Mért nem harcoltak a végsőkig?

Talán Kossuthon kívül sem Rákóczi sem Horthy nem vitte háborúba az országot.

A kérdésed egyébként tudománytalan, ahogyan a megfogalmazás is.

Mit jelent az, hogy a "kiírtásig" harcolni? Ami egyébként rövid i.

Rákóczinál a társadalom még feudális volt. Szerintem az Ő kora nem is tárgyalható itt. Ő egyébként külföldön tárgyalt, amikor Károlyi "elárulja", és személy szerint kegyelmet kapott, ahogy a kurucok többsége is.

Kossuthról én meg nem tudok jót mondani. Olyan emberek kattantak be miatta mint Széchenyi és vörösmarty. Görgei pedig az egyik leg kiemelkedőbb magyar hadvezérek egyikeként szintín miatta, talán máig feketebárány, áruló.

Holott Görgei belátta, hogy értelmetlen a további véráldozat. Ugyanis a terv az volt, hogy Arad-Nagyvárad-Temesvár térségében vonják össze a megmaradt erőket, egy utolsó nagy ütközetre, de Haynau rajtaütött. Így tulajdonképpen az osztrák császári haderő verte meg a magyart. Az orosz intervenciós haderőnél egy politikai kapituláció volt, azt kifejezve, hogy ne a Habsburgoknál tegyék le a fehyvert.

A "végsőkig harcolni" nem dicsőség, hanem hamis mítosz. A "legtöbbet kihozni", az teljesen más.

1. II. Rákóczi Ferenc a kor egyik zseniális politikusa, az erdélyi Rendek (főurak) szűklátókörűsége és kapzsisága miatt nem tudja megszervezni az akkori legmodernebb államiságot. Bár az angol királynőtől az orosz cárig mindenkivel tárgyal, a szokásos nagyhatalmi játszmák vesztese lesz. Az egy hatalmas tévedés, hogy a dolgok a csatamezőn dőltek el. Azok bizony főúri szobák tárgyalóasztalainál jutottak zsákutcába. Ha itt valami mondható, az az, hogy Rákóczi messze megelőzte korát. Amelynek nem kellett a modern államiság.

2. Kossuth Lajos kiváló volt szónoknak, újságírónak, pocsék volt államférfinak. Ez egy teljesen szokványos jelenség. De a realitás az, hogy egy szétzilált magyar államiság hadserege egy európai nagyhatalommal, a Habsburgokkal még csak el érhet valamit, ám a másik főhatalommal a cári csapatokkal együtt ez már fél Európának is sok lenne. Görgei nagysága, méltósága kizárólag tiszteletet, főhajtást érdemel.

3. Horthy Miklós, a kisstílű, önmaga kikiáltotta kormányzó túlságosan bugyuta és erőtlen volt feladata nagyságához képest. A háborúba vitel még nála sem áll, de kétségtelen, hogy ostobasága eredményezte az ország megsemmisülését, bár a következmények megbeszéléséhet még szóba sem álltak vele. Az eldőlt sokkal korábban Teheránban.

Az "elhúzta a csíkot" a tipikus primitív megfogalmazás, ezen eseményekre Kossuth esetén az "elmenekült", Rákóczi és Horthy esetén a "nagyhatalmak deportálták" kifejezés áll a legközelebb a valósághoz. A felelősséget hagyjuk, erről akkor és ott lehet beszélni, amikor és ahol egyáltalán tudják, ez mit is jelent.

Horthy egyértelműen belevitte az országot a világháborúba.

A magyar vezetés csápolva önként erősködött a németeknél hogy szeretnének részt venni a Barbarossa hadműveletben.

Eredetileg a németek NEM TARTOTTAK IGÉNYT a magyarok részvételére.

Eléggé leegyszerűsített, sarkított, ezért kiforgatott állítások hangoznak el a kérdésben, gyakorlatilag minden betűbe bele lehetne kötni mindhárom politikussal kapcsolatban, akiket felsoroltál.

Én most csak arra reagálnék, hogy "háborúba vitték az országot", ez ugyanis egyik politikussal kapcsolatban sem állja meg a helyét ilyen célzottan.

Horthy esetén a rendszere egyik ki nem mondott, de nagyon is fontos legitimációja volt a revízió, ami annyira nagy társadalmi elvárás volt, hogy gyakorlatilag bármilyen politikus ült volna vezető pozícióban, ha jött volna egy nemzetközi alkalom, és ezt a politikus nem használta volna ki a revíziós törekvésekre, akkor az a hatalma végét jelentette volna, de az egész politikai rendszer összeomlott volna akár. Ez azzal járt, hogy abban az időben a magyar vezető politikusok nagyon erős kényszerpályán mozogtak, amit csak tetézett a németektől való gazdasági függés, illetve a német katonai potenciál a szomszédságunkban... Onnantól kezdve, hogy a németek tálcán kínálták fel a bécsi döntéseket számunkra, a magyar politikusokat egyfelől a német dominancia szorongatta, másfelől a magyar társadalom revíziós elvárása. Ez pedig nagyon szűkre szabta akkoriban egy magyar vezető politikus mozgásterét (és ez a szorongatottság érzés vezette öngyilkosságba alapvetően Teleki miniszterelnököt). A másik megjegyzésem ehhez, hogy igaz, hogy az akkori magyar politikát Horthy neve fémjelzi, de a mindennapi ügyeket a magyar kormányok vitték, már csak ezért sem állja meg a helyét a "háborúba vitte az országot" dolog.

Kossuth Lajossal kapcsolatban sem állja meg a "háborúba vitte az országot" mondat, mert habár az igaz, hogy az áprilisi törvények kialakításában, elfogadtatásában, azaz a magyar polgári átalakulásban oroszlánrésze volt, viszont ezek papíron törvényesen mentek végbe (az 1848 forradalmi hullámán lovagolva vitte ezeket végbe a magyar politikai elit, ill. az első felelős magyar kormány, a Habsburg államvezetés pedig pont e forradalom miatt volt kénytelen engedni). A fegyveres konfliktus kirobbanása azért tört ki, mert a Habsburgok, amint erre lehetőségük nyílt, katonai eszközöket alkalmazva akarták visszaforgatni az idő kerekét, vagyis a saját maguk által törvényesített magyar átalakulást akarták megsemmisíteni fegyveresen. Erre a felelős magyar kormány (amit nem Kossuth vezetett, habár minisztere volt) csak úgy válaszolhatott, hogy felvette a kesztyűt. De mindenféleképpen fontos azt látni, hogy ebben a konfliktusban a magyar volt a defenzív fél, a Habsburgok támadták az országot, az ország pedig védte azt a törvényes rendet, amit a Habsburgok szentesítettek!

Viszont 1849-ben amikor átadta a főhatalmat Görgeynek és elhagyta az országot, de úgy alapvetően Kossuth politikai működése a szabadságharc alatt nekem sem tetszik. Viszont amivel megvádoltad, olyan formában, ahogy leírtad, nincs igazad.

Alapvetően II. Rákóczi Ferenccel voltál a legigazságtalanabb, mert ismerni kell ahhoz az akkori magyar körülményeket, hogy értse az ember, miért tört ki 1703-ban a kuruc szabadságharc. A török kiűzése után a Habsburgok igazából katonailag megszállták az országot. A háborúk során kivéreztetett, elpusztult ország lakosságának kellett ellátni, etetni, szállásolni a Habsburg katonákat, akik emellett még erőszakoskodtak, raboltak, fosztogattak. Ez a parasztságra óriási terhet rótt, ráadásul még erőszakosan toborozták is őket a Habsburg seregre, mert közben kitört Nyugat-Európában a spanyol örökösödési háború, és vitték őket golyófogónak... Emellett az országban nem volt semmilyen törvényes rend, nem lehetett bíróságokhoz fordulni, nem lehetett jogorvoslatot találni a német elnyomással szemben, mert egyszerűen senki nem vette figyelembe, a megszálló katonák kb. röhögtek ezeken. Rákóczi Ferenc aki akkor az egyik vármegye főispánja volt, pl. rendszeresen jelentette a nemeseket ért atrocitásokat (sok nemesi kúriát kifosztottak, leraboltak, köztük a Rákóczi-családét is), és senki nem foglalkozott ezekkel. És akkor még ott volt az erőszakos rekatolizáció is, ami külön sértette az akkor még jelentős protestáns aránnyal rendelkező nemesi réteget. Tapintható volt a feszültség az országban, csak egy szikra kellett, hogy kirobbanjon. Amikor a Hegyaljai felkelés kitört, akkor Rákóczit koholt vádak alapján elfogták és Bécsbe vitték (ami eljárás már önmagában törvénytelen volt), ahonnan viszont megszökött, és igaz, hogy Lengyelországban Bercsényivel szervezni kezdett egy francia-lengyel támogatással kirobbantandó mozgalmat, de ezt sokáig úgy képzelték el, hogy francia pénzből lengyel és kozák zsoldosokat fogadnak, mert Rákóczi a magyar lakosságot alkalmatlannak tartotta egy fegyveres harcra. Viszont 1703-ban sem a francia, sem a lengyel fél nem mutatott hajlandóságot arra, hogy egy ilyen mozgalmat támogasson. Ebben a helyzetben kereste meg a magyar "ellenállás" Rákóczit és hívta be az országba, hogy álljon a kurucok élére. Ilyen értelemben nem ő robbantotta ki a harcokat, hanem az magától parázslott a felszín alatt (egy ízben ki is tört Hegyalján), Rákóczit a vezetőjüknek hívták be.

Az viszont, hogy a szabadságharc alatt nem sikerült összeegyeztetni a parasztság és a nemesség érdekeit, nem Rákóczi hibája, mint ahogy az sem, hogy a kurucok valóban alkalmatlanok voltak eredményes harcokra a Habsburgokkal szemben. De pont Rákóczi volt az, aki mindent megtett a siker érdekében, a kül-és belpolitikában is, nélküle olyan eredmények, amiket még így is elértek, nem születtek volna meg.

A magyar gondolatmenet mindig is a "velünk jól kicsesztek, ideje revansot venni" mentén szeret haladni.

Köszönöm #4 visszafogott és bölcs válaszát. Hozzátenném, a magyar helyzetet mindig negatív irányba befolyásolta néhány sötétlelkű és sötétagyú hiénatermészetű politikus (főúr).

Rákóczi érhetett volna el eredményeket, ha ideje jó részét nem ezen főurak ármánykodása és haszonlesése semlegesítésére kellett volna fordítania. Egyik ilyen központi kérdés volt, hogy Erdély soha nem akart a magyar koronához tartozni. Már I. István korában se. Most (ma) is egy elmebeteg miniszterelnök szeretné mindössze.

Kossuth, bár ne nem volt Rákóczi formátum, ő se nélkülözte a belső ármánykodást, itt is jelentős probléma volt, hogy Erdély külön kívánt maradni.

Horthy régivágású gondolatmenete nem volt alkalmas egy revíziót igénylő ország irányítására. Ha már a háborúba vitelt akarjuk emlegetni, Szombathelyi neve nem maradhat ki, neki a magyar hadsereg tönkretételében is jelentős szerepe volt.

#4 vagyok, az, hogy egyes főurak "ármánykodtak", ebbe szerintem ne menjünk bele, mert ez is hasonló leegyszerűsítés, mint amit a kérdező tesz, másrészt a Rákóczi-szabadságharc sikere vagy bukása nem ezen múlt. Még annyit az ármánykodásról, hogy minden korszak minden háborújában az emberek alapvetően a saját egzisztenciális boldogulásukat keresik, vagyis ha egy adott ember tevékenysége mögött keresed a motivációkat, akkor ezt is figyelembe kell venni, hogy mindenki minden helyzetet arra használ fel elsősorban, hogy a saját pecsenyéjét süsse. Ezeken azért nem kell fennakadni, mert felesleges konteókhoz és összeesküvéselméletekhez vezet. Egyébként egy államférfi vagy hadvezér stb. nagyságát az mutatja, amikor képes az egyéni ambícióin felülemelkedni és a közösségét, nemzetét előbbre valónak tartja mint a saját, egyéni dolgait. Ez nagyon ritka, de éppen II. Rákóczi Ferenc a példa rá, aki a saját családjának vagyonát feláldozta a szabadságharcra gondolkodás nélkül, illetve nem egyszer ajánlotta fel neki a Habsburg-kormányzat, hogy egy másik országban jelentős birtokokat kap, hercegként ülhet egy német-római tartomány felett, ha békét köt, ezeket soha nem fogadta el. Ehelyett száműzetésbe vonult, minden birtokáról, rangjáról, nemzetközi helyzetéről lemondott, úgy, hogy még a gyerekeit is Bécsben hagyta, akiket így a Habsburg-kormányzat nevelt fel (a szabadságharc miatt nem volt módja a Bécsben maradt családját elhozni, és mivel nem volt hajlandó Béccsel megalkudni, így le kellett mondania a gyerekeiről).

Ilyen áldozatokat megalkuvás nélkül ritkán hoz meg egy ember a nemzetéért, ezért is írtam az előző válaszomban, hogy a kérdező Rákóczival volt a legigazságtalanabb.

Erdélyről annyit, hogy a korabeli európai politikai színtéren az egyetlen elismert magyar állam, amelyet diplomáciai értelemben akceptáltak más nagyhatalmak, az Erdélyi Fejedelemség volt. Azaz hiába választották meg Rákóczit Magyarország fejedelmévé, ilyen államot a korabeli európai diplomácia nem ismert, márpedig Rákóczinak létérdeke volt, hogy diplomáciai kapcsolatokat tartson fent, mert azt szerette volna, ha a magyar ügyet nemzetközi politikában is tárgyalják, és a nemzetközi békekötéseknél is a magyar fél dolgait belefoglalják. Ezt egyedül mint erdélyi fejedelem tudta elérni, mert erdélyi fejedelemként tudott csak megjelenni úgy a nemzetközi színtéren, hogy elismert uralkodóként bántak vele. Ez tehát Rákóczinak létérdeke volt, körömszakadtáig ragaszkodott az erdélyi fejedelmi címhez, a Habsburgokkal, amikor tárgyalt, a magyar fejedelmi címről hajlandó volt lemondani, de az erdélyiről nem. Ez tehát nem szándékos szeparatizmus volt erdélyi részről, hanem nemzetközi politikai okai voltak ennek.