Valószínűleg a Szent jobb nem Szent István királyé?
# 12 # 14
IDÉZLEK: "Szent István létezése sincs alátámasztva bizonyítékokkal. Arról, meg hogy egy összerothadt kar kié még annyi fogalmunk sincs."
MÁR HIGYNE LENNE.
Számos korabeli nyugati, német, francia, továbbá bizánci források szólnak Szent Istvánról.
A német-római császár, a bizánci császár diplomáciai kapcsolatban álltak Istvánnal. A német-római császár István feleségének, Gizellanak közeli rokona volt. Ezekről vannak korabeli írásos források.
A Szentföldre tartó nyugati zarándokok is beszámoltak róla.
A Cluny apát, Európa legnagyobb kolistorának feje levelezett Szent Istvánnal.
Nincs elő történész, aki kétségbe vonná Szent István létezését.
# 22
Nincs olyan történész, azaz tudományos szakember, aki a történeti források tükrében kétségbe vonná Szent István letezését.
Az sem igaz, hogy csak a halála után 60 évvel említik az első írásos források.
Hiszen például a Magyarországon is járt Adalbert-tanítvány, Querfurti Brúnó 1004-ben keletkezett, azaz kortárs írása szintén említi Szent Istvánt.
23
Hogyne lenne. Minden épeszű történész azt állítja, hogy nem bizonyított a létezése. A soviniszta náci kamu történészek àllítjàk biztosra de szerintük a csodaszarvas is létezett.
25
Alá is, fölé is, ahová szeretnéd :)
#26.
Akkor had lássuk, ne titkold előlünk eme tudást!
# 24
IDÉZLEK: "Hogyne lenne. Minden épeszű történész azt állítja, hogy nem bizonyított a létezése. A soviniszta náci kamu történészek àllítjàk biztosra de szerintük a csodaszarvas is létezett."
KIS HAZUDÓS VAGY! 😀
Hiszen egy történészt sem tudnál megnevezni, aki kétségbe vonná Szent István létezését!
Mert nincs ilyen történész.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!