Tud mondani nekem valaki egy-két nagyon szép verset?

http://www.youtube.com/watch?v=bd9aLfSXi0Q

A képek néha giccsesek, de a vers kedvencem lett mostanában.

Én József Attila Óda c. versét szeretem nagyon. Hosszú, és lehet brillírozni vele, hogy hogyan tudod előadni. És Ady Endre Az Élet Vőlegényei. Ez itt egy teljesen rendhagyó verselemzés (nem hosszú, kinyithatod)Az Élet Vőlegényeiről. És szokatlan is, mert nem volt az iskolában, arathatnál vele.. [link]

És még nagyon szeretem Faludi Györgytől az "óda a magyar nyelvhez. " Bár állítólag rendelésre írta, ésszel, nem szívvel, de szerintem a szive is benne volt, gyönyörű. Bár lehet, hogy nem olyan hatásosan lehet előadni. A napokban láttam és hallottam a TV-ben Petőfitől, Szabó Sándor szavalta, ledöbbentően csodálatosan: "Megölte valaki magát, az hozta ezt a rossz időt... a refrén pedig: Hol a boldogság mostanábasn, barátságos, meleg szobában. És még Petőfitől elmondanám a Jancsi búcsúja Iluskától-t úgy értem a János Vitézből. És nem tudom versnek számít -e az Ember Tragédiája, de annak a befejező jelenetét úgy el tudnám mondani. Hát.. ennyi jutott eszembe most, nem vagyok irodalom tanár, csak hobbi szerűen...

Látom az Előző is József Attila Óda c. versét javasolta. Nekem a kedvencem. pláne ez a rész:

Szeretlek, mint anyját a gyermek,

mint mélyüket a hallgatag vermek,

szeretlek, mint a fényt a termek,

mint lángot a lélek, test a nyugalmat!

Szeretlek, mint élni szeretnek

halandók, amíg meg nem halnak.

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,

őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.

Elmémbe, mint a fémbe a savak,

ösztöneimmel belemartalak,

te kedves, szép alak,

lényed ott minden lényeget kitölt.

Osztozom Kinga véleményében. De még én kiemelném: Szeretlek, mint élni szeretnek halandók,

Amíg meg nem halnak. (mert átéltem, hogy hogy ragaszkodnak az élethez az utolsó pillanatig)

És az is szép: "ki szóra bírtad egyaránt a szív legmélyebb üregeiben cseleit szövő fondor magányt, s a mindenséget" (értitek? A szív legmélyebb üregeiben cseleit szövő fondor magányt)

Visz a vonat, megyek utánad,

talán ma még meg is talállak,

talán kihűl e lángoló arc,

talán csendesen meg is szólalsz:

Csobog a langyos víz, fürödj meg!

Ime a kendő, törülközz meg!

Sül a hús, enyhítse étvágyad!

Ahol én fekszem, az az ágyad.

De jóó. Remélem, a kérdező is dijazza, hogy ilyen jól elverselgetünk. Nekem van még egy kedvencem, Balassitól az "Idővel paloták". Pedig Balassi inkább a szerelmes műfajban volt óriási, ez pedig filozófikus tartalmú.

Idővel paloták, házak, erős várak,városok elromolnak.... királyi méltóság tisztesség, nagy jószág, idővel mind elvesznek, ....meglágyul keménység megszűnik irigység, jóra fordul gyűlölség.... Istentűl mindenben adatott idővel változás, bizonyos vég,

és akkor itt hozzáteszi az őrá jellemzőt:

csak én szerelmemnek mint pokol tüzének nincs vége mert égten ég... - jelenleg éppen Júlia iránt.

Nagyon szeretem ezt a szép képek miatt, meg az értelme miatt is. Nem tudom, hogy elszavalva hogyan hatna.

Igen, végül is az Óda nagyon hatásos lehetne.

Én meg egy Ady Endre versen tudok jól zokogni, amit akkor írt, mikor Párizsból haza kellett jönnie, pedig semmi kedve nem volt hozzá. Én is voltam már úgy, hogy nem akartam hazajönni, és amiatt sírtam én is. "Holnapra én már messze futok, s bomlottan sírok valahol..." A Címe magyarra fordítva Keleti Pályaudvart jelent, de franciául van és nem tudom.