Mit jelent a "de szénát nem" a magyar rendek Mária Teréziának intézett hűségnyilatkozatában?

Az istállózó lótartáshoz régtől kapcsolódó takarmánynövény a zab (lat. Avena sativa). Termesztése a német síkságon a vaskorban kezdődött. A magyarság bizonnyal csak a Kárpát-medencében, szlávok révén ismerte meg. Abrak és zab szavunk középkori szláv kölcsönszó. Azonban a köznép extenzíven, legelőn tartott lóállománya nem sok zabot fogyasztott a századok folyamán. Feudális birtokosok lóállományának takarmányozását szolgálta a zabadó. Ez a 15. századtól adatolható jobbágyszolgáltatás különösen a 17-18. századi Erdélyben vált rendszeres ajándékká, terményadóvá, amit Márton napján vagy karácsonykor kellett leróni. Jobbágyháztartásonként, telkenként kellett 1 köböl vagy akó zabot bevinni az uraságnak az ünnep alkalmából. Erdélyben akózab, karácsony zabja, Ung, Bereg térségében kemencezab, atyus-zab volt az adónem neve. A zab és az abrak minden neme felértékelődött a háborúk idején. Erre vall a magyar rendeknek az 1741. évi országgyűlésen tanúsított magatartása is: életüket és vérüket ajánlották fel Mária Terézia trónjának védelmében, s mindjárt hozzátették, „de zabot nem adunk”. Nyugat-Európában a búza és a zab ára századokon át korrelációt mutatott (3: 2 arányban). Éhínség idején a búza, háború idején a zab ára emelkedett jobban (Braudel, F. 1985: 109-110).

[link]