Miért kellett Odüsszeusznak 10 évig bolyongania a tengeren? Büntetés volt-e ez, vagy személyiségének fejlődését, megtisztulását volt hivatott elősegíteni?

Odüsszeusz és Mózes közt a legtávolabbról sem vonható párhuzam. Nem megtisztulás és nem is büntetésről van itt szó, egyszerűen Odüsszeusz megsértette Poszeidón istent, mivel nem ismerte el, hogy Trója bevételét Poszeidónnak köszönhetik. Az antik gondolkozás ősszimbóluma a mérték: az antikvitás embere számára mindennek meg van a maga testszerű mértéke, mellyel a kozmikus egészbe illeszkedik - mert ha mértéktelen, ha elfelejti ezt a mértéket, akkor képtelen lesz a világegyetem szép, pontos arányaihoz illeszkedni, és bolyongania kell. Ez a hübrisz, ami kiváltotta Poszeidón haragját. Odüsszeusz azonban leleményes is volt, ezért Athéné istennő kegyeltje. Miután visszatért az emberi mértékhez, végre hazajuthatott. Nagy hibát követünk el, hogyha a saját fogalmainkat akarjuk ráhúzni az antikvitás dolgaira, mert éppen e miatt nem tudunk találkozni egy, a miénktől gyökeresen eltérő, és érdekes gondolkozással. A görög hősök nem azért hősök, mert meghaladják az embert, hanem azért, mert tökéletesen megtestesítik azt: sírnak, szeretkeznek, nevetnek... A mi értékrendünk szerint van valami a világegyetem mögött, valami megfoghatatlan elv - Isten -, melynek ha valaki nem engedelmeskedik, vét ellene. A görögöknél (Homérosznál) semmi ilyesmi nincs: egyes istenek kedvelik Odüsszeuszt, másuk haragszanak rá. Az antik ember világa annyira emberi léptékű, hogy még az isteneik is olyan emberiek, amennyire csak lehetnek. Ebben a mediterrán égövben gyökerező civilizációban nem volt Artúr király és Merlin, nem volt Faust vagy Hamlet. Szó sincs "megtisztulásról" vagy "személyiség fejlődésről". Értsük meg, hogy az antik kultúra az itt és most jelen lévő érzékekhez szól, soha nem mereng a jövőn vagy a múlton: itt nincsenek embert meghaladó eszmék, csak az érzékek számára érthető mértékek, testek és formák.