyult a "kék sas akció", amelyben a New Deal törvényeit betartók kék sassal jelölhették meg áruikat.

1935-ben a konzervatív gazdaságpolitika hívei Roosevelt ellen fordultak, a legfelsőbb bíróság a New Deal több törvényét is alkotmányellenesnek ítélte. Roosevelt ekkor a testület létszámát 9-ről 15-re emelte, s hogy, hogy nem, ekkor már elfogadták a korábban alkotmányellenesnek minősített törvényeket.

Az első New Dealt Keynes gazdaságpolitikájára alapozva 1935-36-ban egy újabb követte, amely kétmillió munkanélküli számára teremtett munkahelyet. Az intézkedések következtében az amerikai gazdaság újra felfutóban volt, nem csoda, hogy az elnök az 1936-os választásokon földcsuszamlásszerű győzelmet aratott, s az évtized végére Amerika kilábalt a válságból.

Válságelméletek [szerkesztés]

Kortárs magyarázatok:

Likviditációs elmélet: sokan a természetes megújulás hívei voltak, azt gondolták a válság büntetés a korábbi túlzott spekulációért, így nem szükséges a beavatkozás. Likvidálni kell mindent, hogy egy egészséges új gazdaság jöjjön létre.

Modern magyarázatok:

Monetarista hipotézis: (Monetarista volt Friedman, aki viszont kortárs) kidolgozói Milton Friedman és Anna J. Schwartz szerint túl gyorsan csökkent a pénzkínálat. A kirobbanás a Federal Reserve Board felelőssége (ami a világ legnagyobb aranykészleteivel rendelkezett), ahol vezetőinek szemében a végső hitelezői szerep lehetősége fel sem merült.

A háztartások fogyasztási szokásainak megváltozása: A tartós fogyasztási cikkek piacának növekedése – megjelenik az autó, mint tömegfogyasztási cikk, amit részletre (hitelre) vásárolnak meg, de a gazdasági recesszió miatt visszafogják a kiadásaikat az emberek, ami kumulatíve növelte a válság hatását.

Nemzetközi aranypénz-rendszer: (1990-es évektől a több tényezős problémák vizsgálata) A válság nemzetközi jellegének magyarázata.

New York-i részvénytőzsde eseményei [szerkesztés]

A világgazdasági válság előtt részvénypiaci buborék alakult ki a New York-i részvénytőzsdén. A New York-i részvénytőzsde részvényindexe a Dow Jones Industrial Average (DJIA) 1929. szeptember 3-án érte el csúcspontját 381 ponttal. A részvények túlértékeltségét mutatja hogy a részvények átlagos P/E mutatója 1929 szeptemberében 32.6 volt, ami magasan a történelmi átlag (ezzel együtt a racionális érték) fölött volt. A buborék kipukkanása hamarosan be is következett. Első lépésként szeptember 5.-én 2,7%-ot esett az index, 379-ről 369-re. Szeptember folyamán elég hektikusan alakultak az árfolyamok, majd októberben a bizonytalanság átcsapott zuhanásba és pánikba: október 23-án nagyon magas forgalom mellett a részvények zuhanórepülésbe kezdtek. Az index 326-ról 305 pontra esett vissza, ez 6,5%-os csökkenést jelentett. Másnap tovább 299 pontra süllyedt. Majd október 28-án, jött az u.n. “Fekete Hétfőn” amikor 12,82%-os zuhanással 260 pontra csökkent az index értéke. Másnap, október 29-én újabb közel 12%-os veszteség következett, az index 230 ponton zárta a napot. Ez két napra vetített 24%-os veszteséget jelentett. Az árak csökkenése ezzel nem fejeződött be. Az index 1930. október 8-án 200 pontig süllyedt, 1931. szeptember 29-ére pedig a Dow Jones 100 pont alá csökkent. A Dow Jones index a mélypontját 1932. július 8-án 34 hónappal az 1929. szeptemberi csúcs után 41.22 ponton érte el, ami közel 3 év alatt mintegy 90%-os csökkenést jelentett. A részvények válság előtti túlértékeltségét az is mutatja, hogy az index a 400 pontos határt majd csak 25 év múlva 1954-ben lépte át.

Érdekes aktuális folyománya a történteknek, hogy a részvény, mint kockázatos befektetési forma megtérülését hosszútávon szokták vizsgálni, és összehasonlítani más befektetési formák hozamával. Ezen összehasonlítások kezdődátumának gyakran a 1932-es mélypontot szokták választani. Egy esetleges 3 évvel korábbi kezdőpont választása esetén egészen más eredményeket kaphatunk…

Hatása Európában [szerkesztés]

Ausztria [szerkesztés]

Európán belül először Ausztriában robbant ki 1931-ben. Ennek az oka, hogy a Monarchia felbomlása után nem volt már szükség a korábbihoz hasonló méretű nagybankokra Bécsben és ezt a bécsi bankok nem ismertek fel. Az utódállamokban továbbra is fenntartották fiókhálózatukat, ami magasabb működési költségeket eredményezett. Csak a rossz ügyfelek vették igénybe szolgáltatásaikat, akik a válság során először váltak fizetésképtelenné. Egymás után mentek csődbe a bankok, amire az állam bankfúziókkal reagált, ennek eredményeként a válság kirobbanásának idejére már csak nagybankok maradtak. 1931 májusában a Creditanstalt bejelentette fizetésképtelenségét, ami világszintű megdöbbenést váltott ki (bár a bank problémái már a 1920-as években elkezdődtek). A bejelentés bankpánikhoz vezetett. Az állam kénytelen volt közbelépni és a költségvetés magára vállalta a bank konszolidációját (amibe majdnem beleroppant). 1934-re a Creditanstalt egyesült a Wiener Bankverein-nal és CA-Bankverein néven működött tovább egyetlen nagy bankként állami tulajdonban.

Az osztrák bankcsőd átterjedt a szomszédos országokra, például Németországra is.

Németország [szerkesztés]

Németország már a válság kirobbanása előtt 5 milliárd dollárnyi hitellel rendelkezett, aminek a felét, 2,5 milliárdot a jóvátétel fizetésére fordítottak. Sok történész a magas munkabérekben látja a gazdasági problémák forrását, aminek hatására folyamatosan veszített aranytartalékaiból az ország. 1931 júliusában nem sokkal a Creditanstalt bejelentése után csődbe ment a Darmstädter- und Nationalbank. A Jegybank nem tudott az aranypénzrendszer miatt segíteni a bankon, így július 13-án bankszünnapot rendelnek el. A márka konvertibilításának megszüntetése mellett a kormány fizetési moratóriumot is hirdet. Franciaország ajánl hitelt Németországnak, de ezt politikai feltételhez köti, amit a németek nem fogadnak el a „sértődöttségi politika” miatt aminek a célja a Versaillesi-békerendszer újratárgyalása. Végül az USA után Németországot sújtotta a leginkább a válság, ezért is erősödhettek meg annyira a szélsőséges pártok.

A válság leküzdésének alternatívái [szerkesztés]

A valuta leértékelése [szerkesztés]

Meglepő módon végül Anglia, aki korábban a legerősebben ragaszkodott az aranystandardhoz, tért le róla először 1931 szeptemberében. A skandináv országok rögtön követték Angliát. Az aranyalapról való letérés mellett valutájukat is leértékelték ami rendkívül kedvezően hatott a gazdaságra. Ezeknél az országoknál sokkal előbb elkezdődött a gazdasági fellendülés, nem tudott annyira elmélyülni a válság.

Az ún. aranyblokk országok (Franciaország, Belgium, Svájc, Csehszlovákia) sokkal később követték az angol példát, így helyzetük a letérésig fokozatosan romlott. Közülük elsőként Belgium tért le 1935-ben, utolsóként pedig Franciaország 1936-ban. A letérést követően náluk is megkezdődtek a pozitív hatások.

Kötött devizagazdálkodás [szerkesztés]

Németország, a közép- és kelet-európai országok hivatalosan nem tértek le az aranyalapról, de gyakorlatilag igen, mivel bevezetik a kötött devizagazdálkodást. 1933-ig szigorú restriktív politikát folytatnak.

A bankválságok hatásai [szerkesztés]

A pénzintézetekkel kapcsolatos intézkedéseket a válság során átgondolták, ennek eredményeként lett a leginkább szabályozott terület, ami napjainkban is igaz. Új banktörvények születtek és bankfelügyeleti hatóságokat hoztak létre a betéttulajdonosok védelmére. Sok országban a bankválságot csak az állam volt képes megoldani (Németország, Franciaország, Ausztria, Olaszország), így sok nagy bank került állami tulajdonba.

Hatása Magyarországon [szerkesztés]

Magyarország a válság előtt [szerkesztés]

Magyarország helyzete az 1920-as évek végére stabilizálódni látszott az I. világháború és Trianon megrázkódtatásai után. Ehhez a hátteret az időszakban jellemző világgazdasági konjuktúra teremtette meg: a magyar termékek számára kedvezőek voltak az értékesítési lehetőségek külföldön, szükségleteit is viszonylag könnyen be tudta szerezni az ország, illetve a kedvező külföldi hitelek is elősegítették a viszonylagos fellendülést. A gazdasági válság ezeket a feltételeket egy az egyben megszüntette.

Az agrárválság [szerkesztés]

Hazánk legjelentősebb gazdasági ágazata a mezőgazdaság volt, amely a korabeli kivitel 70%-át bonyolította; éppen ezért érintette igen érzékenyen a gazdaságot a külkereskedelmi cserearányromlás mellett a Magyarországon különösen nagyra nyíló agrárolló. Mivel a válság túltermelési válság volt, a világpiac összehúzódását okozta, nehéz volt értékesíteni a magyar gabonát és lisztet, amit Magyarország legfőbb külkereskedelmi partnereinek (Ausztria, Csehszlovákia, Olaszország, Németország) felerősödő protekcionizmusa csak tovább nehezített.

Ismert tény, hogy a túltermelési válság a mezőgazdaságban mindig árcsökkenést eredményez. A válság a magyarországi búzaátlagárakat 1934 elejére mélypontra süllyesztette (az 1928-as 30pengő/mázsa átlagárról 10pengő/mázsa alá), ami az egész világon példátlannak számított, csak az argentínai árszínvonal volt hasonlóan alacsony. Az alacsonyabb árak alacsonyabb bevételeket eredményeztek, ami a gépesítés és a műtrágyahasználat csökkenéséhez és ezáltal a terméseredmények romlásához vezetett.

A válság alatt a mezőgazdasági termelők rendkívüli mértékben eladósodtak. 1931-ben életbe lépett az adósvédelem, amely megakadályozta az eladósodott gazdaságok tömeges csődjét. Ezek a gazdaságok helyzetük javulása folytán 1935-36-ban megkezdhették adósságaik törlesztését. Az állam különféle módokon segítette őket: külön alapot hoztak létre a mezőgazdaság támogatására, melyből finanszírozták többek között az ún. boletta-rendszert (ártámogatás), a vasúti fuvarkedvezményeket, a termelési eszközök árának csökkenését, az értékesítési támogatásokat. A gazdavédelmi program egészen 1941-ig működött.

Ipar [szerkesztés]

Ismert tény, hogy a túltermelési válság az iparban mindig kibocsátáscsökkenést okoz, ennek megfelelően a válság alatt közel 20%-kal esett vissza az ipari termelés; a vas- és acélgyártás, a bányászat (szénbányászat kivételével), a kohóipar, a gépgyártás, valamint a faipar szenvedte el a legnagyobb termeléscsökkenést. A mindennapi, nélkülözhetetlen cikkek kibocsátása csak kisebb mértékben csökkent, a textilipar, bőripar, papíripar, vegyipar, villamossági ipar és a konzervipar pedig növelni is tudta kibocsátását.

Hitelválság [szerkesztés]

Kialakulása [szerkesztés]

1926 óta Magyarország eladósodási folyamata megkezdődött, súlyos külső egyensúlyhiány jellemezte ekkoriban a magyar gazdaságot, amit csak újabb külföldi hitelekkel volt képes kompenzálni. Így a Jegybank kénytelen felélni arany- és devizatartalékait, mindezek mellett az I. világháború után megszűnt tőkeimport tovább nehezítette hazánk helyzetét. A külföldi pénzpiacok sorra omlottak össze, 1931 májusában a bécsi Creditanstalt is, a bankpánik Magyarországra is átterjed, válságba kerül a Rothschild családdal szoros kapcsolatot ápoló Magyar Általános Hitelbank. 1931 nyarán a Jegybank megállapítja, hogy a Magyar Általános Hitelbank elvesztette alaptőkéjének nagy részét. Felmerül egy bankkonszolidációs program szükségessége, ahol esetleg más bankkal való összevonás vagy holding létrehozás révén megoldhatnák a helyzetet.

1931. július 13-án elrendelik a háromnapos bankszünnapot, ami a bankok és a tőzsde teljes bezárásával kívánta felszámolni a bankpánikot. Újboli megnyitásuk után korlátozták a betétkifizetéseket augusztus 14-ig. 1931. augusztus 16-án aranypengőrendelettel nyugtatják a betétekeseket, ami minden augusztus 15-e előtt elhelyezett betétet aranypengő alapra helyez, így megőrzik az értéküket. 1931. július 17-én áttértek a kötött devizagazdálkodásra. További intézkedésként pedig a kormány 1931. december 22-én (transzfermoratórium) hirdet, amiben beszüntették a hosszú lejáratú tartozások fizetését és létrehozták a Külföldi Hitelezők Alapja-t a Magyar Nemzeti Bankon belül. Végül csak 1937-ben került sor megállapodásra a törlesztésről a hitelezőkkel. 1932 júliusában Hitelrögzítő egyezményekben megállapodnak a rövid lejáratú tartozások fizetésének felfüggesztéséről is. 1932-ben Gömbös nemzeti munkaprogramjában is szerepel a bankkonszolidáció, de ez nem történik meg végül, mivel az állami vállalatok is törlesztésképtelenek.

A költségvetés helyzete a válság idején [szerkesztés]

1929-től újra deficites és 1930-ig nem is tudott újabb hiteleket felvenni. ezt követően hosszú lejáratú kölcsönt szeretett volna felvenni, de az egyre súlyosbodó helyzet miatt a nemzetközi pénzpiacokon nem került sor a kibocsátásra. Végül rövid lejáratú hitelhez sikerült hozzájutni, amit beruházásokra kellett volna fordítani, de ezt a költségvetés rendezésére fordították. Ezzel a kormány megsértette a genfi feltételeket és Magyarország újra Népszövetségi ellenőrzés alá került. Royall Tyler és Henry J. Bruce személyében 1938 tavaszáig fennmaradt az ellenőrzés és válságkezelési javaslatokat dolgoztak ki német minta alapján a bevételek növelésére és a kiadások csökkentésére.

A helyzet rendezése [szerkesztés]

A helyzet rendezése éredekében a kormánynak választania kellett a stabil árfolyam és a pengő leértékelése között, az utóbbit legerőteljesebben Popovics Sándor a MNB elnöke ellenezte. Ennek oka főleg az inflációtól való félelem volt, ami a hiperinfláció óta még mindig erősen élt a korabeli emberekben. A deflációs politika végül elhúzódó válságot eredményezett egészen 1938-ig, amikor a megváltozott pénzügyi politikát követően, megkezdődött a növekedés. Ez a stabil árfolyam, ami túlértékelt valutát eredményezett, az exportra rendkívül rossz hatással volt.

A válság utáni világ [szerkesztés]

Az ipari forradalom harmadik hulláma, mely az USA-ban indult, elősegítette a válság utáni fejlődést. Beindult a kőolaj és az elektromos áram szolgáltatása, a gépkocsigyártás ipari húzóágazattá vált: autópályák, hidak, alagutak, benzinkutak és javítóműhelyek, autós vendéglátó-egységek épültek szerte a világban. Megindult az első (London-Párizs) légijárat is. A hírközlést segítette a rádiózás elterjedése. A háztartásokban megjelennek az elektromos háztartási gépek, s az első műanyag, a bakelit.

Lásd még [szerkesztés]

* 2008–2009-es gazdasági világválság

Irodalom [szerkesztés]

* Magyarország gazdaságtörténete a honfoglalástól a 20. század közepéig (Honvári János szerk., Aula Kiadó, 2001, Bp.)

* A magyarországi pénzintézetek rövid története (1836-1947) (Tomka Béla, Gondolat, 1996, Bp.)